1932-ben ezen a napon született Angliában, a Pennine-hegység lábánál Cliff Allison, aki oly sok kortársához hasonlóan szintén apjának motorsport iránti rajongása, valamint családi vállalkozásként működtetett szerelőműhelyük hatására kezdett vonzódni a versenyzés felé. 20 éves volt, amikor először versenyszerűen kormányt ragadott, és három évbe telt, mire észrevetette magát a porondon, akkor viszont nem is akárki, hanem a saját F1-es csapatát felállítani készülő Colin Chapman figyelt fel rá.
Amikor a Lotus 1958-ban megjelent a királykategóriában, a legendás tulajdonos meg is kereste Allisont egy ajánlattal, így ő és Graham Hill részesültek abban megtiszteltetésben, hogy először versenyezhettek a Lotus zászlaja alatt az F1-ben. A kezdés Allisonnak sikerült jobban, hiszen míg Hillt folyamatos technikai hibák sújtották, ő két hatodik hellyel debütált, majd a következő futamon, Spában már a pontszerzők közé is feliratkozott, amikor negyedikként intették le.
Ám azon a futamon nem is csak a dobogóhoz, hanem a győzelemhez is fájó közelségbe került, ugyanis a leintés pillanatában az előtte végző mindhárom pilótát utolérte a technika ördöge. A célegyenes akkor még a La Source és az Eau Rouge közötti padlógázos szakaszon volt, ám ezzel az utolsó emelkedővel a dobogósok már alig tudtak megküzdeni. A győztes Tony Brooks a La Source-ból kihajtva a váltójával kezdett küszködni, a mögötte érkező Mike Hawthornnak a motorja ment tönkre a célvonal átlépésekor, míg Stuart Lewis-Evans úgy lett harmadik, hogy a verseny utolsó kanyarjára Vanwalljának felfüggesztése már felmondta a szolgálatot. Mindhárman csak éppen el tudtak jutni a kockás zászlóig, így ha a futam egyetlen körrel tovább tartott volna, akkor az így a 4. helyen, négyperces hátrányban befutó Allison sorsa talán teljesen máshogy alakul...
_3.jpg)
Abban az évben ez maradt a legjobb helyezése, ám eközben az F2-ben és sportautókkal is sikereket ért el, így a következő szezonra a Ferrari vetett rá szemet, ahol Peter Collisn halála és Hawthorn visszavonulása okán nagy átszervezésekre készültek. Allisonnak öt verseny során végül csak egy pontszerzés jutott 1959-ben, de az ő ideje az új idény kezdetén jött el, amikor Phil Hill oldalán megnyerte a Buenos Aires 1000 sportautó-versenyt, majd pár héttel később második lett az Argentin Nagydíjon Bruce McLaren mögött. Hirtelen mindenki nagy dolgokat várt tőle, ám a következő nagydíjhétvégén, Monacóban csúnya balesetet szenvedett, amely során kirepült autójából, és eszméletlenül, kartöréssel, valamint az arcán szerzett súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Az év végére felépült, de a Ferrari ekkor már csak tesztpilótaként számított rá, Allison viszont mindenképp versenyezni akart, így 1961-re leszerződött a privát Lotusokat futtató UTD Laystall Racing csapattal. Ám már csak egy futam volt hátra karrierjéből: Monacóban a 8. helyen ért célba, de aztán Spában újabb nagy balesetet vészelt át, miközben mindkét térdét eltörte. Innentől azonban nem kísértette tovább a sorsot: befejezte pályafutását és visszatért apja által elkezdett családi vállalkozásához, noha gyakori vendég maradt az F1-es paddockban. Végül 2005-ben, 73 éves korában hunyt el.
