DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Retro – Egy csapat megmentése

Bár egy a Közel-Keleten bujkáló köztörvényes csaló is tárgyalt a felvásárlásról, végül eredeti tulajdonosához került vissza 2009-ben az F1 negyedik legrégebbi csapata, miután a BMW kihátrált mögüle.

A jelenlegi mezőny negyedik legrégebbi csapata, a Sauber léte már többször veszélybe került, de talán egyszer sem olyan szinten, mint 2009 telén, miután a BMW bejelentette, hogy azonnali hatállyal kiszállnak a királykategóriából. A bajorok természetesen nem feltétlenül akarták bezárni az istállót, s nyitottak voltak arra, hogy egy megfelelő új tulajdonosnak adják tovább.

Eleinte egy rejtélyes Qadbak Investment nevű cégről szóltak a hírek, ám végül november 27-én a BMW bejelentette, hogy megszakadtak a tárgyalások velük – mint utóbb kiderült, sem a cég, se a mögötte álló Russell King körül sincsenek rendben a dolgok. Utóbbit egyébként el is ítélték csalás miatt, s ha minden igaz, jelenleg szökevényként tartózkodik Bahreinben.

De visszatérve a Sauberhez, a BMW végül a Qadbak-tárgyalások megszakadásával egy időben bejelentette, hogy a csapatot eredeti tulajdonosának, Peter Saubernek fogja eladni – egyetlen feltétellel, mely nem más, mint hogy az istálló helyet kapjon a 2010-es rajtrácson. Ez ugyanis egyáltalán nem volt egyértelmű, ugyanis a BMW Sauber helyét már odaadták a Tony Fernandes-féle Team Lotusnak.

sauber_2009



Ekkor néhány napig nem maradt más, mint a reménykedés a csapat számára, mely egyébként azonnal közölte, hogy számos munkatársától megválik majd. A takarékossági célú leépítés mellett egy-két jeles személyiséget elveszítettek a hinwiliek, így például Mario Theissent, aki úgy döntött, hogy a BMW-vel együtt elhagyja a száguldó cirkuszt.

Elsősorban az jelenthetett reményt a Sauber számára, hogy a Toyota ekkorra már szintén bejelentette a kiszállást. A történet egyszerűnek tűnt: ha nem lép elő egy olyan jogutód, mely továbbvinné a japánok csapatát, a Sauber megkaphatja a 13. garázst a mezőnyben, mely másfél évtized óta a legnagyobbnak ígérkezett.

A Toyota végül december 3-án tett bejelentést: a japánok megerősítették, hogy nem kívánják másra ruházni vagy eladni a részvételi jogukat, hanem visszaadják azt az FIA-nak. A szövetség még aznap bejelentette, hogy a Sauber lesz a mezőny 13. csapata 2010-ben, azaz végül pont került a hónapok óta húzódó ügy végére – a történet egyetlen szépséghibája volt, hogy a nevet már nem sikerült megváltoztatni, így a Maranellóból erőforrásokat kapó istálló a meglehetősen különös BMW Sauber-Ferrari néven kezdte meg a 2010-es szezont a Kobayashi-de la Rosa kettőssel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: