Imola. 1994. május 1. Nem sokkal ebédidő előtt Richard West, a Williams marketingigazgatója egy rövid interjút készít a csapat háromszoros világbajnok brazil versenyzőjével és csapattársával, mely egyszerű rutinbeszélgetésnek tűnik a Paddock Club VIP-vendégeinek szórakoztatására. Ám hamarosan minden megváltozik, a San Marinó-i Nagydíj hetedik körében máig feldolgozhatatlan tragédia történik... Az F1Racing magazinnak köszönhetően két évtized elteltével a világ megismerhette Ayrton Senna utolsó interjúját.
Azon a végzetes vasárnapon a Williams istálló, ahogy a száguldó cirkusz minden más szereplője, kedvetlenül készülődött a délutáni futamra. Sötét felhők gyűltek a sportág fölé, a San Marinó-i Nagydíj két edzésnapján két hatalmas baleset történt. Pénteken Rubens Barrichello a Variante Bassa kijáratán csapódott a gumifalba, s bár sérülései elsőre komolynak tűntek, szerencsésen túlélte a balesetet. A másnap a Villeneuve-kanyarban bukó Roland Ratzenberger már nem volt ilyen szerencsés...
A show-nak viszont folytatódnia kellett: Richard West pár perccel tizenkét óra előtt a Williams Paddock Clubjában összegyűlt vendégek előtt röviden ismertette a versenyzők vasárnapi programját és a reggeli warm-up eredményeit, majd behívta Ayrton Sennát és Damon Hillt, akiket arra kért, hogy mutassák be röviden a pályát. A nyilvánvaló feszültség ellenére Senna lazának tűnt, az órájára nézett, köszöntötte a megjelenteket, majd belekezdett:
„Imola nagyon gyors, nagyon sokat követelő pálya, a sebesség magas, és szinte végig igen nagy koncentrációt követel. Ezen a helyen érjük el a legnagyobb sebességet” – mondta, miközben egy X-szel megjelölte a pálya térképén a Villeneuve-kanyart, ahol Ratzenberger nem egészen egy nappal korábban életét vesztette. „Itt azt hiszem, a 325-330 kilométeres sebességet is elérjük. Több kemény fékezési pont is van, nagy sebességekről kell lelassítani az autót ezeken a helyeken, komoly fékerőre van szükség.”
„Ezen a pályán a testünkre ható G-erők is nagyon magasak. Ezt a kanyart 290 kilométer per órával vesszük be, nagyon hosszú kanyar, a nyakad pedig megy, megy, megy...” – mutatott a Tamburellóra, ahol nem sokkal később a végzetes baleset történt. „Szeretek ezen a pályán vezetni, korábban jól szerepeltem itt. Több versenyt is nyertem, a közönség pedig egészen különleges itt, Olaszországban” – mondta Senna, aki tréfálkozva adta át a szót csapattársának: „Most pedig Damon következik, aki befejezi a kör bemutatását, az enyémnél jobb angolsággal.”
Mielőtt véget ért volna a rövid VIP-esemény, West még egy kérdést feltett Sennának a szezon elején bevezetett, s így még újdonságnak számító verseny közbeni tankolással kapcsolatban. A brazil, aki az első két versenyen egyaránt kiesett, először némi öniróniával válaszolt: „Nos, eddig nem volt túl sok esélyünk ezt gyakorolni idén, így csak Brazíliára hagyatkozhatom, ahol a pánik volt a jellemző: ’Jövök be, bejövök, bejövök!’ Ezt ők viszont csak nyugtázták: ’oké’.”
Ezt követően viszont az általa mindig fontosnak tartott biztonsági kérdésekről, a ma már természetesnek tűnő bokszutcai sebességkorlátozás tervéről kezdett beszélni: „Eddig rendben ment a dolog, azt hiszem, biztonsági szempontból Monte Carlo lesz majd nehezebb. Nagyon szűk a bokszutca, és túl sok az ember. Ez lesz a következő futam, nagyon-nagyon veszélyes lesz. Éppen ma beszéltünk róla, azon gondolkodunk, hogy megkérjük az FIA-t, hogy Monte Carlóban korlátozzák a bokszutcai sebességet, próbáljuk ki, hátha minimalizálni tudjuk ezzel a kockázatot.”
Ezek voltak Senna utolsó nyilvánosság előtt mondott szavai. Az említett megbeszélés nyomán megszületett a versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA, Monte Carlóban pedig valóban bevezették a sebességkorlátozást, mely azóta is érvényben van. Senna azonban ezt már nem láthatta. A térképet, melynek segítségével a pályát ismertette a csapat vendégeinek, aláírta, épp a Tamburello-kanyar mellett, alighanem ez volt élete utolsó aláírása. Néhány perccel később még váltott pár szót Westtel, kicsit tréfálkoztak egymással, aztán elváltak egymástól. Mint kiderült, végleg.
A beszélgetést rögzítő kazetta feledésbe merült, s csak hét évvel később került elő: 2001 végén egy névtelen feladótól érkező csomag érkezett az akkorra a Williamst már rég maga mögött hagyó West postaládájába. A küldeményen csak ennyi állt: Ezt látnod kell – emlékek egy nagyszerű emberről...
(Az utolsó interjú története Senna tragédiájának 20. évfordulóján, 2014-ben jelent meg eredetileg az AFM-ben.)
