Nem kellett a Formula-1 rajongóinak az 1977-es évben sem sokat várniuk arra, hogy a szezon elkezdődjön. Csak két és fél hónapig kellett tűkön ülni a fordulatos 76-os idényt méltóképp záró Japán Nagydíj után, amíg az autók újra pályára gurultak Buenos Airesben. A csapatok nagy része erre a futamra, és a két hét múlva esedékes Brazil Nagydíjra még előző évi autóját hozta el, és nem ment sehova 1976 két főszereplője sem: James Hunt a McLarennél, Niki Lauda a Ferrarinál várta, hogy újra összecsaphassanak egymással.
Maradt a Lotusnál Mario Andretti és Gunnar Nilsson is, Colin Chapman csapata egyértelműen felszálló ágban volt, ekkor érkezett új, szívóhatást kiaknázó autójuk, amely meghatározta az F1 történetének menetét. Ronnie Peterson a Tyrrellhez igazolt, John Watson a Brabhamhez Carlos Pace mellé, és új csapattársat kapott Lauda is Carlos Reutemann személyében, amiért nem mondott köszönetet a Ferrarinak: utálta az argentin pilótát, amiért Reutemannt jelölték ki utódjának, miközben ő súlyos nürburgringi balesete után a kórházban lábadozott. És váltott az előző év harmadik helyezettje, Jody Scheckter is.
Az Argentínába érkezők között egy új csapat is szerepelt, a Walter Wolf Racing. Névadója egy osztrák származású kanadai üzletember, aki 1975-ben kezdett Formula-1-es versenyeken megjelenni, a következő évben pedig úgy döntött, saját csapat révén kerül közelebb a pályán zajló eseményekhez. Az olajmilliárdos megkezdte a bevásárlást: szert tett Frank Williams csapatának 60 %-ára, illetve megszerezte a sportból épp kiszálló Hesketh felszerelését, köztük az autókat, amelyeket egyszerűen átcímkéztek Hesketh 308C-ről Wolf-Williams FW05 névre.
A nyolcszoros futamgyőztes Jackie Ickx lett a csapat versenyzője, de még így sem úszták meg a katasztrofális szereplést. Nemhogy pontot szerezni nem sikerült, többször még a futamokra kvalifikálni sem. Wolf úgy érezte, radikális változtatásra lesz szükség, ezért eltávolította Frank Williamst a csapatvezetői pozícióból – az Argentínába utazás előtt szóltak neki, hogy ne jöjjön. A csalódott csapatfőnök nem sokkal később megalapította új istállóját, a mai Williamst, míg a régiből megszületett a Walter Wolf Racing.
Úgy döntöttek, csak egyetlen versenyzővel vágnak neki a szezonnak, vele azonban nagyot húztak. A később világbajnokká váló Jody Scheckter nevét nem őrizte meg annyira az emlékezet, mint másokét, akik az F1 legjobbjai lettek, az East Londonban született dél-afrikai azonban nem volt kutyaütő. 1974-ben, karrierje első teljes szezonjában a Tyrrell színeiben az utolsó versenyig harcban állt a bajnoki címért, 1976-ban, továbbra is a Tyrrell-lel Hunt és Lauda mögött végzett, egy nagydíjat megnyert a híres hatkerekű P34-gyel.
A Wolf a többséggel ellentétben új autóval érkezett Dél-Amerikába, az alumíniumvázas WR1-et Harvey Postlethwaite, a Hesketh mérnöke tervezte. Scheckter azonban csak a 21 fős mezőny 11. rajthelyét szerezte meg, két másodperccel lemaradva a bajnoki formában levő Hunttól, akit John Watson és a tyrrelles Patrick Depailler követett.
Watson, aki előző évben az amerikai Penske csapat egyetlen F1-es győzelmét érte el, villogott új istállója színeiben, a rajtnál megelőzte Huntot, és tíz körön keresztül vezetett, amíg a világbajnok vissza nem szerezte pozícióját. Eközben Mario Andrettitől – csapattársa, Nilsson autójával indult, miután a bemelegítő edzésen sajátját darabokra szedte egy felrobbanó tűzoltókészülék – Jochen Mass vette át a harmadik helyet a másik McLarennel. A wokingi istálló aztán rövid idő leforgása alatt mennyből a pokolba került, előbb Mass esett ki motorhiba miatt, három kör múlva pedig Hunt felfüggesztése ment tönkre.
Ez már az 53 körös nagydíj féltávja után történt. Ismét Watson ölébe hullott a vezetés, de a felfüggesztés nála is rakoncátlankodni kezdett. Először elengedte csapattársát, Carlos Pacét, majd a futamból is kiállt, épp azután, hogy Jody Scheckter helyet cserélt Andrettivel a harmadik pozícióban. Pace a közel 40 ºC-os forróság miatt szenvedni kezdett, ekkor előzte meg őt a verseny során egyre előbbre lépdelő Scheckter, aki végül elsőként szelte át a célvonalat, történelmet írva a Wolf számára.
Andretti is elment Pace mellett, viszont kerékproblémák miatt ő sem látta meg a kockás zászlót. Pace állt a dobogó második fokára a Brabhammel – ez volt pályafutása utolsó pódiuma, márciusban repülőgép-szerencsétlenségben hunyt el. A szurkolók örömére Carlos Reutemann örökölte a pódium legalsó fokát, a családi csapatban versenyző Emerson Fittipaldi előtt, aki még körön belül zárt. Andretti kiesése ellenére is szerzett két pontot, az utolsó egységet a Ferraritól száműzött, Ensign istállóhoz szegődő Clay Regazzoni gyűjtötte be.
A futamot mindössze hét versenyző fejezte be, ráadásul közülük kettő annyi körhátrányt szedett össze, hogy nem is rangsorolták őket: a már említetteken kívül a kiesők között szerepelt Niki Lauda, Ronnie Peterson, Patrick Depailler és Jody bátyja, a Marchnál versenyző Ian Scheckter is.
Ennyi kieső mellett nehéz letagadni, hogy a Wolf történelmet író győzelmében szerepet játszott a szerencse is. Ami viszont később történt, az kevésbé nevezhető mázlinak: Scheckter a szezon során még két futamot megnyert, Monacót és a csapattulajdonos hazai versenyét, Kanadát. Ahányszor az autó végigbírta, mindannyiszor a dobogón végzett. A szezont végül második helyen zárta, 17 ponttal a második bajnoki címét megnyerő Lauda mögött. Emlékeztetünk még egyszer: egy olyan csapat versenyzőjeként, amely első szezonját teljesítette.
Sajnos csak a kezdet lett ilyen erős, a Wolf nem csatlakozott a Formula-1 nagynevű csapatai közé – ellentétben a Williamsszel –, csupán két további szezont élt meg, az utolsóban pedig már a pontszerzés sem sikerült. A sportág történelemkönyveibe azonban bevonultak, 32 további évet kellett várni arra, hogy egy csapat megismételje sikerüket. 2009 márciusában Jenson Button nyert az Ausztrál Nagyíjon, a Brawn GP első versenyén.
