DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 27. vasárnap

IndyCar: McLaughlin uralta a szezonzárót Laguna Secában

Scott McLaughlin a pole-ból indulva uralta az IndyCar 2026-os szezonjának utolsó futamát Laguna Secában: a Team Penske pilótája két év után tudott újra győzni. Mögötte Kyle Kirkwood futott be másodikként, ennek köszönhetően pedig az Andretti amerikai versenyzője az összetettben is ebben a pozícióban végzett az ötödik bajnoki címét már egy héttel korábban bebiztosító Alex Palou mögött, megelőzve Christian Lundgaard és Pato O’Ward Arrow McLarenjét, illetve a legjobb Penske-pilótaként végző David Malukast.

A Laguna Seca-i dobogóra Alexander Rossi állhatott még fel – ő is két esztendő után végzett újra pódiumon –, míg Palounak ezúttal helyenként a tapadással küszködve be kellett érnie a nyolcadik hellyel. Az év újonca pedig annak ellenére Dennis Hauger lett Mick Schumacher előtt, hogy már az első körben kiütötte őt Sting Ray Robb.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott McLaughlin Team Penske  
2. Kyle Kirkwood Andretti Global 1.3739
3. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 2.8108
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.2886
5. David Malukas Team Penske 14.5880
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 16.5000
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 21.8125
8. Alex Palou Chip Ganassi Racing 28.0442
9. Marcus Ericsson Andretti Global 40.2262
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 40.7676
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 43.0208
12. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 43.7468
13. Will Power Andretti Global 49.3535
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 53.4054
15. Josef Newgarden Team Penske 55.1028
16. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 55.7301
17. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 57.6243
18. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 1'00.6920
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'04.6683
20. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 1'08.1740
21. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'09.1276
22. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 1'10.7713
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /20.2642
24. Nolan Siegel Arrow McLaren 1 kör /22.2924
25. Dennis Hauger Dale Coyne Racing Kiesett

Vasárnap sem talált legyőzőre az időmérőn Kiss Norbert

A balul sikerült szombat után – az első versenyen az élről esett ki műszaki hiba miatt, míg a második futamot törölték a rajt utáni baleset okán – vasárnap ismét a leggyorsabbnak bizonyult a kvalifikáción és a SuperPole-on egyaránt Kiss Norbert a Kamion-Eb hungaroringi szezonnyitóján. A Révész Racing versenyzője 214 ezredmásodperccel előzte meg a tegnapi győzelmet a kiesése után megöröklő Sascha Lenz előtt, a harmadik helyezett Antonio Albacete lemaradása viszont több mint hét tizedmásodperc volt.

A Kamion-Eb mai futamai 12:40-kor és 14:40-kor rajtolnak – azok, akik nem látogattak ki Mogyoródra, a Sport 2-n vagy a széria hivatalos YouTube-csatornáján követhetik majd a versenyeket.

kissnorbi-hungaroring-kamion-1

Magnussen első sportautós győzelmét szerezte Detroitban

Nemcsak az IndyCar, hanem az IMSA WeatherTech SportsCar Championship mezőnye is Detroitban versenyez a hétvégén, s akárcsak előbbi szériában, itt is egy volt F1-es pilóta győzelmét hozta a verseny. A pole-pozíciót szerző Kevin Magnussen, valamint csapattársa, Renger van der Zande ugyanis a futamon sem hibázott, s megszerezték a Chip Ganassi (amely az IndyCarban is győzelmet ünnepelhetett Marcus Ericssonnal) első sportautós sikerét 2015 óta a Cadillackel – ami egyúttal Magnussen első diadala is volt ebben a kategóriában. Pedig a hajrában alaposan megszorongatta őket Felipe Nasr és Pipo Derani: végül alig több mint fél másodperc választotta el a két egységet a célban.

magnussen-imsa-cadillac-1

WEC: Toyotákat verve szerzett először pole-t az Alpine

A hétvégén Portimaóban vendégeskedik az Endurance-világbajnokság mezőnye, s a szabadedzések alapján úgy festett esély lehet rá, hogy ne egy hiperautó, hanem egy LMP2-es gép sajátítsa ki a rajtelsőséget a nyolcórás viadalra. Az időmérőn azonban helyreállt a világ rendje – vagyis csak részben, ugyanis nem az egyik Toyota, hanem Matthieu Vaxiviere 1:30,364-es körének köszönhetően az Alpine zsebelte be a pole-pozíciót, méghozzá először. Az előnyük azonban mindössze 94 és 176 ezredmásodperc volt a #8-as és a #7-es Toyotával szemben, amely kiélezett versenyt ígér. A negyedik hiperautó, a most debütáló Glickenhaus csupán 11. helyre kvalifikálta magát

Az LMP2-ben a Stoffel Vandoorne, Sean Gelael, Tom Blomqvist trió indulhat majd az élről, míg a GTE kategóriában a Kevin Estre, Neel Jani, Michael Christensen fémjelezte porschés egység bizonyult a leggyorsabbnak. A WEC portimaói 8 órás futama vasárnap délben rajtol.

alpine-wec-portimao-dppi-1

fotó: DPPI

Melyik pilóta hány körön keresztül állt az élen F1-es futamon 2021-ben?

Hat futam ment le az F1 2021-es szezonjából, ami az utóbbi évek egyik, ha nem a legígéretesebbjének ígérkezik. Versenyt eddig a mezőny szűk harmada, hat pilóta vezetett, az első három sorrendje pedig a világbajnokság aktuális sorrendjét tükrözi: Max Verstappen 251 élen töltött körrel vezet, őt Lewis Hamilton és Sergio Perez követi. Sokat elárul a tavalyi idényről, hogy akkor Verstappen egész évben összesen vezetett 87 kört, Hamilton pedig a teljes szezon versenytávjának közel 60%-át, 613 kört töltötte az élen.

E3reFoaWUAE6bAv

Tömött lelátókkal várnák hazai versenyén Max Verstappent

105 ezer nézővel tervezik megrendezni az F1 körforgásába idén visszatérő zandvoorti futamot - közölte a pálya versenyigazgatója. Jan Lammers elárulta, a holland kormány július 29-étől újra engedélyezi a tömegrendezvényeket, így a szeptember 5-i futamon teli lelátók várhatják a mezőnyt. Max Verstappen idei formáját elnézve egész biztos teltházas fordulóra számíthatunk.

A Holland Nagydíj eredetileg tavaly tavasszal tért volna vissza, de a járvány miatt akkor elmaradt. Idén azért kapott őszi dátumot, hogy minél több nézőt beengedhessenek a pályára.

verstappen-zandvoort_1

Red Bull Media House GmbH

Piros zászló a Hungaroringen, az egyik Scania kibontotta a gumifalat

Hajmeresztő baleset történt a Kamion-Eb szombati második futamán a Hungaroringen. A második pozícióból rajtoló Steffen Faast az első kanyarban megforgatták, amely során vélhetően megsérült a kamionja, ugyanis a második kanyar féktávjához érve állóra fékezte a gumijait, és nyílegyenesen a pályát szegélyező gumifalba csapódott. A kamion úgy ment keresztül a gumifalon, mintha az kartonpapírból lett volna. A futamot megszakították, és vélhetően jó ideig nem is indítják újra. Kiss Norbi műszaki hiba miatt az utolsó előtti pozícióból kezdte a futamot.

Élő közvetítés a Sport2 csatornáján magyarul, itt pedig angolul:

kamionebbaleset2

Magnussen tarolt, Detroitban megszerezte első pole-pozícióját

Jelentős sikert ért el az IMSA WeatherTech Sportautó Bajnokságában Kevin Magnussen. A Haas korábbi F1-es pilótája idén a tengerentúlon versenyez, ahol az aktuális, detroiti fordulón pole-pozíciót szerzett a Chip Ganassi Racinggel. A dán versenyző mögött Harry Ticknell a második, Pipo Derani a harmadik helyet szerezte meg. Magnussenék Cadillacje kétségkívül a mezőny egyik oszlopos tagja, ami már az idei daytonai 24 óráson is a futamgyőzelemért küzdött.

A sportautósok mellett az IndyCar is Detroitban versenyez a hétvégén, így Magnussennek lehetősége volt találkozni korábbi csapattársával, Romain Grosjeannal.

levitt-DET-061121-GB-08476_06112021

Kiábrándító fordulat: Kiss az élről esett ki a hungaroringi első futamon

Dráma történt a Hungaroringen zajló Kamion-Eb idei első versenyén. Kiss Norbert a pole-pozícióból rajtolva az élen haladt, amikor a harmadik kört megkezdve a kamionja váratlanul lelassult. A pilóta a kör második felére visszaesett a mezőny végére, így lassú tempóban a bokszba hajtott. Egyelőre kérdés, mi történt pontosan, és menetkész lesz-e a kamion a délutáni második futamra. A futamgyőzelmet Sascha Lenz örökölte meg.

A közvetítés angolul itt visszanézhető:

 

Kiss Norbi pole-pozícióval nyitott a Hungaroringen

Hétvégén Magyarországon kezdődött meg a Kamion-Eb idei szezonja, ahol rögtön magyar siker született, Kiss Norbi szombat kora délután jelentős fölénnyel megszerezte a pole-pozíciót. A Révész TRT pilótája közel egy másodpercet adott a második helyen leintett Sascha Lenznek, míg mindenki más azon kívül végzett mögötte. A versenysorozat idei első futama szombaton 13:50-kor rajtol.

kamionebhung

Öt idei versenyéből kettőt lefújt az Extreme-E

Drasztikus lépésre szánta el magát az Extreme-E versenyszériája, ami fennállásának első évében két fordulót is kénytelen eltörölni. Az elektromos sorozat októberben Brazíliába, decemberben pedig Argentínába látogatott volna el, ám a Dél-Amerikában uralkodó járványhelyzet miatt idén mindkét verseny elmarad. A széria társalapítója, Alejandro Agag az Autosportnak elárulta, jelenleg is azon dolgoznak, hogy a kieső fordulókat pótolják. Egy beugró helyszín Skócia lehet, ahol novemberben az Egyesült Nemzetek egy klímaváltozás témájú konferenciát tart. Stílszerű lenne, ha a környezetvédelmet pártoló sorozat a környéken versenyezne.

E2uleXQWEAYrALL

Amerikai álom: hogyan lehetne szorosabb az F1 és az USA kapcsolata?

A legutóbbi podcastünkben vendégül láttuk Hélio Castronevest, a négyszeres Indy 500-győztes élő legendát, s a beszélgetés után arról is elmélkedtünk, mit tehetne a Liberty Media annak érdekében, hogy erősödjön a királykategória és az Újvilág kapcsolata? Az adás ezen szakaszát 01:08:00-tól hallhatod:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Kövess minket az Instán is az ilyen exkluzív tartalmakért

Az Autósport és Formula Magazin ma már nem kizárólag az újságosok polcain vagy az interneten lelhető fel. Ahogyan a közösségi média meghódította a világot, nekünk is alkalmazkodnunk kellett az olvasói igényekhez, így már jelen vagyunk a Facebookon, ahol különböző tematikájú csoportjainkhoz is csatlakozhattok - MotoGP, Podcast, Aréna, Girls, Retro -, de az Instagramon is megtaláltok minket, ahol olyan képeket és tartalmakat osztunk meg, melyekkel máshol nem találkozhattok, így érdemes a Formula.hu-t figyelemmel követni az Instán is! A bejegyzésre vagy ide kattintva tudjátok bekövetni oldalunkat!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

 

 

F1 nélkül is lesz mit nézni, itt a szombati menetrend

Kamion-Eb a Hungaroringen, Superbike, WEC, Indycar - mutatjuk a június 12-ei, szombati programot a tv-közvetítésekkel együtt.

Szombat

9:00-9:30 Superbike, harmadik szabadedzés (Aréna4)

10:35-12:05 WEC, második szabadedzés

11:10-11:25 Superbike, Super Pole (Aréna4)

11:35 Kamion-Eb, Super Pole

13:50 Kamion-Eb, első futam (Sport 2)

14:00-14:40 Superbike, első futam (Aréna4)

15:00-16:00 WEC, harmadik szabadedzés (Eurosport 2)

15:50 Kamion-Eb, második futam (Sport 2)

17:00-17:45 IndyCar, első időmérő (Aréna4)

19:00-19:30 WEC, időmérő (Eurosport 2)

20:05 IndyCar, első futam (Aréna4)

02221004_624

fotó: dppi

 

 

Isten éltesse a 82 éves Jackie Stewartot!

Június 11-én töltötte be a 82. életévét a Formula-1 háromszoros világbajnok legendája, Jackie Stewart. 1969, 1971 és 1973 győztese a pályán elért sikerei mellett a biztonságért folytatott harc egyik úttörőjeként került be az F1-es történelemkönyvekbe. A paddockba a mai napig rendszeres ellátogató skót legendát az F1 néhány hónappal korábbi válogatásával köszöntjük születésnapját (a videó átkattintás után nézhető!):

A BMW is visszatér a sportautózás csúcskategóriájába

Újabb gyártó jelentette be, hogy rövidesen csatlakozik az új LMDh-kategóriához, amely a hiperautókkal együtt a sportautózás új csúcsát jelentik majd: a Porsche, az Audi és az Acura után a BMW is jelezte, hogy 2023-tól beszállnak. Fontos azonban, hogy a bajor márka egyelőre csak az amerikai bajnokságról, az IMSA-ról beszél a közleményben, ahol kétautós gyári alakulatot fognak indítani – azaz egyelőre nem tudni, hogy a WEC elitkategóriájában és a Le Mans-i 24 óráson is láthatjuk-e majd őket. Mindenesetre a szabályok lehetővé teszik majd ezt is, a BMW céljai között azonban egyelőre olyan versenyek megnyerése szerepel, mint például a Daytonai 24 órás.

bmw-lmdh

Russellt nem engedték nyerni a szupersztár szerint

A Formula Podcast legutóbbi adásában Hélio Castroneves a Formula–1-ről is beszélt, és hangot adott annak a véleményének, hogy George Russellt nem hagyta győzni a Mercedes Szahírban! Az adás ezen szakaszát 50:03-tól hallhatod:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Utoljára a Hamilton-Rosberg volt olyan szoros, mint a mostani Verstasppen-Hamilton

A jelenlegi pontrendszer 2010-es bevezetése óta a mostani a harmadik legszorosabb szezon eddig - az első két helyezett között meglévő, hat futam utáni pontkülönbséget tekintve.

Az Alonso-Vettelnél nem nagyon lehetne szorosabb...

E3h8C4jXoAU4Uh2

fotó: Formula-1

Legendás névvel bővül az Extreme-E mezőnye, érkezik a McLaren

Nagy bejelentéssel készült pénteken a McLaren versenyrészlege, ami a 2022-es szezontól csatlakozik az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Extreme-E mezőnyéhez. Az elektromos tereprali-széria komolyt célt tűzött ki maga elé: arra törekszik, hogy minél több ember figyelmét felhívja a globális klímaváltozás hatásaira, miközben a sokszínűséget is hirdeti. 

A sorozat mezőnye az autósport számos nagy nevét felvonultatja. Csapattal rendelkezik többek között Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Jenson Button, Chip Ganassi és az Andretti United is, pilótái között pedig Sebastian Loeb, idősebb Carlos Sainz, Mattias Ekström és Jamie Chadwick is ott sorakozik. A McLaren ehhez az illusztris társasághoz tartozik, szerződése öt évre szól a sorozattal.

m4714_crop169014_1024x576_proportional_1623336066FAC2

Olyan kiegyenlített az idei F1-es középmezőny, hogy a csapatok sem tudják, hol tartanak

Több F1-es csapat részéről is érkezett már olyan vélemény, hogy teljességgel kiismerhetetlenek az idei erőviszonyok - eltelt ugyan már hat futam, de még mindig nem tudni, hogy pontosan ki hol is tart, illetve nem lehet előzetesen megjósolni, hogy az adott pályán ki hogyan fog teljesíteni. Ezúttal Andreas Seidl, a McLaren csapatvezetője beszélt erről:

"Hogy jók leszünk-e Franciaországban? Remélem! Ezt még mindig elég nehéz megítélni, főleg hogy egyelőre mindenki fejleszti is a maga autóját. Még mindig mindenki egyre jobban megérti a maga technikáját, úgyhogy nem nagyon lehet következtetéseket levonni a korábbi versenyek alapján. Egyelőre annyi a biztos, hogy mi közeledtünk a Mercedeshez és a Red Bullhoz a teljesítményt tekintve, ez biztató. Bármi mást nehéz most mondani" - vélekedik Seidl.

A McLaren parádésan nyitotta az évet, Lando Norris egészen múlt hétvégéig az egyéni tabella harmadik helyén állt, a csapat pedig jelenleg két pontra van a konstruktőri harmadik helytől, de Bakuban nagyjából a hatodik erőként szerepeltek...

nor_3

fotó: dppi

Sajtó: Ideje lefújni az idei Ausztrál Nagydíjat

Egy ausztrál lap szerint esélytelen az idei Ausztrál Nagydíj megrendezése. A szigetország F1-es futama tavaly tavasz óta rendre falakba ütközik: 2020-ban elsőként ezt törölték el a Covid miatt, idén pedig ugyanebből az okból kifolyólag őszre halasztották, de az AutoAction szerint a novemberi dátum sem tartható. A lap azzal érvel, hogy az állam csak szigorú, kéthetes karanténidőszak után engedne külföldieket az országba, pláne azt figyelembe véve, hogy a mezőny a futam előtt a járvány által mai napig súlyosan érintett Brazíliából érkezne. Ez természetesen összeegyeztethetetlen az F1 feszített menetrendjével.

A szervezők legnagyobb reménye most azon nyugszik, hogy őszre a lakosság nagy részét beoltják, de a jelenlegi oltási tempó alapján ez nem valószínű. A döntéssel mindenesetre októberig várnak, miközben az AutoAction amellett érvel, hogy legközelebb jövő tavasszal rendezzenek Ausztrál Nagydíjat.

f1-pitlane

Fotó: DPPI