Karrierje utolsó futamgyőzelmével egyúttal utolsó világbajnoki címét biztosította be, s ezzel végérvényesen helyet követelt magának az autóversenyzés történetének legnagyobbjai közt. Ráadásul micsoda utolsó siker volt! Juan Manuel Fangio, avagy a Maestro minden idők egyik legnagyobb győzelmét aratta a Nürburgringen.
Az 1957-es Német Nagydíjra Fangio úgy készülhetett, hogy neki megfelelő eredmény esetén a hátralévő két futamtól függetlenül bebiztosíthatja zsinórban negyedik, összességében pedig ötödik világbajnoki címét. A pole-pozíciót megszerző argentin a futam előtt felismerte, hogy a Ferrari versenyzői kerékcsere nélkül akarják teljesíteni a versenytávot, ezért úgy döntött, hogy lágyabb abroncsokat rakat fel félig megtankolt autójára, s az így kiautózott előny birtokában egy bokszkiállással együtt is övé lesz a győzelem.
Eleinte minden a terv szerint haladt, leszámítva az elrontott rajtot, de hamarosan visszatért az élre, s az 500 kilométeres futam derekán már fél perc előnnyel rendelkezett a két ferraris üldöző, Hawthorn és Collins előtt. Jöhetett a tervezett kiállás, ám ez rettenetesen sikerült, a bal hátsó kereket leszedő szerelő kezéből ugyanis kiesett a csavar, és közel fél percig tartott, mire megtalálták.
Amikor a 3. helyen, Collins mögött is 48 másodperc hátránnyal visszatért a pályára, nem sokan hittek a győzelmében, a Maestro viszont nem ismert lehetetlent. Egyre-másra szórta a körrekordokat, szám szerint 10 kör alatt 9-et, ebből hétszer egymás után döntve meg az aktuális csúcsot, a legjobb eredménye több mint 8 másodperccel gyorsabb volt saját pole-idejénél. Miután két kör alatt 24 másodpercet hozott az élen álló Hawthornon, már nem csak a Maserati sztárja hitt a győzelemben...
Ez végül össze is jött, az utolsó előtti kör elején Collinst, a végén pedig Hawthornt is megelőzte, s bár a későbbi világbajnok visszatámadott, Fangio már nem adta ki a sikert a kezéből – ami egyúttal a bajnoki címet is jelentette számára, s a két olasz fordulóra már biztos győzelme tudatában érkezhetett meg. „Soha életemben nem vezettem még ilyen gyorsan, és nem hiszem, hogy valaha is képes leszek ezt megismételni” – nyilatkozta a verseny után a győztes.
Fangio később így idézte fel sikerét: „A Nürburgring volt a kedvenc pályám, teljesen szerelmes voltam belé, s úgy hiszem, azon a napon, 1957-ben végre sikerült megszelídítenem. Olyan volt, mintha sikerült volna minden titkát kifacsarni, s végre valahára kiismerni... Két napig aludni sem tudtam, újra és újra gyorsabb lettem azokban a kanyarokban, ahol korábban soha nem volt elég bátorságom ennyire odalépni...”
