DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 12. hétfő

IndyCar: Palou nyert Portlandben, már 100 pont fölött az előnye

Alex Palou portlandi sikerével kezdte meg az őrült szezonhajráját az IndyCar. Bár a pole-ból Felix Rosenqvist indulhatott, a bokszkiállások első köre során az egy körrel később érkező Palou a már-már védjegyének számító módon átugrotta a svédet. Onnantól kezdve pedig már csak a forgalom és a lekörözöttek jelentettek kihívást a négyszeres bajnok számára, aki így idén már a hatodik győzelmét aratta, és komoly lépést tett az ötödik címe felé.

Rosenqvist bejött másodiknak, míg a dobogót Will Power tette teljessé – mindketten kritizálták egyébként a lekörözöttekre vonatkozó szabályokat, melyek szerint nem kell elengedniük az éllovasokat: Power konkrétan úgy fogalmazott, hogy az IndyCar a 70-es évek óta nem nyúl hozzá a szabályaihoz.

Ami az összetettet illeti, a vasárnap ötödik Kyle Kirkwood megelőzte a második helyért a portlandi futamot mindössze 12. helyen záró David Malukast, de már az ő hátránya is 110 pont Palou mögött öt versennyel az évad vége előtt.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 4.1167
3. Will Power Andretti Global 8.0625
4. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 16.5767
5. Kyle Kirkwood Andretti Global 19.3783
6. Marcus Ericsson Andretti Global 20.0321
7. Scott McLaughlin Team Penske 21.4241
8. Josef Newgarden Team Penske 22.1024
9. Christian Lundgaard Arrow McLaren 25.7500
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 29.2783
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 33.0900
12. David Malukas Team Penske 34.0238
13. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 42.5497
14. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 43.4498
15. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 48.9331
16. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 59.0072
17. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 59.1041
18. Nolan Siegel Arrow McLaren 59.4728
19. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1'00.7065
20. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 1 kör /2.3821
21. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 1 kör /15.9044
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /17.1838
23. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /38.8596
24. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 4 kör /31.9428
25. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 77 kör

Briatore tanácsa Verstappennek: Tanuld meg befogni!

A korábbi csapatvezető, Flavio Briatore arról formált véleményt, hogy a Hondával és a 2023 végéig szerződést hosszabbító Max Verstappennel felvértezve a Red Bullnak jók a kilátásai középtávra nézve. A holland versenyzői kvalitásait elismeri, de rámutat, személyiségének van még miben fejlődnie:

„Gyorsan vezet, és tudja, hogyan fejlődhet folyamatosan, ráadásul gyakran ellopja a show-t. Ugyanakkor Verstappennek meg kell tanulnia befogni a száját. Kimaradhatott volna a balhéból, amikor csalásról esett szó. Először is, nem az ő dolga ilyen megállapításokat tenni, másodszor az egész sztori tévúton járt” – mondta az Autosportnak Briatore, arra az epizódra utalva, mikor Verstappen csalást kiáltott a Ferrarira.

Hamilton John Wickként lövöldöz bábukra új posztjában

Lewis Hamilton mindig is szerette az akciófilmeket, ezért elment a lőtérre, ahol Keanu Reeves is gyakorol a John Wick-filmekre – olvasható az Intagram-videó leírásában. Hamilton előkapja a pisztolyt, és valóban akciósztárokhoz mérhető gyorsasággal lő a bábukra és céltáblákra, majd cserél tárat.

12 millió követővel rendelkező YouTuberrel autózott Norris

Casey Neistat szponzorált videójában tűnt fel Lando Norris, a Las Vegasban készült felvételen pedig egy McLaren is szerepet kapott. Casey Neistat csatornája közel 12 millió feliratkozóval rendelkezik: ehhez képest a Formula-1 egyre népszerűbb YT-fiókját 3 millióan követik.

Tokióban mutatkoztak be a Toyota új WRC-pilótái

A ralivilágbajnokság címvédő gyártója, a Toyota Gazoo Racing WRT a Tokiói Autószalonon tartotta nagyszabású bemutatóját megújult triójával: a két hete még nálunk, a Szilveszter Ralin induló Kalle Rovanpera, Elfyn Evans és a hatszoros világbajnok Sebastien Ogier is új szerzemény. A programhoz egy kis driftelés is tartozott. A csapat rövidesen indulhat is Japánból Monte-Carlóba, ahol január 23-26-án a WRC évadnyitó raliját tartják.

Ocon elfoglalta Hülkenberg helyét, de nyomta az oldalát

Megtörtént az új pilóták esetében kötelező esemény, az üléspróba a Renault enstone-i bázisán, Esteban Oconra igazították a pilótafülkét. Érdekes belehallgatni a beszélgetésbe, amely ilyenkor zajlik a pilóta és a szakemberek között: az ülés túlnyomórészt kényelmes volt, de Ocon egy ponton, a lábai külső részén, egy csontnál kissé szűknek érezte.

Körök az élen: Így húzott el Hamilton a többiektől

A negyedik nagydíj után még Valtteri Bottas vezetett az első helyen töltött körszámok tekintetében, a finn azonban végül 185-nél állt meg, míg Lewis Hamilton 511-nél. A kettőjük közé beékelődött Charles Leclerc is kevesebb mint feleannyi kört vezetett, mint az évet uraló világbajnok. Antonio Giovinazzi személyében egy meglepő szereplő is van a mozgó infografikán.

Romokban hever a Caterham egykori F1-es főhadiszállása

A Caterham Formula-1-es csapatát maláj üzletemberek alapították, mely a kezdeti időszakban Lotus Racing Team név alatt futott, majd a jogi vitákat követően végül le kellett mondaniuk a legendás márkanévről, s Caterhamként folytatták tovább. A csapat 2010 és 2014 között indult az F1-ben, és a rajongók bizonyára emlékeznek rá, hogy az istálló a 2014-es szezon végén két versenyt kénytelen volt kihagyni anyagi nehézségek miatt, de a szezonzáróra - a rajongók támogatásainak hála - el tudtak utazni, azonban 2015 elején csődeljárás alá került a csapat, ahonnan már nem volt visszaút.

Az istálló eleinte Hinghamben telepedett le, azonban 2012-ben átköltöztek Leafieldbe. Az épület korábban rádióállomásként szolgált, mielőtt az Arrows, majd később a Super Aguri és végül a Caterham F1-es főhadiszállása lett. Bár a felszámolás kezdetétől árulták az épületet, úgy fest, nem találtak rá vevőt, hiszen mindössze öt évvel a csapat megszűnését követően egy romhalmazzá vált a leafieldi főhadiszállás: leszakadt az álmennyezet, betört ablakok és ajtók mindenhol, graffiti a falakon.

Így néz ki ma a Caterham egykori F1-es központja:

 

Miért szikráznak az F1-es autók?

A nagydíjak látványos eleme, az autók mögött szórt szikrák először a 80-as években tűntek fel, amikor a leszorítóerő maximalizálása érdekében a lehető legalacsonyabbra csökkentették a hasmagasságot – a versenygép padlója érintkezett az aszfalt egyenetlenségeivel.

Az 1994-es imolai tragédia után az autóra erősített 10 milliméteres, futam során kopó falemezzel akadályozták meg, hogy a csapatok túl alacsony hasmagasságot állítsanak meg.

Az évek során a falemezre kevlár kopóblokkok kerültek, amely anyagot a szabályok 2015-ben cserélték könnyebb és gyorsabban fogyó titánra – amely ráadásul az aszfalttal érintkezve látványosan szikrázik.

További részletekért a WTF1 videója (angol nyelven):

Autóverseny helyett vízparti buli volt Dubajban

A 24 órás futamra nevező Zengő Motorsport a Facebookon így foglalta össze a történteket: „A versenyt lefújták, de mi a rosszban is megtaláljuk a jót! Az összes szerelmünk együtt van. Versenypálya, versenyautó és a vízpart.”

Fotó: Zengő Motorsport

A dubaji 24 órás versenyt 7 óra és 17 perc után (ebből 6 óra volt zöld zászlós periódus), péntek este szakították meg piros zászlóval. A mezőny a célegyenesbe parkolt és megkezdődött a várakozás. A szervezők szombat reggel határoztak úgy, hogy a futamot nem indítják újra. A piros zászló előtti állás alapján hirdettek végeredményt: a Black Falcon #4-es számú GT3-as Mercedesének ötöse nyerte a futamot. A Zengő Motorsport Cuprája 11. helyen fejezte be a TCR kategóriát, a legénységet Kismarty-Lechner Gábor, Tóth Csaba, Horváth Tamás, Gál Szabolcs és Zengő Zoltán alkotta.

Motorozásra válthat a WRC-s pilóta

Könnyen lehet, hogy az idei évtől Kris Meeke neve a motoros világban bukkan fel. Az északír versenyző az előző évtized elején a Mininél debütált a világbajnokságon, 2014-től a Citroen pilótája volt, tavaly pedig átigazolt a Toyotához, ahol idén azonban nem jutott neki ülés. Saját bevallása szerint a "semmiért" nem fog évente 200 napot távol tölteni a családjától, így minden valószínűség szerint maga mögött hagyja a WRC-t. Most a motorversenyzés piszkálja a fantáziáját, amit "imádna felfedezni".

kris-meekes-portre

Ne feledd: Ma 13 órakor Motorsporthíradó a FIX TV-ben!

Beszámolunk a TOP50 gáláról, munkatársunk, Gellérfi Gergő kivesézi a legjobb magyar autóversenyzők rangsorát, felidézzük Michelisz Norbert történelmi sikerét a WTCR-ben, valamint a hazai bajnokságok szezonját.

Január 12-én, vasárnap 13 órakor a FIX TV műsorán.

A Pirelli szerint a csapatok azért dobták a 2020-as gumikat, mert nem akartak fejleszteni

Letesztelték, kielemezték majd év végén visszadobták a Pirelli által 2020-ra kifejlesztett abroncsokat az F1-es csapatok, ami a gyártó szerint azért történt, mert az istállók nem akarnak az új gumik miatt is fejleszteni. Mario Isola, a márka motorsportért felelős vezetője megérti, miért ragaszkodik a többség a 2019-es típusokhoz.

"Az új termék más profillal rendelkezik, ami befolyásolja az aerodinamikát, és mivel az autók szinte már készen vannak, nem akarnak még több erőforrást fordítani az átalakításokra. Ez egy nagyon sűrű időszak a csapatok számára, hiszen a 2020-as és a 2021-es autókkal is foglalkoznak" - magyarázta a döntés hátterét Isola.

Egy dolog azonban elkerülhetetlen: mivel a gumik a régiek maradnak, az autók viszont tovább gyorsulnak, a Pirelli kénytelen lekövetni a növekvő terhelést, ezért megnövelt guminyomást fog előirányozni a csapatoknak.

pirellik-20191

Tíz év után hazatért Kubica

Robert Kubica örömmel jelentkezett be az Alfa Romeo hinwili központjából, ahol a napokban megejtette az üléspróbát. A lengyel pilóta szemmel láthatóan boldog, és ez nem véletlen: 2006-ban annál a Sauber istállónál debütált, amelyet azóta az olasz sportautómárka logóját viseli, így a csapatváltás egyfajta hazatérés számára.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

He is back!

Az iráni konfliktus miatt nem jutott el a dubaji 24 órásra egy versenyző

A brit Rory Butcher hét közepén számos utastársával együtt az Egyesült Arab Emírségek felé tartott a British Airways egyik járatán, amikor a pilóta a hangosbemondóban bejelentette, hogy Dubaj helyett a Törökországi Isztambulban fognak leszállni. A repülőgép eredetileg Irán felett repült volna át, ahol szerdán tévedésből lelőttek egy ukrán utasszállítót.

Butcher a Century Motorsport 429-es rajtszámú BMW M4 GT4-esét vezette volna a dubaji 24 óráson, amit most kénytelen otthonról, a televízión keresztül követni. A kieső pilótát a csapat a 430-as testvérautó legénységével igyekszik pótolni.

rory-butcher-1

Ezek voltak az évtized legjobb futamai a nézők szerint

Véget értek a 2010-es évek, ezért az F1 egy szavazást követően összeállította, a nézők szerint melyek voltak az évtized legjobb futamai. A top tízbe egy hungaroringi verseny is bekerült.

A dubaji 24 órás rajtja előtt kérte meg kedvese kezét a Zengő pilótája

Hétvégén zajlik a közel-keleti egynapos verseny, melyen a Zengő Motorsport is részt vesz Cuprájával. A csapat egyik tagja, Kismarty-Lechner Gábor nem sokkal a start előtt kérte meg Hanna kezét.

Hétvégén jön az év első Motorsporthíradója

Beszámolunk a TOP50 gáláról, munkatársunk, Gellérfi Gergő kivesézi a legjobb magyar autóversenyzők rangsorát, felidézzük Michelisz Norbert történelmi sikerét a WTCR-ben, valamint a hazai bajnokságok szezonját.

Január 12-én, vasárnap 13 órakor a FIX TV műsorán.

Ezt a motort Leclerc igényei alapján építették meg

A Formula-1-es mezőny más tagjaihoz hasonlóan – mint Lewis Hamilton, Kimi Raikkönen vagy Sebastian Vettel –Charles Leclerc is előszeretettel pattan motorra szabadidejében. Ráadásul egy olyan gépre, amelyet kifejezetten a saját kérései szerint építettek. Az alapot egy Husqvarna Vitpilen 701 szolgáltatta, melyet Leclerc kedvenc motorja, a Yamaha FZS600 Frazer alapján szabtak át.

A motort a francia Bad Winners cég építette: mint a Bike EXIF cikkéből kiderül, Leclerc először Instagramon kereste meg a műhelyt, ahol azt hitték, valaki szórakozik velük. A személyre szabott motor teljesítménye 85 lóerő, szárazsúlya 130 kilogramm, annak pedig, aki egy ugyanilyet szeretne a cégtől rendelni, 21 ezer eurót (7 millió forint) kellene fizetnie érte.

 

Szeretnél egy VW Passatot? Találd meg, hogy hol van és máris a tiéd

Érdekes játékot hirdetett a Volkswagen Svédországban: a gyártó valahol elrejtett egy VW Passatot egy üvegkalitkában valahol az ország területén és az Instagramon elejt néhány "jelet" annak érdekében, hogy meg lehessen találni. Márpedig aki elsőként megtalálja és megérinti, az minden további nélkül haza is viheti, onnantól ő a boldog tulajdonosa - igaz, a VW annyit már közölt, hogy olyan helyen van, ahol hatalmas a hó, úgyhogy nehéz lesz odáig eljutni mindenkinek, aki szeretné az autót. A játék január 21-ig tart, addig "csepegteti" az autó hollétével kapcsolatos jeleket a VW.

A McLarennél kötött ki a Williams szponzora

Több éves együttműködést kötött a McLaren Formula-1-es csapata az Unileverrel, ami 2015 óta a Williams támogatója volt. A márka a Rexonát népszerűsítette a csapatnál, ám a szerződése lejártával úgy döntött, átpártol ahhoz az istállóhoz, amelynek vezérigazgatójával a korábbi években termékeny kapcsolatot ápolt. Zak Brown egy korábbi cége ugyanis pont az Unilever és a Williams együttműködését segítette tető alá hozni. A kapcsolat a két fél között így már megvolt, az Unilevertől csak a szándék kellett, hogy egy eredményesebb csapathoz csatlakozzon.

A cégóriás olyan márkákat fog össze, mint a Dove, a Knorr, a Hellman's, a Magnum vagy az Axe.

A Williams anyagi helyzete a csapat második legnagyobb szponzorának számító Rexona távozása ellenére sem tűnik olyan rossznak: a napokban számos, Nicholas Latifi személyéhez kötődő szponzor csatlakozott a csapathoz. A Sofina Foods és a Lavazza után a kanadai sportolókat támogató Royal Bank of Canada is csatlakozott a Williamshez.

williams-action-20191