Rio de Janeiróban Nelson Souto Maior néven született, és mivel politikus apja korábban sikeres teniszjátékos volt hazájában, igyekezett fiát is erre az útra terelni. A fiatal Nelson eleinte ígéretes tehetségnek tűnt, ám 16 éves korára megunta a labdák monoton ütögetését, és az autóversenyzés irányába terelődött az érdeklődése. Eleinte szülei tudta nélkül kezdett gokartozni, ekkor használta először anyja lánykori nevét, a Piquet-t, amit a későbbiekben is megtartott. Rengeteg inspirációt és segítséget kapott a brazilok úttörőjétől, Emerson Fittipalditól, aki ekkor, az 1970-es évek első felében élte fénykorát a Formula-1-ben. A kétszeres bajnok pedig hamar egyértelművé tette Piquet számára, hogy ha nemzetközi sikerekre akar törni, Európában kell kamatoztatnia tudását.
1977-ben szánta el magát a nagy ugrásra, és mivel hamar tündökölni kezdett kisebb brit kategóriákban, gyorsan felkeltette az F1-es csapatfőnökök figyelmét is. Már a következő szezonban lehetőséget kapott néhány versenyre privát csapatoktól, igazán komoly tervei azonban Bernie Ecclestone-nak voltak vele, aki akkoriban még a Brabham istálló vezetőjeként ténykedett. 1979-re állandó versenyzői szerződést kapott a kétszeres világbajnok Niki Lauda oldalán, ami a tanulás szempontjából sem volt utolsó, még úgy sem, hogy az autóik rendkívül megbízhatatlanok voltak abban a szezonban. Ám Piquet így is remekül helyt állt, így amikor Lauda az év végén bejelentette visszavonulását, a következő évre már elsőszámú pilótává léphetett elő.
A kiváló szakembergárda segítségével a Brabham a következő évre megerősödött, a szezon negyedik futamán, Long Beach-ben a brazil már meg is szerezte első futamgyőzelmét, amit további stabil eredmények és az idényzáróhoz közeledve két további diadal követett, így a monzai versenyt követően hirtelen a pontverseny élén találta magát, nagy küzdelemben Alan Jonesszal. Csatájuk azonban könnyedén dőlt el az ausztrál javára, hiszen Piquet a hátralévő két versenyt motorhiba és kicsúszás miatt nem tudta befejezni, így be kellett érnie a második hellyel az összetettben.
Nem hibázott viszont 1981-ben, amikor annak ellenére is sikerült elcsípnie a bajnoki címet a Williams egymással viaskodó pilótái elől, hogy nem a Brahbam volt a mezőny legjobb autója. Ő maga eközben nem szembesült komoly kihívással az istállón belül, Ecclestone ugyanis minden erőforrását Piquet-re koncentrálta, míg a másik autóba az évek során Hector Rebaque, Riccardo Patrese és a Fabi testvérek is elnyomott szerepkörbe kerültek.
A következő év az átmenetről szólt a csapat számára, a Ford szívómotorjai helyett ugyanis a kor trendjét követve a BMW turbóira váltottak, ami egyáltalán nem ment simán. Piquet így is megszerezte a márka első F1-es győzelmét Kanadában, de elesett két további sikertől. Először akkor, amikor hazai futamának megnyerése után kizárták egy technikai szabálytalanság miatt, majd pedig Hockenheimben, amikor vezető helyen állva figyelmetlenül kiütötte őt a körhátrányban lévő Eliseo Salazar, aminek emlékezetes csetepaté lett a vége.
1983 aztán újabb sikereket hozott, a brazil ismét kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhette, hogy az összetettben megelőzte az esélyesebbnek tartott Alain Prost Renault-ját, így másodszor is bajnokká koronázták. A következő szezonokra viszont visszaesett a Brabham teljesítménye, így az időközben a sztárok életét felvevő Piquet csak fizetésemelés mellett volt hajlandó a csapattal maradni. Ecclestone ezt nem adta meg neki, Frank Williams viszont annál szívesebben, így a brazil 1986-ra istállót váltott, ahol először kapott komoly házon belüli riválist Nigel Mansell személyében. Piquet folyamatosan azt érezte, hogy a brit csapat a brit pilótát pártolja vele szemben, így kettőjük viszonya végig paprikás volt, ami odáig fajult, hogy a brazil nyilvánosan sértegetni kezdte Mansellt. Első évükben rivalizálásuk ára az lett, hogy Prost elhappolta előlük a bajnoki címet, 1987-ben viszont Piquet ismét kiegyensúlyozott formáját mutatta, és annak ellenére lett harmadszor is bajnok, hogy csak három győzelmet szerezett Mansell hatjához képest.
Ám a Williamst az év végén elhagyta az akkori legjobb motorokat gyártó Honda, így a csapat gyorsan veszített vonzerejéből. Piquet szeretett volna a japán erőforrások mellett maradni, így mivel a domináns évekre készülő McLarennél nem volt hely számára, a szintén Hondát használó Lotushoz igazolt. Az itt töltött két éve azonban csalódást hozott, néhány dobogót leszámítva eltűnt az élmezőnyből, és amikor 1989 végén a váltás mellett döntött, már ismét minden ülés foglalt volt az élcsapatoknál. Ajánlott azonban neki egy helyet a felemelkedőben lévő Benetton, amit örömmel el is fogadott, bár a szezon során váratlanul érte, hogy olasz csapattársa, Alessandro Nannini olykor a kelleténél is jobban megszorongatta őt. Ezt a problémát azonban megoldotta számára a sors, Nannini ugyanis helikopterbalesetben elveszítette jobb alkarját, helyét pedig a Piquet-vel jó barátságban lévő, és nála lényegesen lassabb Roberto Moreno vette át a csapatnál. Ráadásul a szezon utolsó két versenyén három év szünet után ismét felállhatott a dobogó tetejére. Minden összeállni látszott ahhoz, hogy a lassan 40 éves brazil pályafutásának szép vége legyen, és csak hab volt a tortán, hogy 1991-ben Kanadában is az ölébe hullott a győzelem, amikor az élen álló Mansell az utolsó körében lefullasztotta autóját, miközben már a nézőknek integetett.
Ám a sors még tartogatott a brazil számára egy fordulatot: a szezon végén a Benetton lecsapott a sportba berobbanó Michael Schumacherre, a tejfelesszájú német pedig azonnal borsot tudott törni a háromszoros bajnok orra alá. A felállás megváltozott, a csapatnak többé nem volt szüksége a kiöregedett Piquet-re, aki rövid keresgélés után az év végén be is jelentette visszavonulását.
A Piquet név azonban ezzel nem tűnt el végleg az autósportokból. A brazil ugyanis nem csak a pályán élt viharos életet, így négy feleségétől összesen hét gyereke született, akik közül ketten profi szinten igyekeztek apjuk nyomdokaiba lépni. Nelson Piquet Jr. már megjárta az F1-et, és talán a most 17 éves Pedro is oda tart.
