DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Amikor Kesjár Csaba végigszáguldott Budapesten

A magyar formaautós kedvenc énekesnőjét, C. C. Catch-t fuvarozta el a repülőtérről a belvárosig három perc alatt – a Három kívánságot vezető Dévényi Tibor segített neki ebben.

Azok az olvasóink, akiknek nem a 2000-es évekbe esett a gyerekkoruk, valószínűleg rögtön tudják, miről van szó, ha azt mondjuk, Három kívánság: ezen a címen futott a tévében Dévényi Tibor gyerekeknek szóló műsora, amelyben olyan neves vendégek bukkantak fel, mint a Trabantot vezető David Hasselhoff. Vagy éppen, mint az Origón megjelent interjúból kiderül, a magyar autóversenyzés nagy reménysége, a tragikus balesetben elhunyt Kesjár Csaba.

„Annak idején például Kesjár Csaba – egy nagyon jóképű autóversenyző – írt nekem, hogy ő nagyon szívesen találkozna C. C. Catchcsel. Mondtam neki, hogy Csabikám, én nagyon szívesen, akár egy vacsorát is, de akkor nekem van egy kérésem” – mondta Dévényi Tibor az interjúban. „Megkérdeztem, hogy hány perc alatt tudná behozni Ferihegyről az Intercontinentalig. Azt mondta erre, hogy hát akkor csomó mindent le kell zárni. Azt feleltem, hogy lezárjuk, ne ezen gondolkozzon, hanem hogy mennyi idő. Mire ő: ha így van, akkor három percen belül megpróbálom behozni a reptérről.”

A száguldásról nem találtunk felvételt, de ebben a műsorból kivágott részletben is feltűnik Kesjár Csaba

Dévényi, akinek műsora ekkor már rendkívül népszerű volt – elmondása szerint akkoriban még nem voltak nézettségmérések, de csak ki kellett pillantani az ablakon, és üres utcákat lehetett látni, mert mindenki a Három kívánságot nézte –, nyugodt szívvel felhívta a rendőrfőkapitányt, és azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy le kellene zárnia az Üllői utat és a Belváros egy részét.

„Nem nagyon lepődött meg, hanem lazán azt mondta, hogy lezárják, de negyed óránál nem lehet tovább. Így is történt. Megérkezett a C. C. Catch, ott várta egy agyontuningolt kocsi a jóképű Kesjár Csabával. Beült az énekes csaj, fejére nyomták a bukósisakot, mentek a fényképek meg minden. Három perc múlva úgy szállt ki az Internél, hogy azt hittem, viszik a hullaházba. Ezek nekem óriási élmények” – elevenítette fel a Tibi bácsi néven is ismert tévés.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: