MotoGP: Bezzecchi-vezetéssel indult az asseni hétvége
https://formula.hu/parc-ferme/40679
A múlt vasárnapi brnói futamot eltiltás miatt kihagyó Marco Bezzecchi bizonyult a leggyorsabbnak mindkét pénteki edzésen a MotoGP Holland TT-jén. A vb-éllovas a némi téttel bíró délutáni gyakorláson kis híján hármas Aprilia-vezetést láthattunk, a KTM-es Pedro Acosta ugyanis a legvégén ugrott be a Trackhouse duója, Raul Fernandez és Ai Ogura közé. A negyedik márkatárs, Jorge Martin egy bukás után a kilencedik lett.
A gyári Ducatik ötödik-hatodik helyen zártak Francesco Bagnaia, Marc Marquez sorrendben, majd jött Fabio di Giannantonio, míg a top 10-be és ezzel a Q2-be Enea Bastianini és Alex Marquez kvalifikálta magát – igaz, utóbbi délután kétszer is elesett, másodszor ráadásul csúnyán meg is ütötte magát, így a barcelonai sérülése után újabb visszatéréssel próbálkozó gresinis további szereplése kérdésessé válhat. Bukott még a csapattársa, Fermin Aldeguer is, akit ráadásul kórházba is szállították további mellkasi és hátvizsgálatok céljából. A Hondák és a Yamahák mind a Q1-ben szerepelnek majd először a szombati időmérőn.
A pénteki edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'31.123 | |
| 2. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'31.300 | 0.177 |
| 3. | Pedro Acosta | KTM | 1'31.310 | 0.187 |
| 4. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'31.362 | 0.239 |
| 5. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'31.384 | 0.261 |
| 6. | Marc Márquez | Ducati | 1'31.446 | 0.323 |
| 7. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'31.465 | 0.342 |
| 8. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'31.588 | 0.465 |
| 9. | Jorge Martín | Aprilia | 1'31.638 | 0.515 |
| 10. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'31.701 | 0.578 |
| 11. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'31.727 | 0.604 |
| 12. | Joan Mir | Honda | 1'31.825 | 0.702 |
| 13. | Diogo Moreira | LCR Honda | 1'31.856 | 0.733 |
| 14. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'31.861 | 0.738 |
| 15. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'32.086 | 0.963 |
| 16. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'32.304 | 1.181 |
| 17. | Alex Rins | Yamaha | 1'32.372 | 1.249 |
| 18. | Luca Marini | Honda | 1'32.401 | 1.278 |
| 19. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'32.140 | 1.017 |
| 20. | Toprak Razgatlıoğlu | Pramac Yamaha | 1'32.593 | 1.470 |
| 21. | Brad Binder | KTM | 1'32.827 | 1.704 |
| 22. | Augusto Fernández | Yamaha | 1'33.110 | 1.987 |
| 23. | Cal Crutchlow | LCR Honda | 1'33.215 | 2.092 |

Fotó: Michelin Motorsport
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Ez a DTM jövője: 1000 lóerős elektromos vagy hidrogéncellás versenygépek
https://formula.hu/parc-ferme/23638
Kiadott egy videót futurisztikus jövőképéről a DTM promótere, az ITR. Kétféle koncepció szerepel benne az eljövendő túraautókról, melyek 1000 lóerő teljesítményre lesznek képesek. Az egyik verzió szerint teljesen elektromos hajtással, a másik alapján hidrogén üzemanyagcellákkal valósítják meg ezt. A videóban sci-fibe illő bokszutcai reformok is láthatók: az üzemanyagcellák és kerekek cseréjét ipari robotok végzik.
Természetesen egyelőre nincs szó semmilyen kiforrott tervről, a koncepció egyelőre csak mérnöki fantáziálás, hiszen a sorozat csupán idén állt át az új, kétliteres turbós motorformulára. Az viszont sokat elárul a széria vezetőinek szándékairól, hogy a DTM-főnök Gerhard Berger még nyáron is hangoztatta, a bajnokság márpedig kitart a benzinmotorok mellett, most viszont a videóval együtt kiadott sajtóanyagban ő hangsúlyozta, hogy haladni kell a korral és előre tekinteni.
Tesztel a McLaren IndyCar-csapata
https://formula.hu/parc-ferme/23637
Egy különleges tesztfestéssel – ami minket leginkább valamilyen nagymacskára emlékeztet – Sebringben tegnap megkezdte a tesztelést az Arrow McLaren SP, a wokingi csapat IndyCar-programja. A két igazolt pilóta, Patricio O’Ward és Oliver Askew vezettek, a versenygépet pedig már aeroscreennel szerelték fel.
How did our first day of testing go? See for yourself as we take you behind-the-scenes at @sebringraceway.@ArrowGlobal // #McLaren // @PatricioOWard // @Oliver_Askew pic.twitter.com/XifWNcIvsR
— Arrow McLaren SP (@ArrowMcLarenSP) November 6, 2019
Day of testing is in the books.@ArrowGlobal // @PatricioOWard // @Oliver_Askew // #IndyCar pic.twitter.com/GDSQmPuTUO
— Arrow McLaren SP (@ArrowMcLarenSP) November 6, 2019
Megünnepelték a világbajnoki címet a Mercedes-bázison is
https://formula.hu/parc-ferme/23636
Megtartotta szokásos vb-ünneplését a Mercedes: a helyszín Brixworth, a motorrészleg angliai központja volt. Megjelent Hamilton, Bottas, Wolff és a többi főnök, mindenki kapott egy egyforma pólót, bónuszként pedig kitolták a parkolóba a 2014 óta bajnoki címet nyert autókat (és motorjaikat): az Ezüst Nyilak gyakorlatilag megtöltötték a férőhelyeket.




Szavazás: Ki a kedvenc F1-es világbajnokod?
https://formula.hu/parc-ferme/23635
Most nem azt kérdezzük, hogy szerintetek ki minden idők legjobbja - ezt a vitát akárhányszor meg lehet vívni, és talán mindig más-más jön ki győztesként a szokásos 5-6 névből.
Ez a szavazás most kicsit más, itt ugyanis a személyes kedvenceitekre vagyunk kíváncsiak a Formula-1 történetének eddigi 33 világbajnoka közül. Mely nevek hoznak titeket a legjobban lázba, kiket követtek, követtetek különös figyelemmel a pályán, kik fogtak meg titeket legjobban a hőskor elbeszéléseiből? Az alábbi szavazófelületen a 33 névből legfeljebb 10 választható ki.
Hihetetlen, mennyi futamgyőzelmet szereztek a Mercedes motorjai 25 év alatt
https://formula.hu/parc-ferme/23634
A német márka csapata büszkén hirdeti Twitteren, hogy immár 178 F1-es futamgyőzelemnél tart a brixworth-i központú, erőforrásért felelős gyára, amely 1995 óta épít versenymotorokat.
Whole lot of history inside these walls!
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) November 6, 2019
Since 1995, Brixworth has been responsible for the design and development of every single @F1 engine to wear the @MercedesBenz badge!
Scoring 178 wins! #ATeamComeTrue pic.twitter.com/ho0lvtYMjg
1,3 milliót adtak egy Michelisz-relikviáért
https://formula.hu/parc-ferme/23633
Hazánk népszerű túraautósa, Michelisz Norbert is felajánlott egy adományt egy izomsorvadásos betegségben küzdő magyar kisfiú, Levente 700 millió forintos kezelésére - utólag kiderült, tetemes mennyiségű összeget hajlandóak kiadni a magyar szurkolók egy ilyen értékű relikviáért. A versenyző ugyanis az idén használatban lévő bukósisakját bocsátotta licitre, ami 50 000 forintról indult, ám végül egészen 1,3 millió forintért talált gazdára.
Jó hír, hogy a támogatóknak hála összegyűlt az összeg a kezelésre, így Levente megkaphatja a várva várt kezelést.
Videó: így autóztatta meg Tony Stewart Romain Grosjeant egy NASCAR-autóban
https://formula.hu/parc-ferme/23631
Tony Stewart NASCAR-sztárként "hurcolta" meg a Haas F1-es pilótáit a hétvégi USA Nagydíj keretein belül, Romain Grosjean pedig közzé is tett erről egy videót.
Ezek az USA Nagydíj legjobb belső felvételei
https://formula.hu/parc-ferme/23630
A Formula-1 szokásos válogatásvideója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Saját gokartmárkája lett Charles Leclerc-nek
https://formula.hu/parc-ferme/23632
"Extrém boldog vagyok, hogy bejelenthetem, most már van egy saját gokartmárkám. Tizennyolc évvel ezelőtt kezdtem versenyezni azzal az álommal, hogy eljutok a Formula-1-be, a legtöbb szép napom viszont a gokartos időkből van, de ugyanakkor itt is tanultam a legtöbbet. Alig várom, hogy lássam ezt a gyönyörűséget a pályán" - posztolta közösségi oldalán az alábbi fotóhoz Leclerc, akinek a CL logója látható is a gokarton.

Így csinál 360-as kanyart egy 74 éves ralikrosszos
https://formula.hu/parc-ferme/23629
Jaroslav Hosek igazi legenda a ralikrosszban és úgy látszik, hogy van olyan manőver, amit nem lehet elfelejteni: 74 esztendősen is képes így megforgatni egy Buggyt.
Nyíregyházi polgárőrként állt munkába a rali-Eb bajnokesélyese
https://formula.hu/parc-ferme/23628
Chris Ingram komoly előnnyel érkezik meg a hétvégén Nyíregyháza környékén megrendezésre kerülő Rally Hungaryre, ami a rali-Eb szezonzárója és bajnoki döntője lesz egyben. Ingramet azonban a ciprusi futamon gyorshajtáson kapták etapon, ezért közmunkára ítélték, amit most, Magyarországon kellett letöltenie. Ezen alkalomból kedden a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjait kísérgette át a zebrán - emiatt tiszteletbeli nyíregyházi polgárőrnek nevezték ki, a helyiek pedig minden bizonnyal neki fognak szurkolni a hétvégén.
A szon.hu fotógalériája ezen a linken megtekinthető!

fotó: Dodó Ferenc / szon.hu
Hamilton ünnepel, Norris énekel: így szólt a csapatrádió Austinban
https://formula.hu/parc-ferme/23626
Az USA Nagydíj legjobb rádióbeszélgetéseit összeválogató videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra áttkattintva megtekinthető!
Másfél hónapra bezárják a COTA-t, hogy kezeljék a problémákat
https://formula.hu/parc-ferme/23627
Komoly kritikákat kapott az austini versenypálya a Formula-1-es hétvégén, hiszen olyan dobálós volt az aszfalt, hogy főleg az első szektorban alig lehetett a pályán tartani az autókat az eredeti beállításokkal, Lewis Hamiltonnak még a feje is belefájdult a rázkódásba. A pályát üzemeltető cég akkor nem nagyon tudott ezzel mit kezdeni, a tél folyamán viszont komoly változásokat ígérnek.
Bobby Epstein, a COTA főnöke elmondta az Autosportnak, hogy decemberben végig, januárban pedig félig be lesz zárva az egész létesítmény annak érdekében, hogy a szükséges munkálatokat el tudják végezni, különös tekintettel a bokszutca kijáratára. Ezen felül az egyes kanyart, a hátsó egyenest, a kilences kanyart és a 18-19-es kombinációt is rendbe fogják tenni - Epstein szerint a munka egy részét megcsinálták már tavaly a MotoGP itteni futama előtt, úgyhogy az egész pályát nem most kell felújítani.

fotó: dppi
Hamiltonnál a legtöbb közepes gumi Brazíliában
https://formula.hu/parc-ferme/23625
A hangsúly szokás szerint a lágy keverékeken a jövő hétvégi Brazil Nagydíjon: a Pirelli infografikájából kiderül, hogy számos csapat tíz szettet is rendelt a piros jelölésű abroncsból, bízik a puhákban a Ferrari és a Red Bull is.
A Mercedes gumitaktikája viszont eltér a másik két topcsapatétól: a két versenyzőnek csak nyolc-nyolc garnitúra lágyat kértek. Hamiltonnál ráadásul négy közepest is betáraztak, ami a legtöbb a teljes mezőnyben: vele szemben Bottas három, a ferrarisok és Red Bull-osok fejenként két szettel gazdálkodhatnak az interlagosi hétvégén.

Fia született Talmácsi Gábornak
https://formula.hu/parc-ferme/23624
Hazánk egyetlen gyorsasági motoros világbajnoka Facebookon jelentette be, hogy október végén párja egy fiúnak, Márknak adott életet.
Van ennél jobb hullámvasút Texasban?
https://formula.hu/parc-ferme/23623
Az F1 szerint húszból húsz versenyző a COTA-ra esküszik.
Q: What's the best rollercoaster ride in Texas?
— Formula 1 (@F1) November 4, 2019
A: Obvs that run down to Turn 1 and beyond on an F1 Sunday #USGP #F1 pic.twitter.com/mIKs32MoQm
Kutyamenhelynek nyújtott segítséget Kiss Norbi
https://formula.hu/parc-ferme/23622
Hazánk legnépszerűbb kamionversenyzőjéről köztudott, hogy nagy állatbarát. Kétségkívül a macskák állnak hozzá a legközelebb, ám Sárospatakon bebizonyította, hogy a kutyákat is hasonlóan közel érzi magához. A Zemplén Rally Historic Regularity versenyére érkezve Kiss meglátogatta a város mellett található menhelyet, amelynek működését tetemes mennyiségű állateledellel támogatta.
Raikkönen Hamilton sikeréről: Öh, gratulálok
https://formula.hu/parc-ferme/23621
Az USA Nagydíj leintését követően az F1-es mezőny nagy részét megkérték, kommentálja Lewis Hamilton hatodik világbajnoki címét. Természetesen a finnek volt a legközömbösebb reakciója.
Raikkönen volt a rajt lesipuskása
https://formula.hu/parc-ferme/23620
Szűk, de használható rést talált az USA Nagydíj rajta során tülekedő mezőnyben Kimi Raikkönen, aki a szörnyen sikerült időmérő edzést követően a tizenhetedik pozícióból indulva hamar a tizenegyediken találta magát.
Fotó: DPPI
The Iceman got off to a red-hot start in Texas on Sunday
— Formula 1 (@F1) November 4, 2019
Watch Kimi fly past five drivers after lights out #USGP #F1
Ez volt eddig a top 10 Verstappen-ütközés ebben a szezonban
https://formula.hu/parc-ferme/23619
Nem mindegyiknél volt ő a hibás, de ha valakiről készül egy "top 10 ütközés ebben a szezonban" videó, az már jelent valamit.