Taki Inouét a Twitter előtti időkben elsősorban két különös balesetről ismerték a Formula-1 szerelmesei: Monacóban a safety car borította fel egy teherautó által vontatott autóját, melyben még benne ült – s nem mellesleg óriási szerencséje volt, hogy sisakban és becsatolva tette ezt –, míg Magyarországon maga próbálta eloltani égő autóját, amikor egy érkező orvosi autó elütötte őt. Utóbbi esetet a japán versenyző így idézte fel: „Csatt! Valaki nagyon keményen nekem jött. De talpra estem, nagyon jó, tökéletes földet érés volt, szerintem kilenc pont kilences.”
Néhány másodperccel később viszont a japán versenyző összeesett... „Vártam, hogy a helikopter elvigyen a kórházba, de Charlie Whiting bejött és azt mondta: ne haragudj, de nem használhatjuk a helikoptert, hiszen ehhez meg kellene állítani a futamot. Várj a leintésig, ez még egy óra.” Így szegény Inoue még egy órát kényszerült a pályán várakozni, mielőtt kórházba szállították. Ami elmondása szerint ezután történt, az ismét erősen megkérdőjelezhető, mint történeteinek nagy része:
„Azt hittem, hogy azonnal megvizsgálják a csontjaimat, hogy minden rendben van-e. Ehelyett elkérték a hitelkártyámat, mire én úgy feleltem, hogy nincs nálam, hiszen még mindig a versenyzői overálban vagyok! Ők viszont előbb akarták a pénzt, különben nem segítenek. Végül azt mondtam: gyerünk már, nagy fájdalmaim vannak! Még fél óra, nagy tárgyalás. Végül nem fizettem. Aztán két éven át küldözgették a számlákat Monacóba...”
A monacói baleset utáni kórházi vizsgálat szintén nem volt egy szokásos történet: „A sisakom teljesen összezúzódott. Elmentem a doktorhoz. A szokásos procedúra: először a szerszámomat akarta látni, megérintette a golyóimat” – mesélte Inoue, aki nem különösebben ütközött meg rajta, hogy nem a fejénél kezdték a vizsgálatot...
„Ahogy mondom! Ezt még Angliában tanultam meg. Ha mozognak, az agy is rendben van! Nagy baleset után levágják az overált, megnézik a golyókat, megütik őket, és ha mozognak, a srác rendben van. Ha viszont nem mozognak, akkor agysérüléses probléma lehet, azt hiszem...”
