DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat

IndyCar: McLaughlin uralta a szezonzárót Laguna Secában

Scott McLaughlin a pole-ból indulva uralta az IndyCar 2026-os szezonjának utolsó futamát Laguna Secában: a Team Penske pilótája két év után tudott újra győzni. Mögötte Kyle Kirkwood futott be másodikként, ennek köszönhetően pedig az Andretti amerikai versenyzője az összetettben is ebben a pozícióban végzett az ötödik bajnoki címét már egy héttel korábban bebiztosító Alex Palou mögött, megelőzve Christian Lundgaard és Pato O’Ward Arrow McLarenjét, illetve a legjobb Penske-pilótaként végző David Malukast.

A Laguna Seca-i dobogóra Alexander Rossi állhatott még fel – ő is két esztendő után végzett újra pódiumon –, míg Palounak ezúttal helyenként a tapadással küszködve be kellett érnie a nyolcadik hellyel. Az év újonca pedig annak ellenére Dennis Hauger lett Mick Schumacher előtt, hogy már az első körben kiütötte őt Sting Ray Robb.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott McLaughlin Team Penske  
2. Kyle Kirkwood Andretti Global 1.3739
3. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 2.8108
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.2886
5. David Malukas Team Penske 14.5880
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 16.5000
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 21.8125
8. Alex Palou Chip Ganassi Racing 28.0442
9. Marcus Ericsson Andretti Global 40.2262
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 40.7676
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 43.0208
12. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 43.7468
13. Will Power Andretti Global 49.3535
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 53.4054
15. Josef Newgarden Team Penske 55.1028
16. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 55.7301
17. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 57.6243
18. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 1'00.6920
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'04.6683
20. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 1'08.1740
21. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'09.1276
22. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 1'10.7713
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /20.2642
24. Nolan Siegel Arrow McLaren 1 kör /22.2924
25. Dennis Hauger Dale Coyne Racing Kiesett

Alonsóék a pole-ban a WEC sebringi fordulójában

Fernando ALonso és Kazuki Nakajima Toyotája szerezte meg az első rajtkockát a sebringi ezer mérföldes WEC-futamra, miután a csapat másik autójánál fél másodperccel jobb időt átlagoltak a kvalifikáción - a legjobb kört egyébként éppen Alonso futotta 1:40,124-gyel, négy tizeddel gyorsabb volt még Nakajimánál is. A japán azt is nyilatkozta utána, hogy "Fernando megaköre" miatt sikerült behúzniuk az első helyet, Alonso viszont azt mondta, hogy "maradt még benne"...

A gyári Toyoták uralma egyébként elég egyértelmű volt, a harmadik helyezett SMP Racing-autó már két és fél másodperccel volt lassabb az éllovasnál.

8_2

fotó: dppi

Hamilton annyira készül a MotoGP-tesztre, hogy elméletből már le is vizsgázott

A múlt hétvégi Katari Nagydíjon a Petronas Yamaha SRT vendége volt a motorfanatikus brit, amely csapat segítségével reményei szerint hamarosan egy tesztet is megejthet. Amíg ott volt, be is ültették őt egy kvízre, amelyen a gárda versenyzőiről és a MotoGP történelmével kapcsolatos általános műveltségéről kérdezték. A hat kérdésből négyre tudta a választ, de azon elképedt, hogy a csapat tinédzser versenyzője, Fabio Quantararo 15 évesen debütált a világbajnokságon, az pedig talán elnézhető neki, hogy nem találta el évre pontosan, hogy 1949-ben vette kezdetét a motoros világbajnokság (pláne, hogy hibásan tették fel a kérdést, hiszen MotoGP néven csak 2002 óta fut). 

Hárman akartak elférni egymás mellett az IndyCar városi (!) szezonnyitóján

És el is fértek! Igen erős belső kamerás felvételeket gyűjtöttek össze az IndyCar St. Petersburg-i futamáról 2019-ben is.

 

Mennyire győzte meg Ricciardót Vettel ausztrál akcentusa?

A Ferrari német pilótája Crocodile Dundee-tól tanulta meg, hogyan ejtik az ausztrálok a knife, azaz kés szót. Egykori csapattársa rögtön észrevette, hogy Vettel ausztrál akcentust mímel – az „ő megpróbálta” konklúzióból sejthetjük, a négyszeres bajnoknak van még mit tanulnia.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marks out of ten for the accent, @danielricciardo?

Verstappen és Hamilton félnek a cápáktól, ezért inkább hagyták, hogy Gasly szörfözzön

Nem múlhat el az Ausztrál Nagydíj hétvégéje anélkül, hogy a paddockban fel ne merüljön a szörfözés lehetősége, esetleg egy-két pilóta ki ne próbálja azt a Melbourne-közeli partoknál. A csütörtöki sajtótájékoztatón Lewis Hamiltonnál érdeklődtek efelől, akinek egyik legújabb időtöltése a szörfözés, a brit azonban bevallja, itt nem mer a vízbe menni. "Akartam volna, de nem találtam hálóval védett vízterületet. Egyszerűen nem tudok bemenni olyan vízbe, amiben cápák vannak. Az összes ausztrál azt mondja, hogy semmi bajom nem történhet, és ha jönne egy cápa, akkor csak vágjam pofán. Ausztrália őrült egy hely, mi?" - intézi már a kérdést a mellette ülő Daniel Ricciardónak, aki elismeri, ő maga is tart a cápaveszélytől.

A Red Bullnál azonban kihívták maguk ellen a sorsot, és egy látványos videó érdekeit a vélt vagy valós cápafenyegetettség fölé helyezve kivitték a tengerpartra Max Verstappent és Pierre Gaslyt, hogy a szörfélet egyik legnagyobb alakjától, Mick Fanningtől vegyenek egy-két leckét. Verstappen azonban nem vállalta a feladatot, hagyta, hogy friss csapattársa egyedül essen át a tanfolyamon mintegy beavatási jelleggel.

"Ezzel a nagyszerű nappal köszöntjük Pierre-t a csapatban, aminek elképzelni sem lehet jobb módját, mint a vízben lenni cápák között. Szerencsére itt van velünk Mick, aki tudja, hogyan kell lerugdosni őket" - mondta Verstappen a partról.

"Mindenki azt hiszi, hogy az óceán tele van cápákkal, amikkel folyamatosan össze lehet futni. De egyáltalán nem ez a helyzet. Nagyon ritkán látjuk őket" - próbált mindenkit megnyugtatni Mick Fanning.

Versenyzőtársai megtapsolták Kubica visszatérését

Az Ausztrál Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatójának legérzelmesebb pillanata, amely során a mezőny legnagyobb karakterei, Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Max Verstappen tapssal fejezték ki tiszteletüket Robert Kubica felé, aki nyolc küzdelmes év alatt képes volt felépülni szörnyű ralibalesetéből és visszatérni az F1-es rajtrácsra.

Ricciardo: Robert azt mondja, hogy egy nagyon hosszú téli szünet után tért vissza, de szerintem egyikünk sem tudja igazán felfogni, mi mindenen ment keresztül, hogy visszajusson ide. Nagyszerű őt újra itt látni. Azóta ismerem őt, hogy 2007-ben Európába költöztem, ami már nagyon régnek érződik. Nem fogok mindenkit arra kérni, hogy tapsoljon, de egyszerűen nagyszerű, hogy újra itt van.

Vettel: Mi azért megtehetjük.

Ricciardo a csapatváltás után a sisakdizájnnal is merészet húzott

A teszteken még ideiglenes sisakfestést használt a Renault-hoz szerződött Daniel Ricciardo, már akkor is belengetve, hogy valami különlegeset fog viselni a szezon során, most Melbourne-ben pedig tényleg egy az F1 megszokott szín- és dizájnvilágától egészen eltérő sisakot mutatott meg a nyilvánosságnak. A Red Bullnál az energiaital logója jelentősen bekorlátozza a pilóták sisakjának kinézetét, most viszont új csapatánál az ausztrál tényleg szabadjára engedhette a fantáziáját, és egy rózsaszín, kék és zöld felületeket tartalmazó fejfedővel rukkolt elő. Egyik oldalán rajtszáma, a 3-as tűnik fel, a másik oldalára pedig a "Stop being them" felirat került, ami nagyjából úgy fordítható, hogy "ne légy olyan, mint ők", ezzel is szimbolizálva a Ricciardo által választott vagány irányvonalat. Egyetlen dolgot mentett át a múltból: a sisak hátulján továbbra is utalás látható kabalaállatára, a méhészborzra.  

D1mgqNEX0AADPWE

D1mgv6OXQAA2wef

D1mhQStXcAEaxoW

D1mg1AoXQAARW7a

Már első IndyCar-futamán nagyon magasra tette magának a lécet Felix Rosenqvist

A svéd újonc sokáig vezetett is St. Petersburgben, végül negyedikként intették le. Ezt a helyezést többek között ezeknek a megmozdulásoknak is köszönhette.

Nem akármilyen arányköpést osztott meg Kimi Raikkönen a legújabb F1-podcastben

A hivatalos F1-podcast legújabb epizódjának alanya 2007 világbajnoka, Kimi Raikkönen volt, akivel beszélgettek családról, karrierről... és a bulizás aranyszabályáról. Ameddig több olyan nap van, mikor iszol, mint amikor másnapos vagy, minden rendben.

 

Rendkívüli értekezletet hívott össze Jean Todt az Albert Parkban

Az F1-es versenyigazgató, Charlie Whiting váratlan halála nagy fennforgást okozott az Ausztrál Nagydíj paddockjában, és persze az FIA szervezetében is, hiszen azonnali hatállyal pótolniuk kell a versenyhétvégék legfontosabb mozgatórugójaként ismert szakembert.

A Formula.hu friss helyszíni információi szerint Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke helyi idő szerint délután 6 óra körül érkezett meg az Albert Parkba, és egyenesen a szövetség vendéglátó-egységébe sietett, ahol zárt körű eligazítást tart az FIA teljes vezetése számára. A találkozó egyperces gyászfelállással kezdődött, emellet az FIA minden munkatársa fekete karszalagot visel, így adózva Whiting emlékének.

Valószínűleg hamarosan a széles nyilvánossággal is ismertetik a megbeszélés legfontosabb fejleményeit, hiszen valakit mindenképpen ki kell jelölniük a versenyigazgatói posztra, még ha csak ideiglenesen is, aki Whiting feladatait átvéve levezényli az Ausztrál Nagydíjat, például a rajtjelet is megadva a futam kezdetekor.

IMG_20190314_181006

IMG_20190314_181628

Lassan már húsz éves Michael Schumacher jókora ausztrál buktája

A nagy eséseket Michael Schumacher sem úszta meg minden egyes alkalommal. Ebből viszont legalább saját lábán távozott.

 

Így adott szerenádot az IndyCar mezőnye 30. születésnapján a kerekesszékes Robert Wickensnek

Megható gesztus a sérült korábbi riválisnak, akit még mindig az IndyCar nagy családjának tagjaként kezel mindenki a paddockban.

 

Néhányan azért összejöttek az F1 első hivatalos szezonkezdő eseményére

Nem csinált még ilyet az F1, de jól állt neki: Mark Webber vezetésével a Melbourne-i Federation Square-en jött össze a 20 idei versenyző, hogy hivatalosan is megnyissa a szezont.

 

Ricciardo ausztrál Supercart vezetett

Egy közös szponzor révén a Renault pilótája, Daniel Ricciardo beülhetett a Rick Kelly Supercars bajnokságban használt versenygépébe. Nem ez az első alkalom, hogy az ausztrál kipróbálta magát hazája túraautós szériájában: két éve is vezetett egy ilyen versenygépet.

Az Alfa Romeo új karikatúrája kicsit erőltetett, de azért aranyos

- Egy gyors kérdés: koalák vagy kenguruk?
- Boah!
- Gyorsan tanulsz, ezt már szeretem!

Nem igazán ül a csattanó (már ha annak lehet egyáltalán nevezni) az Alfa Romeo futamelőzetes sajtóközleményébe helyezett karikatúrában Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi között, viszont dicséretes az ötlet, és reméljuk, sorozattá fejlődik a két pilóta története a szezon során. 

D1hM_J4WoAASYi0

Rámozdult az F1-rajongókra az Idokep.hu

Te is kaptad már azon magad, hogy jobban érdekel a világ másik oldalán lévő Formula-1-es versenyhelyszín időjárása, mint a saját településedé? Ennek az igénynek igyekszik az idei szezontól megfelelni Magyarország legnépszerűbb időjárás-előrejelző weboldala, amely a hírek között a Meteociel adataira támaszkodva cikket publikált az előttünk álló hétvége melbourne-i időjárásáról, ígéretük szerint pedig az év során a többi versenyhelyszínnel is megteszik ezt. 

Ide kattintva érhető el az elég részletes elemzés az Ausztrál Nagydíj három napjáról, aminek fő mondanivalója az, hogy nem lesz eső.  

Clipboard_1

Ezt a női nevet kapta Vettel idei Ferrarija

A négyszeres világbajnok régi szokása, hogy elnevezze versenygépeit: a melbourne-i szezonindító eseményen Mark Webber kérdezett rá, hogyan keresztelte el az SF90-t. Vettel elárulta, a versenygép a Lina nevet kapta, melyet egykori csapattársa Lean Linává, azaz Sovány Linává egészített ki.

Vettel korábbi autói között volt már Loria (2018), Eva (2015) és Kinky Kyle (2011) is, a teljes névsor egyik rajongói oldalán böngészhető végig.

Ilyen kidolgozott egy női pilóta háta

Pippa Mann posztolt a májusi Indy 500-ra való felkészüléséről. 

Videó: Nézd végig az F1 közös szezonnyitó eseményét Melbourne-ből

Először tartottak ilyen rendezvényt a Formula-1 történetében, ahol a hétvégén startoló 2019-es szezon köszöntéseként minden csapat pilótái egy közös színpadon vonultak fel. Az esemény helyszínéül a melbourne-i Federation Square szolgált, és a hivatalos rész nagyjából 50 percig tartott - ez tekinthető meg az alábbi videóban. A csapatokat egyenként szólították a színpadra, mindegyiket a két pilóta és a csapatfőnök képviselte, s néhány percet beszéltek az idénynyel kapcsolatos várakozásaikról. A végén az összes pilóta egyszerre tért vissza a színpadra, és az esemény egyik házigazdája, Mark Webber próbálta mindannyiukat egy közös fényképre rászorítani, noha ezzel igencsak meggyűlt a baja, hiszen elmondása szerint életében először használt szelfibotot.

A videó indítás után a Watch on YouTube linkre kattintva nézhető meg.

D1hYTtDWsAA1Djg

Mikor nem szerzett utoljára pontot Mercedes-motoros autó?

Érdekes statisztika az Ausztrál Nagydíj előtt: 196 egymást követő nagydíjon szerzett legalább egy pontot valamelyik Mercedes-motoros versenygép. Utoljára 2008-ban volt példa arra, hogy a pontzóna (akkor még top 8) egyik helyén sem volt a márka erőforrásával hajtott autó: Lewis Hamilton 12. lett, Heikki Kovalainen kiesett a Japán Nagydíjon. Akkor egyedül a McLaren használt Mercedes-erőforrást.

Ha a Mercedes meg akarja dönteni a vonatkozó rekordot, zsinórban 228 pontszerző futam fölé kell mennie: 1967 és 1983 között volt egy ilyen hosszú szériája a Ford-Cosworth erőforrásnak.