Ha a Formula-1 történetének legrosszabb versenyzőjét keressük, jó néhány név felmerülhet. Köztük rendre ott van az a japán úriember, aki saját magáról is büszkén hirdeti, hogy ő volt minden idők leglassabb pilótája, mostanság pedig a Twitteren „jeleskedik” hol vicces, hol csak annak szánt, hol egyenesen botrányos megnyilvánulásaival: Taki Inoue. A Top Gear egy pofa sör és néhány cigaretta mellett készített vele egy interjút annak alkalmából, hogy épp ma húsz éve ütötte el őt a medical car a Hungaroringen.
A beszélgetés során Inoue sok mindenről mesélt, többek közt arról is, hogy másik emlékezetes balesete, a monacói borulás után fejsérülése ellenére a nemesebb részeinél kezdték a vizsgálatot, de ennél – valamivel – komolyabb témák is előkerültek. Mindenekelőtt az, hogy mégis hogyan tudott bekerülni az F1-be annak ellenére, hogy már a japán túraautós szériákban sem volt különösebben népszerű.
Inoue válasza egészen megdöbbentő volt – már ha komolyan beszélt: „Megkérdeztem egy barátomat, hogy hogyan lehet bekerülni az F1-be. Mire ezt felelte: Taki, Angliába kell menned, Formula-Ford, 1600, ez a bejárat a Formula-1-be. Ekkor eldöntöttem, hogy rendben, elmegyek Angliába. Ez volt az első repülőutam, először hagytam el Japánt, még azt sem tudtam, hogy kell felszállni a gépre. Amikor az ételt hozták, megkérdeztem, mivel tartozom, mire közölték, hogy ezért nem kell fizetni.”
A történet vígjátékba illő módon folytatódott: „Amikor megérkeztem a Heathrow-ra, megkérdeztem az információt, hogy hova kell mennem, ha versenyző akarok lenni. Ez így igaz! Mire ő azt felelte, hogy menjek Newmarketbe, ott a versenypálya. Szóval vettem egy jegyet, felültem a buszra, majd leszálltam. Aztán megkérdeztem valakit, hogy itt a versenypálya? Mire ő: igen, itt a lóversenypálya. Lóverseny! Nem autó... Katasztrófa!”
Taki Inoue nyilvánvaló lassúsága és az eredmények hiánya ellenére végül elegendő támogatást gyűjtött össze az F1-es szerepléshez. Elsősorban James Hunt volt a példaképe, no nem eredményei, hanem életstílusa miatt: „Akkoriban állandóan ittam, méghozzá rengeteget. Másnap pedig szörnyen fájt a fejem. De ez nem volt gond! Ma viszont a pilóták unalmasak, mint az olimpián, nincs egyéniségük, profinak kell látszaniuk. Én viszont féltem, az autó nagyon gyors volt. Nagyon ijesztő és túl gyors” – mondta Inoue, aki bevallása szerint 15 éves korában egy kártyán látott először F1-es autót.
A profi hozzáállás és a tehetség kétségkívül hiányzott, de csapata sem sokat segített neki – bár amit az interjú végén mondott, talán enyhe túlzás lehetett: „Az első F1-es futamomon azt sem tudtam, mi az a bokszkiállás. Senki nem mondta el nekem! De legalább az autó vezetése nem volt bonyolult, ha egyszer megszoktad a karbonfékeket, már nagyon egyszerű volt.”
Felmerül a kérdés, hogy lehet egy 900 lóerős autó vezetése a versenyzőket segítő elektronika nélkül egyszerű, pláne egy Taki-szintű pilótának. A japán egyszerűen megválaszolta: „Azért volt így, mert nagyon lassan vezettem...”