DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

Két-három hétbe telhet a döntés a monacói fellebbezésről

Nem várható gyors ítélet a McLaren és a Red Bull Monacói Nagydíjjal kapcsolatos fellebbezése után – írja a The Race szaklap. A két istálló azzal kapcsolatban nyújtott be fellebbezést, hogy a felügyelők utólag visszaadták Pierre Gasly dobogóját, mivel az Alpine felülvizsgálati kérelme során kiderült, hogy rossz távolságértéket használt az F1 időmérőrendszere a bokszutcát illetően, így nem volt jogos a francia pilóta gyorshajtásért kapott időbüntetése.

Az eset faramuciságát adja, hogy sok más pilótát is megbüntettek a futamon, akik viszont már a verseny közben letöltötték a rájuk kirótt szankciót, így azok visszavonására már nem volt lehetőség. Emiatt nyújtott be fellebbezést a McLaren és a Red Bull, akiket közvetlenül is érint az ítélet: egyfelől Isack Hadjar örökölte eredetileg a pódiumot Gasly büntetését, másfelől Oscar Piastri a francia visszahelyezésével bukott egy helyezést.

A McLaren részéről Andrea Stella csapatfőnök el is mondta Zandvoortban, hogy két indíték van a fellebbezésük mögött, amik aggályokat keltettek bennük: egyrészt az, hogy Piastri is kapott bokszutcai gyorshajtásért büntetést, amelyet már nem lehetett utólag törölni a letöltése miatt, míg Gaslyét igen, mivel neki csak az idejéhez adták hozzá a másodperceket, másrészt magának a büntetésnek a visszavonása is felvetett bennük kérdéseket. Például felmerülhet, hogy ezek fényében a pilóták ezentúl inkább nem töltik le verseny közben az időbüntetéseiket, hanem csak a futamidejükhöz írják azt hozzá, amelyet viszont utólag még meg lehet támadni majd, ellentétben a letöltött büntetésekkel.

A meghallgatásra, amelyen a három érintett istálló, illetve az FIA és az F1 képviselői is jelen voltak az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságán, és amely zárt kapuk mögött zajlott, kedden került sor, és a hírek szerint gyakorlatilag egész napon át tartott. A The Race viszont úgy tudja, hogy a feleket arról tájékoztatták, hogy „két-három hétbe” telhet, mire a négy bíróból álló testület döntést hoz a fentiek miatt roppant komplex és komoly esetleges hosszabb távú következményekkel járó ügyben, és ezzel végleg hivatalossá válhat a június eleji Monacói Nagydíj végeredménye.

gasly-monaco-f1-1

fotó: DPPI

A balesetek kedvelőinek: 11 perc zúzás a Formula-E szezonjából

A 2018/19-es évad legnagyobb balesetei, versenyenkénti válogatásban a széria YouTube-csatornájáról:

Ennyivel nagyobb egy F1-es autó, mint egy LMP1-es

Az F1 Addict készített egy érdekes grafikát: méretarányosan helyezték egymás mellé a Formula-1, Formula-2, Formula-E, IndyCar és WEC/LMP1 versenygépét. Az 575 cm hosszú Ferrari SF90 mellett szinte eltörpül a 475 cm-es Toyota TS050 Hybrid.

Pazar kép készült a Hungaroring egyes kanyarjánál

"Három nagyszerű versenyző fej-fej mellett az egyes kanyarba menet" - írta Wolfgang Wilhelm német fotós az elkapott pillanatról. Az idei Magyar Nagydíj egyik legfeszültebb pillanatát sikerült megörökítenie.

Na melyik rockbanda koncertjén bulizott Bottas?

A Mercedes finn F1-es versenyzője egy kis betekintést nyújtott abba, hogyan kapcsol ki a nyári szüneten. A napokban a The Offspring csehországi koncertjét nézte meg, és a bandatagokkal is találkozott.

Így nézne ki egy 2021-es F1-es gép az Autosport szerint

A brit szakoldal szerkesztői az eddig nyilvánosságra hozott hivatalos tervektől függetlenül elképzelték, milyen lehetne, milyennek kellene lennie egy Formula-1-es autónak 2021-ben. Az alapfilozófia az egyszerűbb aerodinamika volt. Eltűntek az elképesztően bonyolult bargeboardok, a letisztult orrkúpok az 1990-es éveket idézik, a pilótafülke a halo mellett pedig egy szélvédővel is kiegészült. A vízió papíron annyira sikeresnek bizonyult, hogy a hátsó szárnyról elhagyták a DRS-t. Hogy ez túl optimista hozzáállás-e, azt rábízzuk az olvasókra.

Egy kis retro: a 2004-es szezon összes pole-pozíciója belülről

A nyári szünetben van idő (de még mennyi) visszatekinteni a korábbi szép időkre - íme egy videó a 2004-es F1-es szezon összes pole-pozíciójáról, belülől. A főszerepben természetesen Michael Schumacher...

Leclerc fejkendőben pózol a Ferrarija mellett

Charles Leclerc éppen Los Angelesben tölti a nyári szünetet, ahol a Ferrari LA jóvoltából tíz napig használhat egy Ferrarit - erről posztolt egy képet közösségi oldalán.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Holidays are going gooood. Thanks to Ferrari LA for sorting us out giving us this beauty for 10 Days

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándék

Egy program keretében új autót kapott a Hungaroringen elütött sportbíró

"László Attila 2018. június 3-án a Hungaroring bokszutcájában versenybíróként a munkáját végezte a német túrakocsi-bajnokság futamán, amikor eleredt az eső, és egy kerékcserére érkező kocsi a box falához préselte. Attilának amputálni kellett a bal lábát térd alatt, de nagy akarással talpra állt, és a történtek ellenére újra bíráskodik. Edz, kerékpározik és célul tűzte ki, hogy nemzetközi parakerékpár versenyeken vegyen részt.

A Lehetőségautó program keretében Attila átvehette új autóját!

Megtisztelve érezzük magunkat, hogy egy ilyen elhivatott, tenni akaró, fiatal embernek mi is segíthettünk! Ha csak egy kis jó érzés a szívében, ha csak egy mosoly, már megérte, mert mint tudjátok, "segíteni jó”!" - írja a Lehetőségautó.

Részletek: https://lehetosegauto.hu/a-tamogatasrol?utm_source=facebook&utm_medium=cpc&utm_campaign=tamogatottak&utm_content=post_laszloa&fbclid=IwAR09Jyu_lvsVwYPpxiKjDndZd0S3JEUyGBrSFEP1SJbLpRuHn1o8Gaot7O8

LászlóAttila

Új napszemüveggel állt elő a Ferrari

A Ray Ban és a Ferrari együttműködéséből született meg az alábbi, retro hatású napszemüveg, amely kerek lencséivel az 1970-es éveket idézi.

Rajzfilmkarakterek kerülnek a NASCAR-os autóra

Ilyet is csak amerikai szériákban láthatunk profi szinten: A Monster Energy Cup Seriesben versenyző Corey Lajoie autójára egy verseny erejéig Scooby Doo és Bozont is felkerül. Az egyedi festést a széria október végi, martinsville-i fordulóján láthatjuk akcióban.

Ha nem tud versenyezni, akkor máshogy szórakoztat a Mercedes

Bőven benne vagyunk az idei F1-es uborkaszezonban, de a Mercedes csapata a szünet és a híraszány közben is igyekszik előállni valami érdekessel. Most például ezzel a rövid videóval:

Háttérkép-háborúban áll a Mercedes és a Ferrari

Befagytak a frontvonalak a Mercedes és a Ferrari között a Twitteren. A vörösök után az ezüstök is megosztották saját legjobb mobil-háttérképeiket, mi pedig nem tudunk dűlőre jutni a kettő között.

Melyik fotót tennéd be háttérképnek?

Nincs szerda új háttérkép nélkül, vallja a Ferrari, ezért megosztott rajongóival négyet az SF90-esről. Melyik lesz az új nyitóképed a mobilodon?

Mi dolga egy tartalékpilótának, akinek szuperlicensze sincs?

Bár Pietro Fittipaldi formálisan a Haas tartalékosa, ha szükség lenne beugrásra, nem vezethetné a VF-19-et: a Formula-1-es versenyzéshez szükséges szuperlicensze hiányzik, de még a szabadedzésekhez szükséges engedélye sincsen meg megfelelő eredmények (és ezért járó licenszpontok) híján.

A főállásban DTM-ben versenyző Fittipaldi azért mégsem érezheti magát teljesen szükségtelennek a nagydíjakon: az alábbi videóban ő mutatja be a Haas garázsát és motorhome-ját.

Amikor a veterán autóversenyző találkozik a példaképével

A 42 éves Mark Webber arcára van írva minden: a kilencszeres F1-es győztes és WEC-világbajnok a MotoGP-legenda Wayne Rainey-vel találkozott, ráadásul a háromszoros bajnok egykori Yamahájára is felülhetett. A Twitteren megosztott fotó leírásában Webber elárulta, már 14 éves korában figyelte az amerikai versenyeit.

Kőkemény nyakedzés Nico Hülkenbergtől

Hiába a nyári szünet, a születésnap, edzeni akkor is kell. A Renault németjén látszik a szenvedés...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Birthday celebrations, F1 style . Video: @hulkhulkenberg . #F1 #Formula1 #Birthday #NicoHulkenberg @renaultf1team

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Első beleülésre dominált a TCR-ben, 24 óráson is indulna a WRC-pilóta

A mögöttünk hagyott hétvégén Németországban, egy TCR-futamon debütált pályaversenyzőként a Hyundai WRC-pilótája, Thierry Neuville. A belga ralisztár nem vacakolt, élete első pályaautós időmérőjén, a Nürburgringen pole-pozíciót szerzett, az esős futamon minden körben ő állt az élen, majd természetesen nyert, mindezt pedig megkoronázta a leggyorsabb körrel is.

Ezen felbuzdulva kijelentette, hogy a Hyundaijal adott a lehetőség arra, hogy akár a nürburgringi, akár a spái 24 órás futamon rajthoz álljon, ezt pedig szeretné is megtenni - sőt, egy GT3-as túraautóval is megpróbálná mindezt.

neuhyu

fotó: dppi

Button büszke apuka: magára tetotálvatta a fia nevét

2009 F1-es világbajnokának párja, Brittney Ward nemrég adott életet gyermeküknek - a kisfiú a Hendrix nevet kapta, az apuka pedig boldogan mutogatja ezt a saját testén...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Thanks @konstantin_noskos @hendrixbutton

Jenson Button (@jensonbutton_22) által megosztott bejegyzés,

Mercedes-AMG C43 Coupét kapott Kiss Norbi

"AMG márkanagykövetünk, Kiss Norbi az elmúlt 12 évben megmutatta, hogy legnagyobb szenvedélye a sebesség, aminek immár hódolhat vadonatúj autójával is, amit átvett a Hunyadi úti szalonunkban. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőt mától egy Mercedes-AMG C43 Coupéban láthatjuk a közutakon. Reméljük, az új modell sok boldog pillanatot fog Norbinak okozni, és hogy rengeteg élménnyel teli kilométerrel járul hozzá a mindennapjaidhoz" - írja a Pappas Auto.

kissnorbi_3

kissnorbi2