Steward
Szikora Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. október 6. csütörtök
Retro

Retro – Bajnoki cím a tragédia után

Kétarcú év volt az 1968-as a Lotus istálló számára: ebben a szezonban veszítette életét Jim Clark, de az idény végén, egy háromszereplős bajnoki döntőben diadalmaskodott csapattársa, Graham Hill.

A legtöbbeknek az jut eszébe Graham Hillről, hogy ő Damon Hill bajszos apja, a páros pedig az egyedüli a Formula-1 történetében, amelynek mindkét tagja világbajnoki címet nyert. Emellett mindmáig ő az egyetlen versenyző, aki megnyerte a motorsportok hármas koronáját: győzött a Le Mans-i 24 óráson, az Indianapolis 500-on és a Monacói Nagydíjon is. A városi pálya specialitása volt az F1-ben, ötször győzedelmeskedett rajta, ami meggyőző szám annak fényében, hogy összesen 14 alkalommal nyert nagydíjat.

A korában egyik legnépszerűbb pilótának számító Hill első világbajnoki címét 1962-ben szerezte, ez a BRM történetének egyetlen bajnoki sikere. A következő három évet másodikként zárta a pontversenyben, kétszer Jim Clark, egyszer John Surtees mögött. Egy gyengébb szezon után, megromló kapcsolatuk miatt döntött úgy, hogy csapatot vált, méghozzá a Lotushoz igazolt, ahol Clark csapattársa lett. Hill vezetett már az istállónál BRM-es időszaka előtt, 1958 mind az ő, mind a Lotus bemutatkozó éve volt a királykategóriában. Kilenc évvel később azonban nem bírta tartani a skót fenomén tempóját, két második hely jelentette legjobb eredményét, miközben Jim Clark négyszer nyert.



Talán ez folytatódott volna 1968-ban, a sors azonban közbeszólt. A január 1-jén rendezett Dél-Afrikai Nagydíjon a Lotus Clark-Hill sorrendben aratott kettős győzelmet, a skót azonban három hónappal később, még a második nagydíj előtt halálos balesetet szenvedett egy Formula-2-es versenyen. Nem sokkal később egy másik tragédia is sújtotta a csapatot, Mike Spence halála Indianapolisban.

Ebben a fejetlenségben azonban Graham Hill magához ragadta a gyeplőt, és kihasználta a Lotus 49 és DFV-motor előnyét. Nyert Spanyolországban és Monacóban, mindössze három verseny után így 24 ponttal rendelkezett, míg a második Denny Hulme csak 10-zel. A Lotus híres megbízhatatlansága azonban megmutatta magát a későbbiekben, hat versenyből ugyanis csak egyszer sikerült pontot szereznie. Ennek ellenére az utolsó három futam előtt még ő vezette a bajnokságot.

Kanadában célba ért, de csak a negyedik helyen, miközben a címvédő bajnok Hulme győzött a McLarennel, ezzel pedig pontok számában beérte Hillt. A Lotus pilótája az Egyesült Államokban második lett, de egy újabb közeli ellenfél, a Matrával versenyző Jackie Stewart mögött. A november 3-i mexikói szezonzáróra, amelyet csupán egy héttel az olimpia után rendeztek meg, így hárman is bajnoki esélyesként érkeztek: Hill 39, Stewart 36, Hulme pedig 33 ponttal rendelkezett.

Harmadik helyével Hill kvalifikált legjobban az esélyesek közül, közvetlenül Hulme előtt, míg Jackie Stewart a rajtrács 7. kockájából vágott neki a versenynek. A lotusos a vezetést is átvette a John Surteesszel való rövid csörte után, miközben Stewart feljött a harmadik helyre, majd a másodikra Surtees Honda-motorjának túlhevülése miatt.

Egyik bajnoki esélyes a 11. körben kiszállt, Denny Hulme McLarenjének felfüggesztése eltört, a versenyző pedig a kerítésben kötött ki. A csata mégsem alakulhatott volna izgalmasabban, Stewart és Hill ugyanis többszer helyet cseréltek, márpedig a pontállás miatt a futamgyőztes pilóta magáénak tudhatta a címet is. Csatlakozott hozzájuk a pole-ból induló svájci, Jo Siffert, aki egy ízben a versenyt is vezette, nem sokkal később azonban kénytelen volt bokszba állni műszaki hiba miatt.

Hill és Stewart újra ketten maradtak, utóbbi autója azonban lassulni kezdett az üzemanyagrendszer hibájából kifolyólag, a motor is rakoncátlankodott, ami vezetési problémákat idézett elő. A 65 körös verseny 51. köréig a második helyet tartotta, mígnem Bruce McLaren és Jack Brabham is megelőzték. Stewart egészen a 7. helyig esett vissza, míg Hill, akinek Lotusa kibírta akkor, amikor igazán számított, több mint egyperces fölénnyel nyerte a futamot – ezzel együtt pedig pályafutása második világbajnoki címét. Később csupán egyetlen további versenyt nyert meg – Monacóban –, s 24 évig kellett várni, míg a Hill név újra megjelent a dobogó tetején.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: