DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
Egyéb

Elkezdődött az F1 Esports szezonja – Bereznay számára pont nélkül

Szerda este elindult a hivatalos F1-es e-sport-szezon: az első két fordulót a virtuális bahreini és kínai pályán tartották. A McLarenhez szerződő Bereznay Dániel csak az egyik futamon indult.

Az évad első futamán Lucas Blakeley (Aston Martin) első győzelmét szerezte a második rajtkockából, a pole-pozíciós Nicolas Longuet (Alpine) és Alvaro Carreton (Williams) előtt. A címvédő Jarno Opmeer negyedik lett – az Alfa Romeóról a Mercedesre váltva –, két másik nagy név, Frederik Rasmussen (Red Bull) és David Tonizza (Ferrari) csak hetedik és kilencedik pozícióban ért célba. Nem szerzett pontot Bereznay Dániel: bár a McLarenhez igazoló magyar e-versenyző a negyedik pozícióban is állt, visszacsúszott, mikor a lágy gumira váltó versenyzők megelőzték, így végül csak 14. helyezettként ért célba.



A második versenyre Opmeer csak a 14. rajtkockába kvalifikált, innen sikerült nyernie: a holland volt az egyedüli, aki nem esőgumin, hanem intermediate abroncson rajtolt, így a mezőny elejére került, mikor mindenki más átváltott a köztes keverékre. Fabrizio Donoso (Alpine) és Marcel Kiefer (Red Bull) álltak még dobogóra, ezúttal Blakeley negyedik lett. Bereznay nem versenyzett a sanghaji pályán: a McLaren úgy döntött, hogy a harmadik versenyzőnek, Josh Idowunak ad lehetőséget helyette – minden csapat három pilótával rendelkezik, de Bereznay korábbi istállóinál még sosem került kispadra. A másik magyar, az Alpine harmadik versenyzője, Sipos Patrik nem szerepelt az első két fordulón.

A virtuális szezon csütörtök este a Red Bull Ringen folytatódik, a következő hármas (Silverstone, Monza, Spa) október 27-28-án következik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: