DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Retro

HGP 2017 – Vettel lassú autóval is nyer

Egészen szoros, négyesélyes, ám mégis viszonylag izgalommentes csatát láthattunk a győzelemért a 32. Magyar Nagydíjon, ahol a Ferrari kettős győzelemmel vágott vissza azoknak, akik szerint a bajnoki harcban az erőviszonyok lassan a Mercedes oldalára kezdenek billenni.

A végig száraz, és a napok előrehaladtával egyre forróbb Hungaroringen szombat délelőtt váratlan hír érkezett a Williamstől: Felipe Massa egy rejtélyes vírusos megbetegedés miatt a harmadik szabadedzés után nem tudta vállalni a versenyhétvégén való további részvételt, így a csapatnál sebtében a tartalékpilóta Paul di Restát állították csatasorba, aki 2013 óta nem versenyzett már az F1-ben, most pedig egyből az időmérőn kellett beugornia a mélyvízbe a számára teljesen ismeretlen autóval. „Amikor egy versenyző kikerül a körforgásból, egy-két évig még reménykedik, hogy visszakerülhet, de egy ilyen tartalékpilótai állásnál már elég valószínűtlennek tűnik, hogy egy versenyző olyannyira megbetegedjen, hogy ne legyen képes rajthoz állni” – felelte a skót pilóta arra a kérdésre, hogy hitt-e még a visszatérésben. Di Resta ugyan gyorsan ráérzett az autóra, ám a futamon végül nem jutott el a célig, a továbbiakra pedig Massa már visszatért.

Lewis Hamilton a pole-pozíció elhódítására készült szombaton, amivel beérte volna az örökranglista élén Michael Schumachert az első rajthelyek tekintetében, és az ünneplés reményében a brit pilóta családja is elutazott a Hungaroringre, végül azonban a britnek nem sikerült jól az időmérő, ami elodázta a rekorddöntést. Hamilton egy hibát követően csak a negyedik lett, míg az első rajtsort a Ferrari szerezte meg Sebastian Vettel vezetésével.

00117013_655



Vettel aztán vasárnap a rajtrácson állva szokatlan hibát észlelt Ferrarijában: a versenyautó kormányösszekötője elhajlott, így a kormányt kissé balra billentve kellett tartania ahhoz, hogy egyenesen haladjon. Helyrehozni ekkor már nem volt lehetőség, így a német kénytelen volt alkalmazkodni ehhez a különös problémához. A rajtnál sikerült is megőriznie a vezetést, Kimi Räikkönen pedig azonnal besorolt mögé, ezzel védelmi zónát képezve Vettel és a Mercedesek között. A harmadik sorból a két Red Bull is jól rajtolt, és át is ugrották Hamiltont, ám amikor a 2-es kanyarban egymás mellett érkeztek meg, Max Verstappen elfékezte magát, s így nem tudta elkerülni a csapattársával való koccanást. Daniel Ricciardo autójának bal oldalán megsérültek a hűtőrácsok, így a hétvége során önmagát igencsak nyeregben érző ausztrál azonnal kénytelen volt feladni a futamot, Red Bulljából viszont annyi folyadék ömlött az aszfaltra, hogy a biztonsági autó öt körön át visszafogta a mezőnyt, mire fel tudták takarítani a pályabírók.

A verseny első felében, a kerékcserékig a Ferrarik még képesek voltak némi előnyt kiépíteni üldözőikkel szemben, a második etapra azonban alaposan átalakult a futam képe. Vettelnek egyre több nehézséget okozott az elhajlott kormányrúd, annak megóvása érdekében pedig a kerékvetők használatát is kerülnie kellett, ami láthatóan visszavetette a tempóját. Mögötte hamar feltorlódott Räikkönen, Bottas és Hamilton, és bár mindegyikük gyorsabb volt nála, a Ferrari finnje meggátolta a pozíciócseréket: ő a csapat érdekében nem akarta megelőzni Vettelt, viszont nem engedte támadási pozícióba a Mercedeseket maga mögött. Az ezüstös alakulatnál ekkor taktikai okokból Bottas maga elé engedte Hamiltont, hátha az agilisabbnak tűnő brit több szerencsével jár, és bár tényleg rámenősebben üldözte Räikkönent, a kanyargós Hungaroringen ez a tempófölény sem volt elegendő az előzéshez. Bár a verseny második felében közelről követték egymást az éllovasok, az idő előrehaladtával egyre inkább érződött, hogy helycserékre annak ellenére sem fog sor kerülni, hogy Vettel alaposan feltartja üldözőit. Még a csapattársával való ütközésért 10 másodperces időbüntetést kapó Verstappen is elkezdett felzárkózni rájuk, ráadásul a lassacskán lemaradó Bottast már komolyan szorongatta is, ez pedig veszélybe sodorta a Mercedes azon, igazságosságon alapuló taktikáját, hogy Hamilton a hajrában visszaadja a harmadik helyet csapattársának, amit az elengedés előtt őrzött.

00217012_046

 

A brit végül az utolsó kör utolsó kanyarjában az egyre több hitetlenkedő ellenére is megtette ezt a gesztust: lelassított annyira, hogy Bottas még meg tudja előzni őt, Verstappen viszont már nem, a bajnoki címért harcoló brit mindenesetre hajlandó volt lemondani az extra három pontról annak érdekében, hogy ne sodorja kétségbe a Mercedes által hangoztatott egyenlőség eszméjét.

Ez a taktikai hozzáállás viszont a legkevésbé sem jellemző a Ferrarira, ahol a komolyabb ponthátrányban lévő Räikkönen elismerten nem is akarta megelőzni csapattársát, aki így komoly műszaki hibája ellenére is maximális pontszámmal zárta a hétvégét, és előnyét 14 egységre növelte Hamilton előtt.

Vettel olyannyira visszafogta üldözői tempóját, hogy a futam leggyorsabb körét Fernando Alonso volt képes megfutni a McLaren-Hondával. Ez a részsiker viszont annak is jele, hogy a brit-japán alakulat a magyar hétvégére jelentős formajavuláson ment át a korábbi szenvedésekhez képest: a spanyol 6. helyezése magasan az idei legjobb eredményének számít, és még csapattársa, Stoffel Vandoorne is pontot tudott szerezni.

Alonso egyébként más miatt is rivaldafénybe került ezen a hétvégén. A Magyar Nagydíj szombatján ünnepelte 36. születésnapját, a McLaren pedig egy meglepetésbulit is összedobott neki a csapat vendéglátóegységének földszintjén azon idő alatt, amíg a spanyol az emeleti részen sajtótájékoztatót tartott. Felköszöntésekor az istálló csapatfőnöke, Eric Boullier kifejezte azon reményét, hogy Alonso 37. szülinapját is közösen ünnepelhetik majd, finoman célozva a kétszeres bajnok idén lejáró szerződésére, amit viszont az istálló gyengélkedése mellett aligha akar majd meghosszabbítani. „Ha Eric valami széppel ajándékoz meg, akkor még lehet, hogy jövőre is együtt ünnepelünk majd” – utalt viccelődve Alonso egy gyorsabb autóra. Egyébként vasárnapra virradóan a Hungaroring is meglepte a spanyolt, a bokszutca dobogó alatti részére ugyanis az éj leple alatt egy méretes festmény került a napozó pilótával, az alkotással pedig a nap során maga Alonso is szívesen fotózkodott.

00117013_507

A futam napja azonban nem mindenki számára az örömről, és a megkezdődő négyhetes szünet miatti felszabadultságról szólt. A Red Bullnak bizonyára lesz még mit mondania a csapattársát kiütő Verstappennek, akinek hibáját a kieső Ricciardo „amatőr megmozdulásnak” nevezte. Hátrébb, a pontszerző helyekért harcolva Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg is egymásnak esett: előbb a pályán, amikor a dán leszorította a fűre a Renault németjét, majd pedig a paddockban is, a két pilóta ugyanis nyomdafestéket nem tűrő megjegyzésekkel kezdte el minősíteni a másik vezetési szokásait.

Összességében egy újabb sikeres Magyar Nagydíjat láthattunk, amely különféle közjátékai és a győzelemről döntő szokatlan forgatókönyv miatt még sokáig emlékezetes maradhat. A pálya hivatalos adatai szerint a hétvége négy napján összesen 199000 néző látogatott ki a pályára, ami 23 ezer főnyi javulás tavalyhoz képest – ez mindenképpen a kiélezett bajnoki harcnak, valamint a közönség felé nyitni próbáló új F1-es vezetőség törekvéseinek tudható be.

 

32. Magyar Nagydíj - 2017. július 28-30.
A rajtsorrend A futam végeredménye
1. Sebastian Vettel Ferrari 1:16,276 1. Sebastian Vettel Ferrari 1:39:46.713
2. Kimi Raikkönen Ferrari 1:16,444 2. Kimi Raikkönen Ferrari +0,908
3. Valtteri Bottas Mercedes 1:16,530 3. Valtteri Bottas Mercedes +12,462
4. Lewis Hamilton Mercedes 1:16,707 4. Lewis Hamilton Mercedes +12,885
5. Max Verstappen Red Bull 1:16,797 5. Max Verstappen Red Bull +13,276
6. Daniel Ricciardo Red Bull 1:16,818 6. Fernando Alonso McLaren +1:11,223
7. Fernando Alonso McLaren 1:17,549 7. Carlos Sainz Toro Rosso +1 kör
8. Stoffel Vandoorne McLaren 1:17,894 8. Sergio Perez Force India +1 kör
9. Carlos Sainz Toro Rosso 1:18,912 9. Esteban Ocon Force India +1 kör
10. Jolyon Palmer Renault 1:18,415 10. Stoffel Vandoorne McLaren +1 kör
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: