Az ifjú Tony Kanaan-nek annak ellenére, hogy szülőhazájában a labdarúgást egyfajta vallásként jegyzik, ennek megfelelően pedig a profi játékosokat földre szállt istenekként kezelik, soha egy pillanatra sem fordult meg a fejében az, hogy ő maga is a bőrt rúgva próbáljon karrierre szert tenni.
Emögött persze prózai ok rejtőzött, nevezetesen, hogy a sors nem kényeztette el túlságosan a cselezés és labdakezelés képességével.
“Az igazság az, hogy borzasztó pocsékan focizom” - ismerte el a Sports Illustratednek adott interjújában Kanaan 2014-ben. “Gyerekként sokszor játszottam a szomszéd kölykökkel, vagyis inkább próbáltam, de egy idő után valamiért már passzolni sem akartak nekem, aztán pedig csak a kispadon ücsörögtem. Tehetségtelen vagyok benne, minek szépítsük.”
Szerencsére a Kanaan család Sao Pauló-i otthonához közeli gokartpályán gyorsan kiderült, hogy emberünk a volán mögött már korántsem olyan elveszett lélek, mint a focipályán.
A siker azonban nem érkezett ezüst tálcán.
Tony versenyzői karrierjének legnagyobb támogatója az édesapja volt, aki fiatalabb korában maga is megmérette magát regionális stock-car futamokon, később pedig minden szabadidejét – még akkor is, amikor már egyre inkább elhatalmasodott rajta a betegsége - a fia karrierjének egyengetésére szentelte.
A férfi felett 1988-ban aratott végső győzelmet a májrák, a halálos ágyán pedig csak annyit kért Tony-tól, vigyázzon az édesanyjára és a nővérére, valamint ígérje meg neki, hogy továbbra is folytatni fogja versenyzői pályafutását.
Ez utóbbi viszont szinte lehetetlen küldetésnek tűnt tekintve, hogy a családfő elvesztése után Kanaanék anyagi helyzete gyakorlatilag kilátástalanná vált.
Amint Tony betöltötte a 16. életévét rögtön dolgozni kezdett, méghozzá egy gokartokat építő vállalkozásnál, az itt kapott fizetése pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egyáltalán iskolai tanulmányait folytatni tudta. A munkája a karrierjét tekintve is pozitív hozadékkal bírt, hiszen a kis járművek tesztelésével is őt bízták meg főnökei, így extra gyakorlási lehetőséghez is jutott, amiért ráadásul fizettek is neki.
Még ugyanebben az évben, tehát 1991-ben a már kétszeres Forma-1-es világbajnokként élő legendának, Brazília legértékesebb nemzeti kincsének számított Ayrton Senna a Sao Paulo mellett fekvő családi farmján egy gokartversenyt szervezett, ahová profi pilóták és barátok mellett az ekkoriban már feltörekvő tehetségként számon tartott Kanaant is meginvitálta.
Az időmérőn Tony elorozta a pole-t Ayrton elől, aki “az én házam, az én szabályaim” elvét követve egyszerűen hátrasorolta a fiatal tehetséget.
“Közvetlenül a start előtt Senna megfordította a rajtrácsot, így mindketten az utolsó sorból indulhattunk” - emlékezett vissza Kanaan. “Keresztül verekedtük magunkat a mezőnyön és végül én nyertem. A leintés után odajött hozzám és azt mondta, ‘Ember, te tényleg nagyon tehetséges vagy’.
Az első nagy, nemzetközi lehetőség 1993-ban, egy telefonhívás formájában csillant fel az időközben többszörös helyi bajnokká vált Tony előtt. A vonal másik végén Nelson Piquet volt, aki Sennával és Emerson Fittipaldival együtt célul tűzte ki, hogy segíti a fiatal brazil versenyzőgeneráció legrátermettebb tagjainak kitörését.
Piquet jó barátságot ápolt egy Formula-3-ban is érdekelt, olaszországi székhelyű csapattulajdonossal, akit meggyőzött arról, hogy érdemes tesztlehetőséget kínálnia az általa nemes egyszerűséggel csak csiszolatlan gyémánként aposztrofált Kanaan számára.
A probléma csak annyi volt, hogy Tony-nak nem volt pénze repülőjegyre. Amint azonban ennek híre ment az ekkor 18 esztendős tehetség otthonának közvetlen szomszédsága rögtönzött gyűjtést szervezett, mondván nem szabad, hogy egy ilyen hatalmas, soha vissza nem térő esély a puszta anyagiak miatt váljon köddé. A szükséges összeg szinte órák alatt meglett, a fiatal pilóta pedig arra számítva, hogy néhány nap múlva úgyis hazatér, egy kisebb hátizsákkal útra is kelt a távoli Európába.
A teszt, amelyen Kanaan életében először vezetett F-3-as autót, minden várakozást felülmúlt, aminek következtében a csapat azonnal eléje tolt egy négy versenyre szóló szerződést. Mindemellett, amikor a gárda vezetője megtudta, hogy Tony lényegében csak egy váltásruhával érkezett Olaszországba, egyfajta bónuszként, a saját költségén elvitte bevásárlókörútra, továbbá azt is megengedte neki, hogy a csapat főhadiszállásán lakjon.
Néhány héttel később Kanaan éppen a soron következő, kontraktusa értelmében negyedik, azaz utolsó, németországi megmérettetésre készült a Hockenheimringen, amikor újabb telefonhívás futott be. Annak kezdeményezője ezúttal legnagyobb példaképe, mi több bálványa volt.
Promóciós feladatai miatt Ayrton Senna is a pályán tartózkodott, aki így saját szemével láthatta, amint Tony megszerzi a futam pole pozícióját. Az ekkor már három világbajnoki címmel bíró legendában még élénken éltek a két évvel korábbi, saját Sao Pauló-i gokartversenyén történtek emlékei, amikor is a 16 éves Kanaan csúnyán elverte.
Nem is kellett több Sennának és rögtön a saját lakóbuszába invitálta Tony-t. A bálványával való találkozástól ismét megilletődött fiatalember ekkor elmesélte Ayrtonnak, hogy anyagi okok miatt ez a futam lesz az utolsó számára a bajnokságban és mivel nincs más választása, a leintés után máris utazik vissza Brazíliába.
“Senna sok szerencsét kívánt nekem, majd annyit mondott, hogy ha bármire is szükségem lenne a pénzt leszámítva, akkor csak szóljak neki” - mesélte Kanaan. “Ennél nagyobb dolgot el sem lehet képzelni egy kölyök számára az életben. Találkozol a hősöddel, aki nem csak a segítségét ajánlja fel, de még a telefonszámát is megadja.”
Tony-nak azonban esélye sem volt felemelni a kagylót. Alig fél órával azt követően ugyanis, hogy távozott a legendától, egy halottsápadt csapattag kopogtatott Kanaan ajtaján, kezében egy papírral, mint kiderült, a folytatásról szóló kontraktus volt az. A pozitív fordulat mögött pedig Ayrtont kellett keresni.
“Senna elsétált a garázshoz és mindenkinek egyenként bemutatkozott, mintha erre bárminemű szüksége is lett volna. Az összes ember borzasztó ideges lett, mivel mégis csak ő volt “AZ A srác”, majd odament a tulajdonoshoz és rám mutatva azt mondta ‘Látjátok azt a kölyköt? Ő jobb nálam, a saját gokartpályámon győzött le Brazíliában. Adnotok kell neki még egy esélyt’. Ezután távozott, a csapat pedig rögtön elém tett egy, a szezon végéig meghosszabbított szerződést.”
Egy évvel később, az 1994-es San Marinói Nagydíjon Senna és Kanaan útjai ismét keresztezték egymást, a sors szörnyű fordulata miatt azonban már nem nyílt esély egy újabb találkozásra.
A hétvége előtti napokban Kanaan amikor csak alkalma nyílt rá legjobb barátjával, egyben honfitársával, Rubens Barrichellóval tengette az idejét nem sejtve, hogy hamarosan a motorsport történetének egyik legsötétebb eseménysorozata veszi kezdetét.
Pénteken Barrichello szenvedett kis híján végzetes kimenetelű balesetet, a szombati kvalifikáción viszont az újonc Roland Ratzenberger már nem tudta elkerülni a végzetét. A vasárnapi futamon pedig Senna fatális ütközése képében bekövetkezett az autóversenyzésre máig legnagyobb hatást gyakorolt tragédia, amit a sportág több, mint két évtized múltán sem volt képes teljes egészében kiheverni.
“Csak azt tudtam ismételgetni, hogy mi a franc folyik itt?!” - mondta Kanaan. “Ismét elgondolkodtam azon, hogy mit is akarok csinálni, akarok-e egyáltalán még versenyezni. Aztán eszembe jutott az apámnak tett ígéretem, majd az, hogy Senna mennyire segítőkész volt a pályafutásom kapcsán. Arra gondoltam, hogy egyikük sem szeretné, ha most feladnám. Ez adta meg az erőt ahhoz, hogy folytassam.”
Tony 1996-ban az Egyesült Államokba tette át székhelyét, ahol a CART előszobájának számító Indy Lights sorozatban két győzelemmel és három második hellyel a bajnoki tabella második pozíciójában zárta újonc szezonját. Egy évvel később pedig, még mindig a Tasman Motorsports kötelékében maradva már ő emelhette a magasba a legjobbnak járó trófeát.
Kanaan az amerikai open-wheellel messze került eredeti céljától, vagyis a Forma-1-től. Látva azonban többek között Fittipaldi korábbi, USA-béli sikereit, majd saját, minden előzetes várakozást felülmúlt tempóban történt akklimatizálódását az idegen közeghez, végül egyáltalán nem bánta meg pályafutásának elágazását.
1998-ban a Tasman Motorsports már a főkategóriában, vagyis a CART sorozatban indította, ahol két harmadik hellyel, valamint további három top 5-ös befutóval a kilencedikként zárta az évet. A soros szezonban aztán vitte a topcsapatnak számított Forsythe Racing, a Michigan International Speedway-en lebonyolított US 500-on pedig első – és a CART-ot tekintve egyetlen - győzelmét is behúzta.
A következő három szezont már a Mo Nunn Racingnél töltötte, akikkel 2002-ben, az Indianapolis 500 képében megejtette első futamát a rivális Indy Racing League égisze alatt.
Kanaan 2003-tól már teljes egészében átigazolt az IRL-be, 2004-ben pedig az Andretti Green Racing színeiben a bajnoki címet is elhódította. A legnagyobb siker azonban 2013-ban érte, amikor a KV Racing autóját vezetve elsőként haladt át az Indianapolis 500 kockás zászlaja alatt beteljesítve ezzel régóta dédelgetett álmát.
A vasember versenyek elkötelezett rajongója és résztvevője, az IndyCarban jelenleg a Chip Ganassi Racing 10-es számú Dallara-Hondáját vezető Kanaan a zsinórban teljesített futamok rekordját is magáénak tudhatja, lévén a CART 2001-es, portlandi viadala óta egyetlen versenyt sem hagyott ki.
És, hogy hol van ennek a vége? Isten tudja, hiszen Tony-nak – 42 év ide, vagy oda – esze ágában sincs még szögre akasztania a sisakját.
Egy viszont biztos, örökre hálás marad Ayrton Sennának, hiszen ha azon az 1993-as, németországi hétvégén nem áll ki mellette, akkor lehet, végleg véget ért volna a pályafutása.
