Ahogy az abban a korban megszokottnak számított, az 1974-es világbajnokság kezdetére sem kellett túl sokat várni: a szezon már január második hétvégéjén elindult, a mezőny Buenos Airesben találkozott először a megelőző év októbere, Cevert tragikus halála és Stewart a tervezettnél egy nappal korábbi visszavonulása óta.
A Tyrrell épp ezért két új versenyzőt volt kénytelen autóba ültetni: az egyaránt igen kevés tapasztalattal rendelkező Jody Schecktert és Patrick Depailler-t. Változás történt a Lotusnál is, hiszen az 1972-es világbajnok Emerson Fittipaldit elcsábította a McLaren, így Peterson csapattársa a Ferraritól érkező Jacky Ickx lett. A Scuderia a BRM-től hozott el két versenyzőt Clay Regazzoni és Niki Lauda személyében, míg a McLaren Peter Revsont küldte el, hogy helyet csináljanak „Emmónak” – az amerikai pilóta a szezon harmadik hétvégéjén életét vesztette új csapata, a Shadow színeiben.
Összességében elképesztően változatos volt az átigazolási időszak, hiszen mindössze négy versenyző maradt előző évi csapatánál: Ronnie Peterson a Lotusnál, Denny Hulme a McLarennél, Carlos Reutemann a Brabhamnél és James Hunt a Heskethnél. Alaposan átalakult tehát a pilótafelállás, s igaz volt ez az erőviszonyokra is, hiszen a Tyrrell pilótáival együtt a fölényét is elveszítette.
A szezonkezdés a Lotusnak sikerült a legjobban, hiszen Ronnie Peterson szerezte meg az év első pole-ját, ám a katasztrofális 1973-as évet teljesítő Ferrari is örülhetett, hiszen Clay Regazzoni az első sorba kvalifikálta magát. Mögöttük Fittipaldi következett, aki a harmadik helyről kezdhette meg első mclarenes futamát, a 4-5. helyet pedig kellemes meglepetésre Revson és Hunt foglalta el.
A Shadow csapatnak aztán másnap már nem sok oka volt az örömre, hiszen a rajtnál mindkét versenyzőjük belekeveredett egy tömegbalesetbe, így a verseny hamar véget ért számukra. A Heskethnél viszont annál boldogabbak lehettek ekkor még, hiszen Hunt a káoszt kihasználva a második helyre ugrott előre – ám ez a csoda is csak pillanatokig tartott, ugyanis a brit versenyző még az első körben megpördült.
A versenyt ekkor Peterson vezette Reutemann, Fittipaldi, a harmadik McLarent vezető Hailwood, Ickx és Hulme előtt. A Brabham argentinja nem sokkal később a vezetést is átvette, míg Fittipaldi egy műszaki probléma miatt visszaesett. Nem sokkal később korábbi csapattársa, Peterson is erre a sorsra jutott, fékhibái miatt Hulme és Ickx is megelőzte, végül több kör hátrányban ért célba, s még pontot sem szerzett.
Nem sokkal később újabb változás történt az élmezőnyben, Ickx ugyanis egy defekt miatt kiszállt a meccsből – majd később meg is állt az autója. Niki Lauda jött előre harmadiknak, ezzel esélyt kapott arra, hogy első ferraris futamán megszerezze karrierje első dobogóját. Reutemann eközben magabiztosan vezette a versenyt az 1967-es világbajnok Hulme előtt, s úgy tűnt, hogy az F1-ben harmadik teljes évét töltő argentin hazai pályán szerezheti meg pályafutása első F1-es futamgyőzelmét.
A Brabham Cosworth-motorja azonban rakoncátlankodni kezdett Reutemann alatt, s végül az utolsó előtti körben kénytelen volt megadni magát Hulme-nak. Az argentinok csalódottsága akkor vált teljessé, amikor néhány pillanattal a leintés előtt megállt az autó Reutemann alatt, így a helyi kedvenc még pontot sem szerzett – az autóból egyszerűen kifogyott az üzemanyag.
A versenyt így végül Denny Hulme nyerte, s mint később kiderült, ez volt karrierje utolsó futamgyőzelme. Niki Lauda második hellyel debütált a Ferrarinál, míg Regazzoni egy dobogóval tért vissza oda. Mike Hailwood, Jean-Pierre Beltoise és Patrick Depailler ért még célba körön belül, mindhárman pontszerzéssel mutatkoztak be új istállójuknál.
