Noha az 1900-as évek elején Németország a technika és a versenyzői felhozatal terén is tündökölt a korai autósport világában, saját pályával sokáig nem rendelkezott. Ugyan már 1907 körül felmerült annak ötlete, hogy az Eifel-hegységben jelöljenek ki egy zárt vonalvezetést, a terv nem valósult meg azonnal, hamarosan pedig az első világháború miatt le is került a napirendről. Csak miután az ország többé-kevésbé talpra állt, 1921-ben kezdtek el ismét a versenyzés gondolatával foglalkozni, ekkor az Eifel körzet első embere, Dr. Otto Creuz állt teljes vállszélességgel az ügy mögé, hiszen mindenképpen szeretett volna egy olyan állandó és nagy kihívást jelentő versenyhelyszínt létrehozni, mint amilyen az olaszországi Monza és Targa Florio, vagy a franciaországi Montlhéry volt. A németeknél még az ideiglenes pályák is ekkor kezdtek csak ismertséget szerezni, úgy mint a Berlin melletti autópályán kialakított AVUS vagy a Stuttgart környékén létrehozott Solitude.
A Nürburgring építése 1925 őszén kezdődött. A cél az volt, hogy a lehető legkülönbözőbb sugarú, dőlésszögű és magasságú kanyarokat fűzzék össze egy zárt pályává, amely tényleg minden szempontból próbára teszi a versenyzőket. A végeredmény a 28,2 km hosszú Gesamtstrecke lett, amely két részre, a hosszabb Nordschleifére (ezen rendezték a nagyobb nemzetközi versenyeket) és a rövidebb Südschleifére volt osztható, és a létesítmény összesen 172 kanyart, illetve hajlatot tartalmazott.
A pálya kevesebb, mint két év alatt elkészült, és 1927-ben már meg is rendezték rajta az első versenyt, amit stílszerűen a hazai Rudolf Caracciola nyert. A hivatalos Német Nagydíjat egy hónappal később ejtették meg, itt Caracciola autója felmondta a szolgálatot, így átadva a győzelmet Otto Merznek, aki Ferenc Ferdinánd sofőrjeként az 1914-es szarajevói merényletnél is jelen volt.
A Nürburgring sikere töretlen volt - a korban különlegességnek számító lelátók, hotelek és kiszolgáló létesítmények épültek, és 1931-ben a világon elsőként használtak elektronikus eredményjelzőt. A nézők száma egyre gyarapodott, köszönhetően a hazai márkák, a Mercedes és az Auto Union növekvő dominanciájának, na meg a náci propagandának, ami az 1938-as nagydíjra 350 000 embert toborzott a pálya köré.
A háború alatt a pálya a katonaság kezében volt, ám viszonylag jól átvészelte a világégést és kisebb rekonstrukciók után hamar újra bekapcsolódhatott a versenyzés vérkeringésébe - 1951-ben már nem maradhatott ki az F1-es világbajnokság naptárából, amelynek 1976-ig szinte folyamatosan része volt. Hamar híressé vált veszélyességéről, Onofre Marimon révén az első F1-es áldozatot is itt jegyezték 1954-ben, Jackie Stewart pedig hamarosan Zöld Pokolnak keresztelte el a zord hegyvidéki kanyarrengeteget.
1970-ben a tulajdonosok is felismerték, hogy a biztonság érdekében már szükségessé vált néhány módosítás elvégzése. Több kanyart kisimítottak, eltüntették a huppanókat és szalagkorlátokat helyeztek ez a pálya mentén, így a következő évben visszatérhetett a körforgásba a Nürburgring. Hamarosan újabb problémák merültek azonban fel, elsősorban a vonalvezetés hosszúsága és egyes szakaszok nehéz hozzáférhetősége miatt. Lassan az is szemponttá kezdett válni, hogy a televíziós közvetítésben lehetetlen a kanyargós pálya 22,8 kilométerének minden részletét lefedni, így már az 1976-os verseny előtt döntés született arról, hogy az lesz az utolsó F1-es megmérettetés ezen a nyomvonalon. Niki Lauda közismert balesete pedig csak még jobban ráerősített arra, hogy ideje a váltásnak.
Ezt követően kezdődtek meg a Nürburgring jelentős lerövidítésének munkálatai, és a modern, először 4,5 kilométeres pálya 1984-ben nyitotta meg a kapuit az F1-előtt, elkezdve ezzel egy másik fejezetet a helyszín történetében.
A régi Nordschleife érintetlen maradt és folyamatos biztonsági fejlesztések mellett lassan újra használatba került, mostanság pedig egyre több sorozat fedezi fel ismét magának. Évente megrendezik már rajta a nürburgringi 24 órás versenyt, a közelmúltban pedig debütált itt a WTCC is, ami talán lendületet adhat a Zöld Pokol második virágkorának megkezdéséhez.
