DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Retro

Elvették a Williams nyerő autóját?

A Formula-1 mindig is az innovációról szólt, a váratlan mérnöki megoldások egy-egy kiskaput kihasználva néha elképesztő előnyt hozhatnak egy csapatnak. A Williams is próbálkozott ilyennel, ám az éles bevetés előtt betiltották, pedig talán nyerő autó lehetett volna.

Az idei évben ünnepli a patinás Williams istálló 40 éves fennállásának évfordulóját. Visszaemlékezésünkben 1982-ben találjuk magunkat, amikor Frank Williams mérnökei a Tyrrell korábbi ötlete alapján hatkerekű versenyautót terveztek és teszteltek is többször. A Tyrrell korábbi megoldását tökéletesítették, de „elődjével” ellentétben itt nem az első, hanem a hátsó kerekeket duplázták meg.

A hatkerekű Williams


Már 1979-ben tervezett egy hatkerekűt a Williams, ám 1982-ben az újratervezett modellnél azt érezték, hogy ez lehet az igazi és tervezték is éles bevetését egy évvel később. Az FW08B sokkal hosszabb tengelytávvak rendelkezett, mint elődje a hátsó két plusz kerék pedig a lassú kanyarokban elképesztő extra tapadást hozott. Hátránya volt azonban az autó jelentősen megnövekedett súlya, amit lassanként azért sikerült a mérnököknek kiegyenlíteniük és eme hátrányt ellensúlyozta az is, hogy mind a négy hátsó kerék hajtott volt.

Éles bevetésre sosem került, pedig az eredmények biztatóak voltak

Akkoriban a csapatok szoknyákat alkalmaztak az autók oldalán, amivel óriási leszorítóerőt értek el, a hosszabb tengelytáv miatt ez is megnövekedett. Alan Jones, Keke Rosberg és Jonathan Palmer is tesztelte a konstrukciót és a Williams az eredmények miatt komolyan gondolta, hogy a következő évben be is veti. Erre végül nem kerülhetett sor, mert az FIA kimondta a végső szót, az 1983-as évad szabályzatában feketén-fehéren leírták, hogy az autóknak csak négy kerekük lehet, ebből kettő hajtott. Sosem tudjuk meg, mire lett volna képes a hatkerekű Williams, de könnyen lehet, hogy egy nyerő Williams autó indulását akadályozták meg a szabályok, a teszteredmények ugyanis nagyon biztatóak voltak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: