Mindössze három szezon telt el Alain Prost nélkül a Forma-1-ben, amikor a professzor úgy döntött, hogy a másik oldalról is megízleli a száguldó cirkusz világát: 1997. február 13-án hivatalosan is felvásárolta a sportágban 1974 óta versenyző Ligier istállót, mely az 1996-os Monacói Nagydíjon, tizenöt éves szünet után ismét a dobogó tetején állhatott, Olivier Panis révén.
A sztori 1995-ig nyúlik vissza, amikor a frissen megválasztott francia köztársasági elnök, Jacques Chirac egy ízig-vérig francia istállót szeretett volna, ehhez jobb reklámot pedig nem is találhatott személyes kedvencénél, a négyszeres világbajnok Alain Prostnál.
A csapat szinte változatlan maradt: Prosték készen kapták az autót, amelyet a hagyományok életben tartásával nem nevezetek át, így a JS45-tel álltak rajthoz a szezonban (Guy Ligier korábbi tulajdonos jó barátja, az 1968-ban elhunyt Jo Schlesser monogramját használta autóin). Egy versenyző is maradt, méghozzá a monacói győző Panis, mellé pedig szponzori nyomásra Shinji Nakanót ültette a négyszeres világbajnok – ugyanis a Mugen-Honda révén a motorszállítót is örökölték a Ligiertől. Az abroncsok terén kockáztattak a guyancourt-iak, ugyanis a sportágban eddig csak epizódszerepet játszó, és 1997 elején visszatérő Bridgestone-t választották (a japánok 1977-ben gyártottak utoljára F1-es gumit).
Egy kisebb akadály azonban felmerült: Eddie Jordan volt az egyetlen, aki nem örült Prost érkezésének, ugyanis olyan híresztelések is szárnyra kaptak, hogy 1998-ban a kékek már francia álomcsapatként a Peugeot motorjait használnák – amelyek ekkor még Jordan autóiban dübörögtek. A szerződés viszont megköttetett, az ír verhette a fejét a falba, és helycserés támadássál tehette a Mugeneket az autóiba ’98-tól. Az más kérdés, hogy kinek jött be jobban a váltás…
Azt talán mindenki sejtette, hogy kire lehet majd zászlóvivőként számítani az évadban, de még maga Prost is úgy gondolta, hogy pilótái a középmezőnyben fognak tevékenykedni, legalábbis az előttük álló néhány versenyen. Ennek ellenére Panis ötödik hellyel nyitott Ausztráliában, Brazíliában pedig a harmadik helyre hozta be autóját.
A meggyőző teljesítmény mellett azonban más csámcsognivaló akadt a sajtó számára, méghozzá egy igen erős hír, hogy Prost versenyezni akar 1998-ban! A 42 éves versenyző utoljára a McLaren ’96-os autóját tesztelhette, és elgondolkozott a visszatérésen, de aztán úgy döntött, hogy ilyen idősen már túl hosszú időt venne igénybe az egyre másabb stílust követelő autók megszokása.
A kezdeti sikereket két szolidabb eredmény követte (három kiesés és egy 8. hely két futam alatt), majd Barcelonában eljött a szezon legdicsőbb órája: Panis mindössze 5,8 másodperccel lemaradva második lett a győztes Jacques Villeneuve mögött. Nem véletlen, hogy hurráoptimizmus lett úrrá a csapaton, amit csak tetézett, hogy a kanadai legnagyobb ellenfelének nevezte meg az egyszeres győztes pilótát.
Az örömmámor azonban csak három hétig tartott: az ígéretesen kezdődő szezon egy csapásra törést szenvedett, amikor Panis elvesztette az irányítást autója felett a montreali pálya hatos kanyarjában, és óriási sebességgel szúrta falba a JS45-ös orrát. „Hattól tizenkét hétig terjedhet, amíg újra járhat majd” – állította fel a szomorú diagnózist Dr. Pierre Ranger, a montreali klinika Panis műtétjét végző orvosa. „Beszél, de nagyon fáradt és folyton csak aludni akar” – szólt egy másik közlemény ezúttal a Prost csapattól. A baleset következménye kettős lábtörés lett, ami hónapokra kiütötte Panist a pikszisből, és sokan ennek tulajdonították, hogy a francia soha nem nyert vissza korábbi formáját.
A show-nak azonban folytatódnia kellett, Prost pedig nézhetett helyettes után. Először a Williams korábbi tesztversenyzőjét, Jean-Christophe Boulliont, illetve a Prost tartalékát, Emmanuel Collard-t nevezték meg lehetséges pótlékként, a választás mégis a Minardi újoncára, Jarno Trullira esett, aki első tesztjein meggyőzte a napok alatt éveket öregedő Prostot.
A belerázódás nehezen ment, de aztán kisebb sikerekkel járt: amíg Nakano pont Kanadában szerezte első pontját, továbbra sem autózott az elvárt szinten, Trulli viszont a negyedik helyig vitte autóját a mozgalmas Német Nagydíjon. „Az F3-ban itt elért hat győzelmem után, nem lettem volna meglepve, ha itt szerzem meg első F1-es pontjaimat! Ezzel a három egységgel szeretném megköszönni a Prostnak, hogy rettentően kemény munkát végeznek a siker érdekében” – mondta az ekkor 23 éves olasz.
A Magyar Nagydíj ismét hozott egy pontot a konyhára Nakano révén, az év eleji sikereket azonban nem sikerült megismételni. Trulli vezette az Osztrák Nagydíjat, majd később a második helyről esett ki, tovább azonban már nem tudott bizonyítani (legalábbis ’97-ben, mert egész éves szerződést kapott 1998-ra), hiszen a Nürburgringen, hét versenyt követően visszatért Olivier Panis. Erősségét jól mutatja, hogy a hatodik helyen ért célba, de itt a szezon eredményesség szempontjából véget is ért a franciák számára: Suzukában kettős kieséssel zártak, és Jerezben sem sikerült a pontszerzés.
1997 végén a csapat elbúcsúzott a Mugen-Hondától, Prost pedig dörzsölhette a tenyerét a Pegueot-motorok miatt – a sors azonban nem volt kegyes a francia álomcsapathoz, és rövid karrierjük során soha nem sikerült megismételni még a balszerencsésbe forduló ’97-es szezon eredményeit sem. Ahogyan a nekik, úgy Olivier Panisnak sem…
