Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. április 16. péntek
Tereprali

Időpont és útvonal: Ígéretes a Selyemút Rali 2021

Megvan a Selyemút Rali jövő évi időpontja! A tíznapos, 5000 kilométeres verseny 3 országon halad át 2021. július 1. és 11. között. A legendás terepraliverseny Szibéria második legnagyobb városából, Omszkból rajtol, átszeli Nyugat-Mongóliát, majd pedig Kínában, Ürümcsiben ért célba a tizedik szakasz végén.

„A komplikált helyzet ellenére a Selyemút Rali csapata egész évben azon dolgozott, hogy előkészítse a következő versenyt – mondta Vlagyimir Csagin versenyigazgató. –  Jövő júliusban a Selyemút Rali indulói teljesen új tájakat fedezhetnek fel, vadonatúj útvonalon mérethetik meg magukat. A szibériai Altaj hegység az érintetlen természetbe kalauzolja őket lélegzetelállító tájakkal, csakúgy, mint Mongolia, bár ott teljesen más lesz a táj, és akkor nem beszéltünk még a Góbi sivatagról, amely a verseny kihagyhatatlan része.”

6495f18c-e85b-4578-bc30-e0d595f16f6e



Frédéric Lequien versenyigazgató-helyettes hozzátette: a jelenlegi különleges körülmények között mindent meg kell tenni a versenyzők részvételének megkönnyítése érdekében, ennek érdekében naprakész logisztikai megoldásokat, a helyzethez igazodó nevezési díjakat, és egy kompakt, tízszakaszos versenyt készítettek elő számukra. Fenntartják a televíziós közvetítés magas színvonalát is: hetven tévécsatorna ad majd hírt az eseményről. 

46ab8999-fb82-4b6d-b2d5-5f877be944fa

Luc Alphand sportszakmai tanácsadóként elmondta: „Fantasztikus tájakat fedeztünk fel a pályabejárás alatt – a tökéletes szabadság érzése járt át minket ezeken a lélegzetelállító helyszíneken. A pályákat mintha kimondottan a terepralira találták volna ki. Itruszk és a Bajkál tó után, ahol 2019-ben jártak a versenyzők Szerbia új részeit fedezhetik fel maguknak, mielőtt átmennek az orosz-mongol határon, majd pedig megérkeznek a Góbi sivatagba.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?