DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Exmenedzser Schumacher visszatéréséről: Ez volt a legostobább dolog, amit tehetett

Hiába próbálta lebeszélni róla Willi Weber, a hétszeres világbajnok „unatkozott”, ezért három év kihagyás után visszatért az F1-be, ahol viszont már csak egyetlen dobogós helyezésre futotta neki.

Michael Schumacher először 2006 végén akasztotta szögre a bukósisakját, 2010-ben viszont három év kihagyás után visszatért a Formula-1-be a Mercedes színeiben. A „második pályafutás” viszont már korántsem alakult olyan sikeresen a német számára, mint az első, hiszen csupán egy dobogós helyezést és egy büntetés miatt elvett pole-t tudott felmutatni három év alatt.

schumacher-2010-dppi



A hétszeres F1-es világbajnok egykori menedzsere, Willi Weber már többször is hangot adott annak, hogy hibás döntésnek tartotta Schumacher visszatérését, s ezt most ismét kiemelte a Motorsport-Total.com szaklapnak adott interjújában:

„Mondhatjuk, hogy még visszatekintve is ez volt a legostobább dolog, amit tehetett. Azt mondta nekem, unatkozik és versenyeznie kell. Erre én azt mondtam: ’Michael, mit akarsz? Már csak veszíthetsz. Nem nyerhetsz többé. Mindent megnyertél, te vagy a világ legjobb versenyzője, a létező legmagasabb polcra kerültél. Most már csak veszíthetsz.’ De egyszerűen nem akarta ezt meghallani.”

A visszatérés során el is váltak Schumacher és Weber útjai: „A Formula-1-ben eltöltött évek után nem akartam többé bőröndbe pakolgatni, nem akartam több jetlaget, nem akartam 24 órán át repülőkön ülni. Ez túl sok volt számomra. Felajánlottam neki, hogy a tengerentúli versenyekre nem kísérem el, de foglalkozom vele Európában. Viszont már azzal jött vissza, hogy ’Willi, gondolkodtam, magam fogom csinálni ezt is’. Mondtam neki, hogy ez is hatalmas hiba. ’Nem-nem, ha nem jössz velem, akkor magam fogom intézni’. Ezután azt mondtam, hogy ha tényleg ezt akarja, akkor váljunk el barátokként.”

Az exmenedzser ugyanakkor hangsúlyozta: az apró nézeteltérés ellenére a legendás pilóta visszatérése után is jó kapcsolatban maradtak, elmondása szerint sokszor találkoztak vagy beszéltek telefonon – mígnem aztán Schumacher 2013 legvégén súlyos síbalesetet nem szenvedett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: