Mansell és Piquet csupán két évet töltöttek együtt a Williamsnél, és már az elejétől fogva adott volt minden, hogy ne váljanak barátokká. Nigel Mansell pályafutása és eredményei nagy része a Williamshez kötődik, brit versenyzőként brit csapatban jogosnak érezte, hogy kijárjon neki minden támogatás, már régebb óta az alakulat kötelékébe tartozott, mikor 1986-ban Nelson Piquet kétszeres világbajnokként, valódi sztárigazolásként megérkezett. A Brabhamnél Piquetnek volt ideje megszokni, hogy köré épüljön egy csapat.
Mindennek tetejébe mindkét közös évben a Williams FW11-ese jelentette a mércét, a csapaton belüli harc tétje a világbajnoki cím volt. Egymást gyengítve 1986-ban sikerült is lemaradniuk róla, Alain Prost elhappolta a trófeát a McLarennel, 1987-ben az autó B-verziója azonban még inkább kiemelkedett a többiek közül.
Az októberi 18-i Mexikói Nagydíjat a szezon végén rendezték, már csak három versenyt kellett lefutni. A stabilabban szereplő Piquet 18 ponttal vezetett, ami tekintélyes előny volt, Mansell azonban több versenyt nyert, és jó szériájában volt, amit az Autodromo Hermanos Rodriguezen szerzett pole-pozícióval folytatott. Piquet a második sorból indult, Gerhard Berger ékelődött kettőjük közé a Ferrarival.
A verseny a Formula-1 történetének azon kevés nagydíja közé tartozik, amelyeket két részben futottak le, egy 30 és 33 körös darabban. A nagydíjat Derek Warwick utolsó kanyarban elszenvedett nagy balesete miatt kellett félbeszakítani. Mexikó alaposan megtizedelte a mezőnyt, a 26 induló 15-re fogyatkozott az első részlet végén, célba pedig csak 9-en értek.
A két rész időeredményeit összeadták, így határozták meg a végső sorrendet. Az eredeti rajtnál Mansell csúnyán visszaesett, Berger, Boutsen (a páros oldalról induló versenyzők), Piquet és Prost is megelőzte. Utóbbi két versenyző összeütközött még az első körben. A mclarenes ott is maradt, Piquet azonban folytatta a körözést, hátulról kellett felzárkóznia. Boutsen és Berger műszaki hiba miatt kiesett 20 kör után, Mansell így különösebb megerőltetés nélkül örökölte meg a vezetést.
A második rajtnál Piquet újra megelőzte Mansellt, aki pontosan tudta, felesleges értelmetlen kockázatot vállalnia. Kényelmesen célba autózott csapattársa mögött, így bár Piquet-t intette le elsőként a kockás zászló, az összesítés alapján Mansellt hirdették ki győztesnek 26 másodperces különbséggel. Piquet-nek a második helyért kellett küzdenie, ami végül azzal vált biztossá, hogy honfitársa, Ayrton Senna, az első versenyrész másodikja kiforgott az utolsó körökben. Riccardo Patrese már egy perces lemaradást szedett össze, az olasz három év után tért vissza a dobogóra.
Mansell 12 pontra csökkentette lemaradását – Piquet 76 egységet szerzett a versenyek során, mivel azonban csak a legjobb 11 eredmény számított, a pontversenybe ebből 73-at számoltak bele –, a brit azonban ezzel sem volt igazán elégedett. Minden egyes pontra szüksége lett volna Piquet-vel szemben, és azt sem bánta volna, ha a csapattársat kizárják a versenyről. Nem túl sportszerűen ennek nyilvánosan is hangot adott:
„Láttam, amikor Nelson kipörgött. Azt hiszem, betolással indították újra, és még emlékszem a napokra, amikor ezért kizárás járt. Örülök, hogy nyertem, de le a kalappal a szerencse előtt, ami megint Nelsonnak jutott” – nyilatkozta a verseny után a szezonja hatodik győzelmét szerző Mansell.
Sosem derült ki, hogy Mansell az utolsó két versenyen tudott volna-e fordítani Piquet-hez képest. A brit pilóta megsérült a soron következő Japán Nagydíj edzésén, szezonja pedig véget ért. Ezzel Piquet megszerezte pályafutása harmadik és utolsó bajnoki címét – a következő évben pedig istállót váltott, a Mexikói Nagydíj volt az utolsó verseny, amelyet Nigel Mansell-lel csapattársakként teljesítettek.
