DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

A magyar bajnoki cím megszerzéséért fog küzdeni a WRC2 tavalyi világbajnoka a Citroën színeiben

Online sajtótájékoztatóval vette kezdetét Mads Ostberg és Torstein Eriksen magyarországi programja. A WRC2 2020-as bajnok párosa a világbajnoki szereplés mellett az idei szezonban Citroën Rally Team Hungary versenyzőpárosaként a nyílt magyar ralibajnokságban szerepel és nem titkolt céljuk, hogy a Tagai Racing Technology által felkészített Citroën C3 Rally2 versenyautójukkal megszerezzék a bajnoki címet.

200 kilométeres gyári tesztről érkezett a fővárosba Mads Ostberg és Torstein Eriksen. A kétnapos franciaországi aszfaltos teszt után online sajtótájékoztatóval kezdődött a páros magyarországi bemutatkozása. 

cit1



Mads Ostberg lelkesen beszélt a magyar szereplésről. „Ez a program a WRC2 sorozatra való felkészülésünk része, de nagyon nagy bennünk a motiváció és nagyon várjuk már, hogy Magyarországon versenyezhessünk. Tagai Tamás, a TagaRacingTechnology vezetője sokat segít, jegyzeteket készített a számunkra a magyar versenyekről, a pályákról. Fel vagyok készülve arra, hogy kemény csatákat fogunk vívni a magyar indulókkal.”

Mads Ostberg, WRC2 tavalyi világbajnoka tevékeny résztvevője volt a Citroën C3 Rally2 versenyautó fejlesztésének. Tesztpilótaként mindent tud a március elején homologizált újdonságokról, melyek azt a célt szolgálják, hogy a Citroën versenyautója minden körülmények között a leggyorsabb legyen. A Citroën pilótája nem csak versenyen vezette a Citroën C3 Rally2-őt, hanem a fejlesztésbe is rengeteg beleszólása volt: „Az egész folyamatban részt vettem a Citroën Racing fejlesztői csapat tagjaként. Sokat dolgoztunk az autón, ami szerintem még jobb lett, mint volt.” – mondta a Magyarországon is versenybe szálló norvég pilóta. „A sok kis apró finomítás mellett talán a legfontosabb előrelépést az erőátviteli rendszerben, a fékrendszerben és az aerodinamika terén értük el.”

cit2

A kérdésre, hogy mit fog ez jelenteni konkrétan például egy magyar versenyen, Mads ezt válaszolta: „Az új differenciálművel jobban kezelhető lesz az autó, ez különösen a felhordásos, saras részeken lesz érezhető. Az aerodinamikai fejlesztések nagyobb leszorítóerőt biztosítanak majd a tempós részeken. De versenyzőként számomra a legfontosabb, hogy minél nagyobb teljesítményt sajtoljunk ki a motorból, és ez is sikerült.”

Szinte minden gyár kiadta már a fejlesztési csomagját a Rally2 (korábban R5) kategóriájú versenyautójához. A Citroën tavaly, még a fejlesztések realizálása előtt megnyerte a WRC2 kategóriát az autóval, de az év közben végzett fejlesztői munka igazából csak most vált mindenki számára elérhetővé. 

Amikor a leendő magyar ellenfelekről kérdezték a norvég pilótát, akkor nagyon örült annak, hogy az elmúlt időszakban több versenyzőtől is kapott üzenetet, küldtek belső felvételeket a leendő szakaszokról, üdvözölték érkezésüket a magyar bajnokságba. „Fontosnak tartom, hogy jó atmoszférában versenyezzünk, bízom benne, hogy sok magyar versenyzőt meg fogunk majd ismerni, hiszen csak a pályán versenyzünk egymás ellen.” 

A navigátor, TorsteinEriksen, aki négy éve versenyez Mads-szal nagyon várja a rajtot. Egyelőre nem ismeri a magyar pályákat, csak annyit tud, hogy aszfalton versenyeznek a hétvégén. A kérdésre, hogy a murvás vagy az aszfaltos versenyeket kedveli-e jobban, elmondta, hogy bár a murvás futamok látványosabbak, a jobb egyben ülve az aszfaltos pályák megnyugtatóbbnak tűnnek.

c3

Balkányi György, a csapat és a Citroën képviseletének vezetője hangsúlyozta, hogy a Citroënnek fontos a magyar bajnokság, hiszen egy olyan megbízható versenyautó, mint a Citroën C3 Rally2, amelyből a kiváló versenyzők ki tudják hozni a legjobbat, a márka magyarországi megítélésének is meghatározó eleme. „Nagyon komoly a magyar rali mezőnye. Bízom benne, hogy azzal, hogy Mads itthon is versenyez, a magyar ralibajnokságot is előtérbe tudjuk hozni a nemzetközi porondon. Reméltem, és be is bizonyosodott, hogy ezzel több neves versenyző is meg fog jelenni a nyílt hazai bajnokság különböző futamain. Nagyon bízom abban, hogy a járványhelyzet miatti korlátozások feloldását követően még több néző lesz kint a pályák mellett, mint az azt megelőző években. Sportszakmai szempontból két fontos tényező fog most összecsapni: Mads-ék óriási autóismerettel rendelkeznek, míg a magyar pilóták óriási pályaismerettel bírnak, ezért biztos vagyok abban, hogy nagyon jó és érdekes futamok elé nézhetünk!”

Amikor a célokról kérdezték a csapatvezetőt, akkor ezt válaszolta Balkányi György: „A világbajnoknak nem lehet más célja, mint megnyerni a magyar bajnokságot. Mivel a WRC2 kiemelt fontosságú Mads és Torstein idei szerepvállalásában, így jelen pillanatban öt magyar bajnoki futam látszik biztosan, ahol a csapat el fog tudni indulni.”

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke hatalmas lehetőségnek tartja, hogy magyar pályákon láthatnak majd a nézők világbajnokot versenyezni magyar versenyzők ellen. „Bízom benne, hogy minél hamarabb eljutunk oda, hogy a nézők visszatérhetnek a pályák mellé, hiszen a rajongók szerves részei a raliversenyeknek. Szükség van rájuk! És akkor fogjuk igazán érezni a világbajnok párosnak az erejét is, hogy mekkora előnyt hozhat a média figyelme a magyar bajnokságnak.” 

Tagai Tamás, a Tagai Racing Technology vezetője büszke arra, hogy a csapata biztosítja a WRC2 sorozatban a versenyautót a regnáló bajnok párosnak, ugyanakkor nagyon jó dolognak tartja, hogy a hazai bajnokságban a másik Citroën C3 Rally2 versenyautójukkal egy magyar páros, a Német Lackó – Tóth Imre duó indul. „Nagy lehetőség ez Lackóéknak arra, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek az autóval kapcsolatban, hiszen a csapattársuk nagyon nagy rutinnal bír és biztos vagyok benne, hogy sokat fog majd segíteni nekik.”

A Citroën Rally Team Hungary csapata csütörtökön egy teszttel készül fel az I. Boldogkő Rally-ra. Pénteken és szombaton a pályabejáráson ismerkednek a gyorsasági szakaszokkal és vasárnap reggeltől kilenc gyorsasági szakasszal kezdetét veszi Mads Ostbergék magyarországi versenyzése.

Sajnos az érvényben lévő járványügyi korlátozásoknak megfelelően a versenyt nézők elől elzárva kell megrendezni, de a csapat minden tagja bízik abban, hogy minél hamarabb találkozhatnak a rajongók is a világbajnok egységgel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: