DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Tereprali

Dakar: Idén is Al-Attiyahé a prológ

Egyetlen napot sem várt 2022-ben a Dakar Rali, az új esztendő első napján el is rajtolt a „nulladik” szakasz. Az autósoknál nincs meglepetés, a motorosoknál a tavalyi újonc belerázódott.

Természetesen 2022-ben sem maradunk Dakar Rali nélkül, amelyet ismét Szaúd-Arábiában rendeznek. A résztvevők már január 1-én egy 19 kilométeres szakasszal melegíthettek a főbb eseményekre, hasonló körülmények között, mely majd az első héten várja őket.



Az autósok között a Dzsidda és Ha’il közötti távot az a Nasser Al-Attiyah teljesítette a leggyorsabban, 10 perc 56 másodperces idővel, aki már a tavalyi Dakar prológját is az élen nyitotta, a Toyota háromszoros győztese pedig most nem titkoltan a győzelemért érkezett. A katari pilóta mögött idősebb Carlos Sainz futott be, mindössze 12 másodperces lemaradással, akinek köszönhetően így szépen debütált az Audi elektromos hajtású versenygépe. Csapattársai teljesítménye már nem volt ennyire biztató, Stephane Peterhansel és Mattias Ekström is a tízen kívül végzett. A harmadik időt némi meglepetésre így Brian Baragwanath jegyezte, maga mögé utasítva nemcsak a fent említett versenyzőket, de például Sebastian Loeb csapatát is, aki idén új navigátorral vágott neki a viadalnak.

A motorosok között a tavalyi év legjobb újonca, Daniel Sanders volt a leggyorsabb, 55 perc 30 másodperces idejével a Honda új szerzeményét, Pablo Quintanillát utasította maga mögé, az ötszörös szorzónak köszönhetően egy teljes perces előnnyel. Mögötte Ross Branch lett a harmadik a Yamahával, ő is épp csak nem egy perccel maradt le a másodiktól. A tavalyi prológ-győztes, Ricky Brabec egyelőre nem kezdett olyan jól, mint autós kollégája, csak a 12. helyen nyitotta az idei Dakar Ralit. A magyar származású indulók közül Gyenes Emanuel az 54., Saghmeister Gábor pedig a 139. helyen ért be a prológon.

Hamarosan az első „igazi” szakasszal folytatódnak az események.

Az állás a prológ után:

Autósok: 1. Nasser Al-Attiyah (Toyota) 10:56 p., 2. Carlos Sainz (Audi) + 12 mp, 3. Brian Baragwanath (Century) + 36 mp, 4. Henk Lategan (Toyota) + 36 mp, 5. Sebastien Loeb (Prodrive) +37 mp

Motorosok: 1. Daniel Sanders (GasGas) 55:30, 2. Pablo Quintanilla (Honda) + 1 p., 3. Ross Branch (Yamaha) +1:55 p., 4. Kevin Benavides (KTM) + 2 p., 5. Matthias Walkner (KTM) + 2:35 p., ... 54. Gyenes Emanuel (Autonet Motorcycle Team) +16:30 p., ... 139. Saghmeister Gábor (Saghmeister Team) +43:00 p.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: