Az olasz versenyző napra pontosan 80 évvel ezelőtt, karácsony napján született Milánóban, tehetős családban, ami meg is határozta élete alakulását, hiszen nem volt szükségük különösebb nélkülözésre, amikor Giancarlo elhatározta, hogy a versenyzés felé veszi az irányt.
Kezdeti ralis és túraautós próbálkozások után barátja és szerelője meggyőzte őt, hogy vásároljon egy formaautót, és a Formula Juniorban mutatott biztató teljesítménye után felkeltette az akkor létező olasz versenycsapatok szövetségének (FISA) figyelmét, akik időről időre egy kölcsönzött Ferrarit adtak egy fiatal tehetség számára, amivel részt vehetett bajnokságon kívüli F1-es futamokon. 1961-ben Baghetti volt a kiválasztott, aki egy átalakított F2-es Ferrarit kapott, és rajthoz is állt vele a Siracusai Nagydíjon, ahol főként autójának csúcsebességét kihasználva azonnal nyerni tudott olyan neves F1-es pilóták ellen, mint Dan Gurney, Jack Brabham és Jim Clark.
Három héttel később Nápolyban újabb bajnokságon kívüli versenyen vett részt, ahol ezúttal a nagyobb nevek hiányában újabb győzelmet aratott, egykörös előnyt kiautózva. Szinte az ismeretlenségből érkezve máris kettőből kettő diadalnál tartott, de még ennél is volt feljebb számára. Amikor pár hét múlva a Ferrarival a világbajnokságban résztvevő Olivier Geldebien hirtelen elhatározással úgy döntött, hogy távozik a csapattól, felszabadult egy hely a Scudeiánál, amit az addig meggyőzően szereplő Baghettinek adtak. Első hivatalos F1-es futama a júliusi Francia Nagydíj volt, immár egy vérbeli 156-os modell volánjánál. Míg a reimsi időmérőn három csapattársa elhódította az első három helyen, ő csak a 12. lett, másnap azonban váratlan feltámadást mutatott.
A 430 kilométeres futamon az esélyesek nagy része kiesett és a többi Ferrarit mind valamilyen probléma sújtotta. Baghetti már ezt megelőzően, a 14. körre felzárkózott csapattársai mögé, majd miután ők eltűntek előle, körökön át hosszas szélárnyék-csatát vívott a Porschét vezető Dan Gurney-vel. A kockás zászlóig tartó utolsó egyenesben pedig a Ferrari gyorsult jobban, így Baghetti megnyerte legelső F1-es világbajnoki versenyét - ezt az eredményt pedig előtte, és azóta sem tudta senki megismételni.
Aintree-ben és Monzában is ott volt még abban az évben, de mindkétszer kiesett, majd az év végén még megnyert egy bajnokságon kívüli, ám ezúttal jóval kisebb presztízsértékű versenyt Vallelungában. Ezzel viszont végleg elbúcsúzott a dobogó tetejétől.
1962-ben is rajthoz állt négy világbajnoki futamon a Ferrarival, ám a szabályváltozások miatt visszaeső csapattal csak néhány pontig jutott, az év végi felmondási hullámban pedig Phil Hillel és több mérnökkel együtt a szebb jövő reményében ő is az újan alakult ATS csapathoz igazolt. Az eredmények azonban közelében sem voltak a várakozásoknak, az autó nem csak lassú, de megbízhatatlan is lett, így az istálló sem húzta tovább egy évnél. Baghetti 1964-re privát BRM-eknél kötött ki, de a pontszerzés már azzal sem sikerült neki. A következő három évben már csak az Olasz Nagydíjra nevezett különböző autókkal, de minden próbálkozása csalódással végződött, így felhagyott a versenyzéssel, és 1968-ban már a másik oldalon állva, újságíróként és fotósként jelent meg a versenypályákon.
Giancarlo Baghetti F1-es karrierje a tükörképe volt annak, mint ami általánosan megszokott. Sikeres volt, még mielőtt igazán felfigyelhetett volna rá a világ, majd amikor már győztesként számítottak rá, néhány rossz döntés következtében nem tudta többé legjobb formáját mutatni. 1995-ben, 60 éves korában rákban hunyt el.
