DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 26. szombat

IndyCar: Kirkwood dominálta a washingtoni futamot, Palou falazott – videó!

Vasárnap rendezték meg a Donald Trump amerikai elnök által az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulójára elrendelt és a naptárba utólag beillesztett, egyébként általa elrajtoltatott washingtoni utcai futamot az IndyCarban. A pole-ból Alex Palou indulhatott, de ezúttal nem róla szólt a verseny, hanem a már a startnál élre álló Kyle Kirkwoodról, aki a 147 körből 128-ban vezetett, így magabiztosan húzta be idei második győzelmét – ráadásul tovább erősítette azt a tézist, hogy ő az utcai pályák királya, hiszen karrierje hét sikeréből a hatodik aratta ilyen helyszínen. Christian Lundgaard lett a második, Will Power pedig sorozatban harmadszor a harmadik, az előző heti versenyt megnyerő Marcus Ericsson a negyedik – ezzel az Andretti mindhárom autója a top 4-ben végzett.

Palou-nak ellenben pocsék napja volt ezúttal, többször is problémája adódott a bokszban, ami miatt büntették és körhátrányba is került, míg a pontot az i-re az tette fel, hogy nekiment a falnak, így végül csupán a 20. helyen ért célba. Ezzel Kirkwood és Lundgaard sokat hozott rajta összetettben, de persze még így is tetemes, 91 pontos a fórja az amerikaival szemben három futammal a vége előtt. A tabella élmezőnyéből egyébként David Malukas is balesetezett még a verseny korai fázisában, amikor nekiment a falnak, őt pedig Sting Ray Robb találta el, míg Scott McLaughlin egy túlzottan optimista kísérlettel próbált meg az élre állni, akkor találta magát a falban.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti Global  
2. Christian Lundgaard Arrow McLaren 3.0906
3. Will Power Andretti Global 4.1842
4. Marcus Ericsson Andretti Global 12.4637
5. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.8628
6. Nolan Siegel Arrow McLaren 15.6513
7. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 18.5866
8. Josef Newgarden Team Penske 19.4761
9. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 20.1903
10. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 22.2182
11. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 26.6443
12. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 30.9341
13. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 32.0496
14. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1 kör /32.7367
15. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 1 kör /33.2693
16. Patricio O'Ward Arrow McLaren 1 kör /34.5352
17. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 1 kör /36.4809
18. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /38.1775
19. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /38.9072
20. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3 kör /40.6221
21. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises Kiesett
22. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
23. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. David Malukas Team Penske Kiesett
25. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett

Átrohant a padlógázzal érkező versenyautó előtt

Könnyen lehet, hogy emiatt dobta el a pilóta az autót. Hogy gondolta?

 

Ez volt Hamilton autójának hibája vasárnap

Az alábbi fotón látszik, hogy valóban hiányzott egy elem a brit Mercedeséről az időmérőhöz képest - a csapat ezzel magyarázza a világbajnok lassúságát Valtteri Bottashoz képest.

image (1)

Verstappenből a mezőny legstabilabb pilótája lett

Napi statisztika: A hétvégi Ausztrál Nagydíjon ismét nagyszerűen vezetett Max Verstappen, megelőzte Sebastian Vettelt, sőt, támadta Lewis Hamiltont és kihozta a maximumot a Red Bull-Hondából. Ezzel zsinórban hatodszor állhatott fel a dobogóra (az előző szezon végén volt egy ötös szériája), amely pályafutás leghosszabb ilyen jellegű sorozata, ráadásul az aktuális mezőnyben is övé a leghosszabb aktív széria.

pf7_8

Danyiil Kvjat is apuka lesz

Érkezik az újabb F1-es baba, hiszen a Toro Rosso orosz pilótája és párja, Kelly Piquet (Nelson Piquet lánya) közös babát vár, amelyről a hölgy posztolt Instagramon. Gratulálunk!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I hope your eyes are as beautiful as the colour of the sea #LightOfMyLife @danydk1

Kelly Piquet (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés,

Megjött a teljes videó Verstappen és Gasly tokiói mókájáról

A Red Bull két pilótája még az Ausztrál Nagydíj előtt ugrott el egy utcai parádéra a Honda hazájába, Tokióba. Mivel a versenyzők korábbi Red Bull-lal parádéztak, a hanghatást Renault-motor szolgáltatta.

3906 napot várt Verstappen dobogójára a Honda

A 2008-as Brit Nagydíjon Rubens Barrichello a gyári Hondával végzett harmadik pozícióban – a japán márka 11 évvel később ünnepelhetett újra top 3-as pozíciót, a Red Bull motorpartnereként Max Verstappen révén. A holland még nem töltötte be a 11-et az említett verseny idején.

Hamilton összegyűjtötte az F1-es fotósokat egy fotóra

Ritkán látni olyan fényképet, amelyen egy Formula-1-es pilóta fotósokkal pózol. Lewis Hamilton így magyarázta a közösségi oldalán posztolt felvételt:

„Az időmérő után készíttettem ezt a képet valamennyi fotóssal, aki az elmúlt 12 évben fényképezett engem. Meg akartam örökíteni velük a pillanatot, mivel az élet értékes és néha el tud repülni. Tudom, hogy velem nem mindig a legkönnyebb együtt dolgozni fotózás szempontjából, de becsüllek titeket és köszönöm.”

Nézd meg belső kamerából Alonso sebringi körrekordját!

A kétszeres F1-es világbajnok 1:40,124-es csúcsa is kellett ahhoz, hogy a #8-as Toyota megszerezze a pole-t a WEC hétvégi versenyén, amelyet aztán meg is tudott nyerni a vb-t is vezető egység. Íme, a spanyol elképesztő köre:

 

Ilyen lenne Ricciardo Renault-ja az ausztrál sisakfestésével

Meglehetősen extrém bukósisakdizájn mellett tette le a voksát a csapatot is váltó Daniel Ricciardo, egy grafikus pedig megálmodta, milyen lenne, ha a teljes F1-es autója hasonló színvilágban pompázna:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

If Daniel Ricciardo's new helmet design was a full livery @timholmesdesign #f1 #formula1 #danielricciardo #renaultsportf1 #australiangp #ausgp #wtf1

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés,

 

Visszatért az F1, visszatért a pezsgő-perspektíva is

Így ünnepelt Valtteri Bottas a pezsgő szemszögéből:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

BOT-toms up!

Igazából csak egyetlen fejlesztésre volt szüksége Bottasnak... és nem az autón

A szakállon múlik minden. A WTF1 mémje szerint legalábbis.

 

Hogy min múlt Valtteri Bottas győzelme? A reggelin!

Legalábbis erről poénkodtak Mark Webberrel a dobogós interjúk során. Amikor Bottas elmondása szerint zabkását reggelizett, Webber lecsapta a magas labdát: nem volt abban még valami?

 

Mintha kicsit zavarta volna Daniel Ricciardót a mellette lévő riporter

Daniel Ricciardo épp a Ziggo Sportnak adott interjút, miután számára befejeződött a hazai verseny, az Ausztrál Nagydíj, mire mellettük egy másik riporter kicsit hangosan kezdett bele a maga monológjába. Daniel Ricciardót ez a jelek szerint rendesen kizökkentette, de a Renault-s humoránál volt, és eleresztett egy rendkívül őszinte félmondatot, félhangosan, kicsit magának, kicsit az őt interjúvolónak: „Koncentrálni se tudok, fogd már be a pofádat...”

 

Videó: Baumgartner Zsolt Michelisz Norbert autója ellen Melbourne-ben

Érdekes „összecsapásra” került sor az Ausztrál Nagydíj helyszínén: az utcai Hyundai i30, ugyanennek az autónak a TCR-változata – amely modellel többek között Michelisz Norbert is versenyez a WTCR-ben – és a Minardi kétüléses F1-es versenyautója „versengett” egymással egy körön az Albert Parkban, utóbbit pedig szokás szerint hazánk egyetlen Formula-1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt vezette.

 

Olvasónk rárakta a Barátok közt főcímdalát az új F1-es intróra

Úgy tűnik, reneszánszukat élik az ilyesfajta mixek: nemrég a Pokémont vegyítették a tavalyi Formula-1-es főcímmel, most pedig a már több mint húsz éve futó magyar sorozat közismert főcímdalával vegyítette az új intrót olvasónk – mutatjuk a végeredményt:

 

Nézd meg itt az Ausztrál Nagydíj összefoglaló videóját!

A videó a "Megtekintés YouTube-on" opcióra kattintva érhető el.

Így előzte meg Verstappen Vettelt a harmadik helyért

Videón a holland dobogót érő manővere:

Nyolc óra eseményei hat percbe sűrítve: itt a sebringi összefoglaló

Nemcsak a Formula-1, hanem a WEC mezőnye is teljesítette első futamát 2019-ben, méghozzá a sebringi 1000 mérföldes viadalt – íme, a Fernando Alonsóék sikerével és szakadó esővel véget érő verseny hivatalos összefoglalója:

 

Bottas: Aki kételkedett benne, b****a meg!

Az Ausztrál Nagydíj győzteséből a tavalyi év rejtett feszültségei is felszabadulhattak a levezető körön, amikor a versenymérnöke azt mondta neki, hogy ez visszavágás volt a tavalyi évért. "Aki kételkedett benne, b****a meg!" - válaszolt nyersen a finn, majd Toto Wolff köszöntötte a pilótát: "Valtteri, ez visszatérés!"

© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu