DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

IndyCar: McLaughlin uralta a szezonzárót Laguna Secában

Scott McLaughlin a pole-ból indulva uralta az IndyCar 2026-os szezonjának utolsó futamát Laguna Secában: a Team Penske pilótája két év után tudott újra győzni. Mögötte Kyle Kirkwood futott be másodikként, ennek köszönhetően pedig az Andretti amerikai versenyzője az összetettben is ebben a pozícióban végzett az ötödik bajnoki címét már egy héttel korábban bebiztosító Alex Palou mögött, megelőzve Christian Lundgaard és Pato O’Ward Arrow McLarenjét, illetve a legjobb Penske-pilótaként végző David Malukast.

A Laguna Seca-i dobogóra Alexander Rossi állhatott még fel – ő is két esztendő után végzett újra pódiumon –, míg Palounak ezúttal helyenként a tapadással küszködve be kellett érnie a nyolcadik hellyel. Az év újonca pedig annak ellenére Dennis Hauger lett Mick Schumacher előtt, hogy már az első körben kiütötte őt Sting Ray Robb.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott McLaughlin Team Penske  
2. Kyle Kirkwood Andretti Global 1.3739
3. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 2.8108
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.2886
5. David Malukas Team Penske 14.5880
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 16.5000
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 21.8125
8. Alex Palou Chip Ganassi Racing 28.0442
9. Marcus Ericsson Andretti Global 40.2262
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 40.7676
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 43.0208
12. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 43.7468
13. Will Power Andretti Global 49.3535
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 53.4054
15. Josef Newgarden Team Penske 55.1028
16. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 55.7301
17. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 57.6243
18. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 1'00.6920
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'04.6683
20. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 1'08.1740
21. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'09.1276
22. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 1'10.7713
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /20.2642
24. Nolan Siegel Arrow McLaren 1 kör /22.2924
25. Dennis Hauger Dale Coyne Racing Kiesett

Elhunyt Eppie Wietzes kanadai autóversenyző, a safety car első pilótája

82 éves korában távozott az élők sorából Eppie Wietzes. A holland születésű kanadai állampolgár amerikai V8-asokkal (Ford GT40-nel, Mustanggal és AC Cobrával) kezdte versenyzői karrierjét, majd a ranglétrán felfelé lépkedve 1969-ben egy Lola T142-vel, 1970-ben pedig egy McLaren M10B-zel bajnoki címig menetelt a Formula-5000-ben. Egyik nagyravágyó támogatója 1967-ben kibérelt számára egy gyári Lotus 49-es F1-es autót a Kanadai Nagydíjra, ahol ennek köszönhetően Jim Clark és Graham Hill csapattársaként állhatott rajthoz. Évekkel később, 1974-ben visszatért hazája F1-es futamára, ekkor Bernie Ecclestone-tól bérelt egy Brabham BT42-t. Műszaki hibák miatt egyik futamon sem sikerült célba érnie.

Wietzes nevéhez fűződik az első biztonsági autós bevetés F1-es futamon. Az 1973-as Kanadai Nagydíjon ő volt az, akit François Cevert és Jody Scheckter ütközése miatt egy Porsche 914-essel pályára küldtek. Teljesítményei előtt fejet hajtva 1993-ban beválasztották a kanadai Hírességek Csarnokába.

eppiewietzes

A csapat, amely csodát tett: a Force India útja a sereghajtó pozícióból a nagyok mögé

2008-ban indiai háttérrel, a mezőny legvégén mutatkozott be az istálló, ami hosszú évek küzdelmei után 2016-ban és 2017-ben a legjobb középcsapatként zárta a Formula-1-es világbajnokságot. A Force India útjáról beszélgettünk a június eleji podcast-adásunkban.

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

 

A jövő női F1-es pilótáját keresi az FIA és a Ferrari

Közös tehetségkutató programba fogott az FIA és a Ferrari. A négyéves együttműködés célja a 12-15 éves korosztály előremenetelésének támogatása az autósportban. A Ferrari a saját akadémiájából nyert tapasztalataival fogja segíteni az FIA-t a legjobbak kiválasztásában. Első körben egy pilótalánynak segítenek azzal, hogy 2021-ben benevezik őt a saját nemzete által szervezett Formula-4-es bajnokságba.

A Ferrari saját pilótaneveldéje több mint egy évtizede működik, ezalatt 19 pilótának segítette a karrierjét. Közéjük tartozik például Charles Leclerc, akinek a támogatással sikerült az F1-ig jutnia.

5e68f44f94d0ec23e0f2aa41-ferrari-fda-team-2020

A Ferrari aktuális akadémistái - fotó: Ferrari

Egyértelmű jel a közelgő szezonrajtra: Megjöttek a Pirelli gumiválasztásai!

Az első nyolc futamra kijelölt gumikeverékeket tette közzé a Pirelli - vészesen közeledik a szezonrajt!

unnamed_21

Egyetlen országban, de „teljesen új útvonalon” rendezik a 2021-es Dakart

A legendás terepraliversenyt szervező ASO bemutatta a jövő évi viadal útvonalát, amely sorozatban harmadik alkalommal csak egyetlen országot fog érinteni, s ez másodszor lesz Szaúd-Arábia. David Castera Dakar-igazgató a Motorsport.com szaklapnak elmondta: nem ez volt a tervük, a koronavírus-járvány miatt lehetséges utazási bonyodalmak miatt viszont le kellett tenniük a több országot bevonó versenyről. A hírek szerint amúgy Egyiptom és Jordánia is érdeklődött a viadal iránt.

Így viszont január 3-án indul a Dakar 43. kiadása Jeddah-ban, s ugyanide tér vissza a mezőny január 15-én tizenegy szakaszt (és egy prológot, valamint egy szünnapot) követően. A pontos nyomvonalat csak novemberben ismertetik majd, de Castera kihangsúlyozta: Szaúd-Arábia elég nagy, így az idei kiíráshoz képest teljesen más útvonalat terveznek. Újdonság lesz, hogy a rendes mezőny mellett fut majd egy „Dakar Classic” kategória is, amelyen 2000 előtti autók és kamionok vesznek majd részt.

dakar-2021-route-1

Kitiltották a NASCAR versenyeiről a konföderációs zászlót

Szerdán az amerikai versenysorozat, a NASCAR azonnali hatállyal betiltotta az Amerikai Konföderációs Államok zászlójának használatát az összes versenyen. Alig néhány nappal korábban a mezőny egyetlen afroamerikai pilótája, Bubba Wallace – akinek autójára a Black Lives Matter (A fekete életek is számítanak) festés került a martinsville-i versenyre – tette szóvá: az elnyomás és rasszizmus szimbólumának tartott konföderációs zászlónak, melyet sűrűn látni a lelátókon, semmi helye a versenyeken.

A NASCAR, amely egyébként már évek óta nem javasolta a zászló használatát, rögtön lépett, és a következő közleményt adta ki:

„A konföderációs zászló jelenléte a NASCAR eseményein ellentétes kötelezettségvállalásunkkal, hogy szívélyes és befogadó környezetet teremtsünk valamennyi rajongónk, versenyzőnk és az egész ipar számára. Az emberek verseny iránti szeretet révén való összehozása és az ebből kialakuló közösség az, ami különlegessé teszi rajongóinkat és ezt a sportot. A konföderációs zászló használatát kitiltjuk a NASCAR minden eseményéről és helyszínéről” – olvasható a közleményben. Egy másik szabálymódosítás is történt: törölték az előírást, hogy kötelező minden csapattagnak állva maradni az amerikai himnusz alatt.

A vasárnaponként és szerdánként is versenyző sorozat hét versenyen van túl a koronavírus miatt történt megszakítás óta, de nézők természetesen még nem jelenhettek meg a pályán, így a konföderációs zászló tilalma is akkor lép életbe, ha megnyitják a kapukat a nézők előtt. Ez is rövidesen megtörténik: vasárnap ezer katonát, egy héttel később ötezer rajongót engednek a lelátókra.

Elhunyt Batai János, a hazai autóversenyek népszerű műsorvezetője

Csütörtökön távozott az élők sorából Batai János, akinek hangját az utóbbi 25 évben számtalan hazai autóversenyen hallhattuk. A hírt fia közölte a közösségi médiában. A korábban válogatott röplabdázóként is elismert sportoló élete második felében vált a magyarországi autó- és ralikrossz-versenyek állandó hangjává. 56 éves volt.

image_750x_5ee215e4ab45c

Mit gondolsz a statisztikádról? Nem érdekel. Mit változtatnál az F1-en? Nem számít

Kimi Raikkönennel az argentin Infobae portál készített interjút, legalábbis próbált: a finn versenyző nem erőltette meg magát, és három mondatnál hosszabb választ egyetlen kérdésre sem adott. Ez persze nem jelenti azt, hogy az interjú ne lenne érdekes: elhangzott a finn szájából, hogy év végén bizony tényleg visszavonulhat, más válaszokon pedig az utánozhatatlan Raikkönen-stílus miatt lehet jól szórakozni. Íme néhány:

Milyen érzés 300 km/h felett F1-es autót vezetni?

Normális. Ezt csináltam életem nagy részében. Móka, főleg a határon.

V10, V8 és V6 motorokkal is versenyeztél. Melyik volt a kedvenc időszakod?

Nem igazán érdekel. Mindegyik motorformulának megvoltak a jellegzetességei, a versenyzőn múlt, mit hozott ki belőle.

Idén te válhatsz a legtöbb nagydíjon részt vevő versenyzővé. Törekedsz erre a statisztikára vagy hidegen hagy?

Nem érdekel. A végén nem ez fog boldoggá tenni, se nem az, hány évet voltam a Formula-1-ben. Más dolgokra fogok emlékezni, nem a versenyek számára.

Mit változtatnál a mai Formula-1-en?

Nem nagyon számít, mert nem mi, versenyzők hozzuk a szabályokat. Mi el tudunk vezetni bármilyen autót, amit építenek nekünk. A mi dolgunk alkalmazkodni és a lehető leggyorsabbnak lenni.

Fotó: DPPI

Visszatért a versenypályára Leclerc is

Míg a Mercedes pilótái, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton a két évvel ezelőtti W09-et tesztelték, Charles Leclerc-nek szerdán be kellett érnie egy gokarttal „rozsdamentesítés” céljából. Egyelőre: a Ferrarinál is tervben van egy teszt korábbi modellel.

Amíg a többiek régebbi autókkal gyakorolgatnak, a Racing Point pályára viszi az ideit

A Racing Point június 17-én egy médianap keretében a 2020-as versenyautójával gördül pályára Silverstone-ban, ezzel megtörve a világjárvány okozta kényszerszünetet. A Formula-1-ben manapság a privát tesztek a két évnél idősebb technikákkal engedélyezettek, filmezési szándékkal azonban évi két alkalommal az idei autóval is pályára gördülhetnek az istállók. Ezt a lehetőséget használja ki a Racing Point, aminek így speciális Pirelliken 100 kilométernyi tesztre lesz lehetősége. A pilóta Lance Stroll lesz.

A napokban a Mercedes a 2018-as autójával gyakorolt Silverstone-ban, miközben a hírek szerint a Ferrari Fioranóban készül hasonló műveletre.

racingpoint-teszt-2021

Fotó: DPPI

Mi lesz veled, Williams? Ez a név nem tűnhet el!

44 szezon, 114 futamgyőzelem, 16 világbajnoki cím - röviden ez a mérlege az 1975 óta versenyző grove-i alakulatnak, ami az utóbbi egy-két évben komoly nehézségekkel szembesült. A mezőny végére visszacsúszva az alakulat anyagi biztonsága, így egyben a jövője vált ingataggá. A bizonytalanság közepette azt taglaltuk, vajon milyen sorsra juthat a szebb napokat is megélt F1-es istálló.

Végre egy bringa, aminek az Eau-Rouge-ban is megfelelő a tapadása

Ezzel a kerékpárral új vagánysági szintre emelhető a futam előtti pályabejárás.

Elmaradhattak ugyan a májusi futamok, de mi csak azért is megrendezhettük őket!

Nemrég megjelent az Autósport és Formula Magazin júniusi száma – a koronavírus-járványra való tekintettel (remélhetőleg utoljára) digitális formában –, amelyben folytattuk kényszerből elindított, de izgalmas sorozatunkat, amelyben az előző évek, évtizedesek eseményei után rendeztük meg az adott hónapban elmaradó nagydíjak fiktív változatát. Ebbe a számba ráadásul három futam is bekerült – olvassátok el a „mi” Holland, Spanyol és Monacói Nagydíjainkat:

Az Autósport és Formula Magazin 2020. júniusi száma online megtekinthető itt:

https://issuu.com/formula-magazin/docs/afm-2020-06

monaco-fiktiv-magazin

Raikkönen egyik legnagyobb győzelmét ismétli az F1

Bár már belátható közelségbe került a 2020-as szezonkezdet, nem áll le a retro vetítésekkel a Formula-1 hivatalos csatornája, amely szerda este 20 órától a 2005-ös Japán Nagydíjat tűzi műsorára. A suzukai viadal eleve izgalmasnak ígérkezett az időmérőn kialakult szokatlan rajtsorrend okán – de többet nem is mondunk, hanem kattintsatok ma este 20 órától a videóra (egész pontosan itt át a YouTube-ra):

Videó: Csaknem három és fél hónap után Hamilton is pályára gurult

Szerdán folytatódott a Mercedes silverstone-i privát tesztje, ahol Valtteri Bottas keddi szereplése után a regnáló világbajnok, Lewis Hamilton vitte pályára a 2018-as bajnokautóját:

 

Elég jó a Perez–Stroll kettős egy gyári Aston Martinhoz?

Legutóbbi podcastadásunk sztárvendége Otmar Szafnauer, a hamarosan Aston Martinná alakuló Racing Point csapatfőnöke volt, ennek apropóján pedig többek között az alakulat leendő versenyzőiről is szót ejtettünk. A vonatkozó részt (meg persze a teljes adást) az alábbiakban hallgathatjátok meg:

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

Hogy mekkora volt a Schumacher-fölény 2003-ban? Ekkora

A 2003-as szezonban élen töltött körök számát szemlélteti ez a grafika - és nemcsak Michael, de Ralf Schumacher is a többiek előtt van!

Íme egy F1-es tabella, amit a Williams vezet

Ugyanis így áll a virtuális bajnokság:

pf12_2

Nosztalgia: A kölyökképű Vettel odacsapott élete első időmérőjén

Archív videóra akadtunk, egy német nyelvű interjúra Sebastian Vettellel a 2007-es USA Nagydíj időmérője után – a német élete első versenyhétvégéjéről, melyen az előző futamon, Kanadában balesetet szenvedett Robert Kubicát helyettesítette.

Az akkor még csupán 19 éves, kölyökarcú Vettel a BMW-vel nem csupán a Q3-ba jutott be, de ott megszerezte a hetedik rajtkockát. (A futamon nyolcadik lett, ezzel minden idők legfiatalabb pontszerzője akkori rekordját állította be.) Tovább emeli a videó értékét, hogy az egyik interjúztató a háromszoros világbajnok Niki Lauda.

F1-es mini rádiós kvíz: Ki, mikor, mit mondott?

Keményvonalas rajongóknak ajánlott a Formula-1 összeállítása: hat rádióüzenet kapcsán kell a négy-hat lehetőség közül kiválasztani a helyes választ különböző kérdésekre. A megoldókulcsot a poszt kommentjei közt találjátok.