DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Egyéb

Korrekt teljesítmény megfizethető áron – Honor X8 teszt

Ritkán nyílik alkalmunk mobileszközök tesztelésére, most azonban rövid időre hozzánk került a Honor egyik legújabb gyártmánya, mellyel a márka főképp a középkategóriás telefonok piacán igyekszik nagyot dobni. Bár létezik fejlettebb termék, az X8 pontosan azt tudja, amit ígér.

Némileg meglepő elnevezést kapott a Honor terméke, miután korábban már kiadtak egy 8X nevű készüléket, a mostani változat pedig az X8 névre hallgat, amivel a vállalat azokat győzheti meg elsősorban, akik a megfizethető mobilokat keresik. Nemrégiben a Magic4 Lite 5G-vel hasonló célokat tűztek ki maguk elé, az általunk tesztelt termék azonban több szempontból is előrébb jár az említett eszköznél.

A telefont nagyjából arra volt képes, amire számítani lehetett. A szerkesztőségünkben egy dupla SIM-es készüléket próbálhattunk ki, amit egy Qualcomm Snapdragon 680 processzor hajtott, 128 GB tárhellyel és 6 GB RAM-mal rendelkezik, igaz utóbbit bővíthetjük még 2 GB-tal, ami mindenképpen plusz pont. Az operációs rendszert illetően, itt még az Android 11 fut, több olyan UI elemmel, ami a Honor gyártmányai esetében megszokott, a 6,7 hüvelykes Full HD+ kijelző pedig 90 Hz-es frissítésre képes.



Kamerából a fő egység hátul 64 megapixeles, amit egy 5 MP-s ultraszéles objektív, egy 2 MP-s mélységérzékelő, és egy ugyanekkora felbontású makro segít ki, míg az előlapon egy 16 MP-t kapunk, de közös bennük, hogy mindkét oldalon 1080p@30fps videókat készíthetünk.

Az anyagminőséget tekintve mi nem panaszkodtunk a telefonra, ahogyan a súlyára sem, és akár egy kézzel is egészen kényelmesen lehetett használni, ami egy ekkora méretű telefonnál mindenképpen pozitívum. A szélén lévő káva talán már egy kissé túl keskenyre sikerült, viszont megint csak jó pont, hogy a hátlap nem maszatolódott össze egykönnyen, ez pedig az ujjlenyomat olvasó esetében is igaz volt, ami elég pontosan végezte a dolgát. A bekapcsolás nem vesz túl sok időt igénybe, az appok közötti lapozgatásnál is egészen gyorsnak tűnt, és bizton állíthatjuk, hogy a kategóriájának megfelelő képességek szerint teljesített.

Ezt akár a játékok esetében is leszűrhetjük, mivel az olyanok esetében, melyek kevésbé hardverigényesek, nem sok panaszunk lehetett, de a magasabb grafikák esetében már azért nem voltunk elájulva. Ha mindezt onnan nézzük, hogy nem egy csúcskategóriás mobilról van szó, akkor ez a teljesítmény nem vészes, főként abból a szempontból, hogy az akkumulátor egészen lenyűgöző volt. A 4000 mAh-s akkut normál esetben akár kétnaponta is elég tölteni, amihez a csomagolásban megtalálható 22,5 W-os töltő is nagy segítség, hiszen teljesen lemerült állapotból is durván egy óra alatt 100%-ra töltött a telefon.

Az audio oldaláról sem csalódtunk, hiszen a vezeték nélküli eszközökhöz kezeli a Bluetooth 5.0-t található rajta egy 3,5 mm-es jack-kimenet és a hangszórók is szépen tették a dolgukat, ezáltal egészen kellemes volt rajta zenét hallgatni, de természetesen nem mehetünk el szó nélkül a kamerák minősége mellett, hiszen a legtöbb embernél ma már ez az egyik fő szempont a telefonok kiválasztásánál.

A hátsó kamerák az elvárt szinten teljesítettek.

Aki esetleg rajong a 4K felvételekért és ezt egy okostelefonnal szeretné kivitelezni, akkor a Honor X8 semmiképpen nem lesz neki való, azonban ezt leszámítva van néhány dolog, amiért dicséretet érdemel. A nagylátószögű fotók jók lettek, a fő kamera felvételeivel sem volt gondunk és az elülső egység is szépen tette a dolgát, így ha nincsenek nagyobb igényeink, akkor ár/érték arányban egy megfelelő választás lehet, más esetben viszont nem leszünk vele kibékülve. Ennek oka, hogy a zársebesség lehetne némileg gyorsabb, a sötétebb fényviszonyokkal már kissé megküzdött és a kiegészítő egységek is lehetnének valamivel nagyobb felbontásúak.

A természetes fényviszonyok között egészen jól boldogult az X8.

A természetes fényviszonyok között egészen jól boldogult az X8 kamerája.

Az X8 ára itthon jelenleg 90 ezer forint körül indul, vagyis viszonylag megfizethető a tudásához képest. Vannak erősségei, így például a gyors töltés, a rendszer sebessége, vagy éppen az üzemidő, így bár egy csúcstermékhez képest több szempontból is alul maradna, ezért az árért egy abszolút kellemesen használható és strapabírónak tűnő okostelefon kerülhet a birtokunkba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: