Az első futamon, Buenos Airesben papírforma szerint, tavalyi lendületét átmentve győzött Alan Jones. Ahogy az joggal elvárható egy évadnyitótól, sok volt a kieső, de kárpótlásul olyan fiatalokat láthattunk gyenge autóval pontokat szerezni, mint a finn Keke (eredeti keresztnevén Keijo) Rosberg vagy a gall Alain Prost, később mindketten világbajnokok lettek. (Prostot egyébként ebben az évben több helyen is angol állampolgárnak jelölték a sajtóban, és az Alain helyett Alant írtak, automatikusan).
A brazil és a dél-afrikai „hőfutamokon” a turbómotoros Renault legyőzhetetlennek bizonyult: a zsokétermetű René Arnoux-t - győzelmei után - hősként ünnepelte Franciaország. Csakhogy a végső sikerhez kiegyensúlyozottan kellett szerepelni, amit a Renault nem tudott. A Ford motorra váltó Brabhamek megbízhatóbbak lettek (Lauda bánhatta, hogy nem várt ki még egy picit a csapatnál), és az impulzívan vezető brazil Piquet megérezte a lába alatt lévő teljesítményt: keményen ráhajthatott a Williams skalpjára.
Nelson Piquet
Long Beachben Piquet (Brabham Ford) nyert, életében először, sajnos a hetvenes évek egyik igazi hőse, Clay Regazzoni (Ensign Ford) nagy balesetet szenvedett, és lebénult. Belgiumban a francia Didier Pironi (Ligier-Ford) jelezte, hogy ő is kér a tortából, Jones és Reutemann előtt győzött, életében először.
(Idehaza, Magyarországon május 21-én megnyitott a Budapesti Nemzetközi Vásár, aminek fő attrakciójaként a 12 hengeres Alfa Romeo Forma-1 torpedót is láthatta a magyar közönség).
A monacói dodzsem-partit az „argentin bika” becenévre hallgató Carlos Reutemann (Williams Ford) nyerte, de a francia és a brit futam a sugárzóan magabiztos Alan Jones zsákmánya lett, egyértelműen (tegyük hozzá: Jonest favorizálta a Saudi-Williams).
Balestre és Ecclestone ekkor akasztott egymással „bajuszt”. Mindkettő igénybe vette a befolyását, hogy maga mellé állítsa a mezőny többségét. A brit székhelyű, és Ford Cosworth motoros alakulatokból volt több, ezekből hozta Ecclestone létre azt a szakadár mozgalmat, amely készen állt függetlenítenie magát. Első lépésként tiltakozásukat kifejezendő távol maradtak Belgiumban és Monacóban a versenyzők egyeztető megbeszéléséről. Ezért a sértett Balestre szankciókat helyezett kilátásba: először pénzbüntetést rótt ki rájuk. Másodszor pedig eltiltotta őket a Spanyol Nagydíjtól. Ecclestone nyomatékosan kérte a spanyol futam szervezőit, engedjék be a pályára őket. Ez megtörtént, a versenyt is megtartották, Balestre pedig tajtékzott. Bosszúból törölte a verseny eredményét a bajnokságból. De kik is tartoztak a renitensek közé? Íme a felsorolás: Arrows, ATS, Brabham, Ensign, Fittipaldi, Ligier, Lotus, McLaren, Osella, Shadow, Tyrrell és a Williams. Tehát egy teljes tucatra való versenycsapat!
A német verseny előtti tesztelésen életét vesztette Patrick Depailler, az Alfa Romeo extrém sportokért rajongó pilótája (már korábban kopogtatott nála a Halál, amikor sárkányrepülőjével lezuhant). Az erdei „katlanban” Jones állt nyerésre, sima sétagaloppnak hitte a hátralévő köröket. Azonban váratlanul durrdefektet kapott, alig tudott elkászálódni a depóba. Laffite csípte el a győzelemért járó 9 vb-pontot, tehát a Marseillaise csendült fel a díjkiosztáson, először a német nagydíjak történetében.
Ausztriában, a „turbó-pályán” Arnoux (Renault) leszedálta gumijait, leállt, de a másik fekete-sárga rakétában Jabouille kocsija végigment. Szerencsésen győzött, mert bizony a Michelinek már nagyon panaszkodni kezdtek az autó alatt. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a bajnokság Piquet és Jones csatájára egyszerűsödött le: mások erejéből csupán egyszeri felvillanásra futotta. A Ferrarik teljesen eltűntek a mezőnyben, Gilles Villeneuve és Jody Scheckter a középmezőnyben küszködött, és csak baleseteivel került a figyelem középpontjába. Scheckter így magyarázta: „Tavaly szinte megbízhatósági rekordot állítottam fel kocsimmal. Amióta a Ferrarinál vagyok, először Kyalamiban fordult elő, hogy a futam ideje alatt műszaki hiba miatt álltam a depóba. A mi versenyszerelőink művészei a munkájuknak, és nyugodt lélekkel állítom, hogy mindent megtettek a győzelemért, mégis érthetetlen hibasorozatok áldozatai vagyunk”
Zandvoortban a holland nagydíjért küzdöttek, a viadalt több szerencsés kimenetelű pályaelhagyásos autóbezúzás tette emlékezetessé. Piquet és Jones volt esélyes, de Jones műszaki hiba miatt 6 percet vesztegelt a depóban. Piquet, Arnoux, Laffite lett a sorrend. Az olasz futamot Imolában rendezték, nem Monzában. A turbó Renault verhetetlen volt a tréningeken, de a nagydíjon Piquet kocsija versenyképesebb volt, és fél perccel nyert Jones és Reutemann előtt. A bajnokságban: Piquet 54, Jones 53, Reutemann 37 pont, és már csak két verseny maradt az évadból.
Carlos Reutemann
Kanadában mindkét esélyes túl ideges volt, össze is ütköztek a rajtnál, a mögöttük haladókból nyolcan koccantak beléjük. Piquet a tartalékautójába kényszerült átülni. Rosszul sikerült rajtja után küzdötte fel magát az élre, de a használt motor meghibásodott alatta. Pironi hiába vezetett, 1 perccel megbüntették, így Jones könnyen győzött. Egy héttel később, Watkins Glenben a fiatal Giacomelli hihetetlen gyors volt az edzésen, egy addig esélytelen kocsival! Féltávig csak az olasz Alfájának hátulját láthatták a többiek, sajnos az autó beadta a kulcsot. Kisebb közjáték után ugyanaz a három versenyző állhatott fel a pódiumra, mint Kanadában. A vb eredménye: 1. Jones 67, 2. Piquet 54, 3. Reutemann 42 pont.
1980-ban az az érdekes helyzet állt elő, hogy a levegőben lógó sportnagyhatalmi feszültségek miatt a favorit versenyzők kivétel nélkül csak egy évre írtak alá. A nagy csapatok továbbra is ugyanúgy szomjaztak a hivatásos sztárokra, akik mindig jól szerepeltek, esőben és szárazon, bármelyik pályán. Mindenki látta, mi volt előtte: 1977 és 1979 között túl sok volt az újonc, az egy hétvégés lokálpatrióta, akik elhitték a tévétől és az újságtól, hogy hősök. Telebeszélték a fejüket, és meg akarták nyerni a versenyt egy roncstemetőből vett March vagy öreg Shadow kocsiban. Össze-vissza forogtak a pályán, megnőtt a balesetveszély.
Kellemes meglepetés volt a gyérebb érdeklődésre számot tartó „másodosztályú” Forma-1, az Aurora sorozat női sikere: Desirée Wilson egy Wolf kocsiban győzött. Ezzel megmutatta, hogy a nőknek nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is lehet esélyük a férfiak ellen az autósportban.
Alain Prosthoz ragaszkodott a McLaren, de ez korántsem volt kölcsönös. Prost csalódott a kocsiban és a csapatban, ezért könnyű volt táncba vinnie őt a Renaultnak. Csakhogy szerződést kellett ehhez szegni, Prostnak nem is annyira a McLarenhez volt kötve, hanem inkább a Philip Morrishoz. Még arra is hajlandóak lettek volna az államosított autógyár vezetői, hogy a Marlboro matricát felragasszák a kocsikra, csak valahogy hozzájussanak Prosthoz. A Ferrari rémesen rossz évet zárt, ráadásul a Fiat gazdasági gondokkal küzdött, a munkások sztrájkoltak az elbocsátások ellen. A hasonlóan gyászos esztendőt elkönyvelő Lotushoz visszaszegődött egykori tervezője, Tony Southgate, és felajánlották Andretti állását Jonesnak, mondván az ausztrál is sokba kerül, de legalább előzni tud. Az 1978-as világbajnok olasz-amerikai nyilvánvalóan megsértődött, és fogta a kalapját.
A zeltwegi győztes Jabouille szintén rácsapta az ajtót a kenyéradójára: úgy vélte, baleknak nézik, hiába volt No.1. szerződése a turbósoknál, mégis Arnoux volt mindenben a kedvezményezett. A Ligierhez költözött, abban bízott, érthetően, mert az új gépbe a Talbot és a Peugeot közösen fektette bele ropogós frankok százezreit, a törzsgárda-tag Laffite pedig történetesen Jabouille sógora volt.
