DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

Retro – Amikor a bokszutcában ütközött Hamilton és Raikkönen

2008. június 8-án rendezték meg a Formula-1-es világbajnokság Kanadai Nagydíját. Sokak számára ez a futam az ígéretes lengyel tehetség, Robert Kubica miatt maradt meg, aki ekkor szerezte meg egyetlen győzelmét a száguldó cirkuszban. Azonban nemcsak emiatt vált felejthetetlenné ez a verseny, hanem egy meglehetősen furcsa helyzet miatt is.

A 2008-as kanadai futamot izgalommal teli várakozások előzték meg, hiszen a világbajnokság hatodik versenyét, a monacói nagydíjat követően az egyéni pontverseny első négy helyezettjét csupán hat pont választotta el egymástól. Lewis Hamilton vezetett 38 ponttal, őt a Ferrari párosa követte Kimi Räikkönen, Felipe Massa sorrendben 35, illetve 34 egységgel. A negyedik helyen pedig a szezon fekete lovaként kikiáltott BMW Sauberrel Robert Kubica állt 32 ponttal. Ekkor az egy versenyen szerezhető maximum pontszám ugyan még csak 10 volt, de ez is elegendő lett volna arra, hogy a táblázat teljesen a feje tetejére álljon.

Az időmérőn Hamilton nyert Kubica és Raikkönen előtt. A brit hatalmas fölénnyel, hat tized különbséggel végzett az első helyen, míg a szezon végére fő világbajnoki kihívójává váló Massa csak a hatodik helyet szerezte meg. A futamot hasonló magabiztossággal kezdte meg Hamilton, aki megtartotta a vezetést, azonban nagy változás egyébként sem történt, csupán Alonso és Rosberg váltott pozíciót a negyedik és ötödik helyeken. Az eseménytelen rajtot, illetve első köröket követően azonban Adrian Sutil alatt megállt a Force India a pálya szélén és a versenyirányítás beküldte a biztonsági autót, a bokszutcát bezárták.



 

A bokszutca megnyitását követően az élmezőny első hat helyezettje (Hamilton, Kubica, Räikkönen, Rosberg, Alonso, Massa) együtt érkezett meg bokszkiállásra. A gumicserét és tankolást követően Kubica és Raikkönen – Hamiltont megelőzve – egymás mellett érkeztek meg a bokszutca kijáratához, ahol a lámpa pirosat mutatott, mert a mezőny még nem haladt el a célegyenesben. Ezt még sikeresen reagálta le a vezető duó, azonban Hamilton esetében ez későn tudatosult és hátulról nekiment Raikkönennek, ezzel véget vetve saját és a finn versenyének is. Továbbá, a McLaren pilótáját még Rosberg is eltalálta, azonban egy orrkúpcserét követően a német folytatni tudta a versenyt.

 

A meghökkentő esetet követően teljes felfordulás történt a sorrendben, így az első helyen Nick Heidfeld, Kubica csapattársa kötött ki, de az első kilenc pozícióban levő versenyző közül még senki sem látogatta meg a bokszutcát. Őket Kubica és Alonso követte a megmaradt élmezőnyből. Az újraindítás után Heidfeld elegendő előnyt autózott ki ahhoz, hogy a tervezett egyetlen bokszkiállását követően márkatársa elé érkezzen. Más taktikája lévén, a német előzékenyen elengedte Kubicát, azonban Alonso már közel sem járt ilyen jól, sőt, a rutinos BMW-pilóta üldözése közben a spanyol váltója megadta magát és feladni kényszerült a versenyt. Kubica azonban élt a lehetőséggel és sebességével, második bokszkiállását követően csapattársa elé jött vissza a pályára, ezzel bebiztosítva győzelmét. A dobogón a kettős győzelmet elérő BMW pilótái mellett a különleges körülményeket kihasználó David Coulthard ünnepelhetett, aki a harmadik helyet szerezte meg a Red Bull volánja mögött.

Robert Kubica számára jelentős pillanat volt ez, hiszen ekkor szerezte meg pályafutása egyetlen futamgyőzelmét és átvette a vezetést az egyéni pontversenyben. Mindezt azon a helyszínen tette, melyen egy évvel korábban horrorisztikus balesetet szenvedett, azonban könnyű sérülésekkel megúszta az esetet, egy versenyt kellett kihagynia. Az ifjú lengyel ezen teljesítményével hazája, illetve Kelet-Európa első Formula-1-es sikerét is bezsebelte. Akkoriban ez az elsőség egy nagyobb folyamat, nagyobb győzelmi széria kezdetének tűnt, kevesen gondolták azt, hogy ekkor élhették meg Robert Kubica karrierjének csúcsát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: