DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 11. kedd

IndyCar: Lundgaard drámai hajrá után nyert a Road Americán – videó

Christian Lundgaard idei második győzelmét hozta az IndyCar vasárnapi futama a Road America versenypályán. Az Arrow McLaren pilótája az utolsó helyről zárkózott vissza, ugyanis rögtön a startnál megsérült a szárnya, így ki kellett állnia cserélni. Onnan zárkózott vissza a dán, a vezetést pedig négy körrel a vége előtt örökölte meg, miután az első sikere felé tartó Marcus Armstrongnak műszaki problémája adódott. Így sem volt sima még a finis Lundgaard számára, a vele már előtte is nagy csatát vívó David Malukas ugyanis megszorongatta a legvégén. A verseny aztán sárga jelzés alatt ért véget, mivel a dobogó alsó fokáért csatázó Graham Rahal és Will Power ütközött: előbbi a falban kötött ki, utóbbi viszont így is bejött harmadiknak.

Ami pedig a bajnokságot vezető Alex Palout illeti: zsinórban ötödször indulhatott a pole-ról, de aztán többek között egy bokszutcai gyorshajtás miatt „csak” az ötödik lett Kyffin Simpson mögött. Igaz, így is nőtt az előnye az összetettben, most 60 ponttal vezet Malukas előtt, aki egyetlen egységgel előzte meg a Road Americán csak tizedik Kyle Kirkwoodot, míg Lundgaard lemaradása 77 pont a Ganassi címvédője mögött.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Lundgaard Arrow McLaren  
2. David Malukas Team Penske 0.6241
3. Will Power Andretti 1.5568
4. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 2.3097
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 2.9679
6. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 4.5825
7. Scott McLaughlin Team Penske 4.6413
8. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.4393
9. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 7.4519
10. Kyle Kirkwood Andretti 7.8581
11. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 8.3559
12. Patricio O'Ward Arrow McLaren 9.0912
13. Marcus Ericsson Andretti 10.0192
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 10.8189
15. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 11.6583
16. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 12.1206
17. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 12.3524
18. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 13.1409
19. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 13.7503
20. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 14.6665
21. Nolan Siegel Arrow McLaren 19.8068
22. Josef Newgarden Team Penske 36.7757
23. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 3 kör
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 27 kör

Kőkemény buli van a Racing Point garázsában

A csapat hozza a szokásos humort Twitterén az Olasz Nagydíj hétvégéjén is.

 

Szeptemberi Motorsporthíradó most vasárnap 13 órakor

A magyar autóversenyzés magazinműsora hétvégén jelentkezik: a tartalomban riport a túrkevei autókrosszról és Slovakia Ringen tartott gyorsasági versenyről, beszámoló a ralikrossz Európa- és világbajnokság legutóbbi fordulóinak magyar szerepléseiről, stúdióvendégként pedig Szabó Zsolt érkezik, aki a TCR Europe legutóbbi hétvégéjén a M1RA színeiben versenyzett.

Nico Rosberg munkatársat keres, te is jelentkezhetsz az álláshirdetésre

Formula-1-es világbajnokok a legritkább esetben szoktak YouTube-videóban kollégákat toborozni, de a közösségi médiában rendkívül aktív Rosberg most pontosan ezt teszi: egy videográfussal szeretné bővíteni saját kis csapatát, az álláshirdetést pedig az alábbi videóban teszi közzé. További részletek és jelentkezési kritériumok ide kattintva olvashatók a különleges munkára való jelentkezésről.

Időmérő az F1-ben, futam az F2-ben és az F3-ban, időmérő és futam is a Superbike-ban - ez a szombati menü

Hogy mire érdemes figyelni szombaton? Mutatjuk: 

10:00-10:20 Superbike, harmadik szabadedzés

10:30-11:15 Formula-3, első futam (13:05-től M4 Sport)

12:00-12:25 Superbike, Super Pole (14:20-tól, a futam előtt Eurosport 2)

12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)

15:00-15:40 Superbike, első futam (Eurosport 2)

16:45-17:50 Formula-2, első futam (23:10-től M4 Sport)

f1_9

fotó: dppi

Azért van olyan Ferrari-szurkoló, aki megőrül Vettelért

Lehet, hogy alaposan behorpadt Sebastian Vettel hírneve az utóbbi évben, ettől még van olyan szurkoló, aki kezet csókol neki, ha közel kerülhet hozzá - a Sky Sports tette közzé az alábbi videót:

 

A szerelőknek is be kell melegíteni az F1-ben

Körülbelül ezt mutatja be a Haas csapata.

 

Kiderült, mikor és hol tartják Anthoine Hubert temetését

Jövő kedden, szeptember 10-én temetik Anthoine Hubert-t, tudta meg a formula.hu Monzában az elhunyt versenyző menedzserétől. A szertartásra a Párizstól délnyugatra található Chartres-ban kerül sor.

A francia Hubert múlt szombaton, a Formula-2 spa-francorchamps-i versenyhétvégéjének főfutamán halt bele a második körben történt balesetben szerzett sérüléseibe. 

Hubert family

Vettel elmondta, hogy miben különbözik leginkább Leclerc Raikkönentől

A csütörtöi sajtótájékoztatón megkérdezték Sebastian Vetteltől, hogy mennyiben más a kapcsolata mostani csapattársaával, Charles Leclerc-rel, mint volt az utóbbi években Kimi Raikkönennel.

"Öhm... több szó" - hangzott a tömör, megmosolyogtató felelet a négyszres világbajnoktól.

 

A Ferrari egykori pilótái a motorhome bejárata felett

A Scuderiát 90 évvel ezelőtt alapította Enzo Ferrari, az évfordulót pedig az Olasz Nagydíjon is hangsúlyozza a csapat. A motorhome bejárata feletti óriási rajzon szemlátomást minden korábbi Ferrari-pilótát feltüntettek. Kiket ismertek fel?

Még Norrist is ennyi rajongó veszi körbe Monzában

Minden oldalról elzárták a menekülési utat, kiabáltak, aláírásra váró tárgyakat dugtak az orra alá. Lando Norris viccelődve jegyezte meg a posztolt videóban: „Ugye tudjátok, hogy nem én vagyok Valentino Rossi?”

Kezdődik az F1-es hétvége, mutatjuk a pénteki programot

Pénteken kezdetét veszi a Formula-1-es hétvége Monzában, de a Superbike mezőnye is megkezdi a munkát - íme a napi program:

9:35-10:20 Formula-3, szabadedzés

11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

11:30-12:20 Superbike, első szabadedzés

13:00-13:45 Formula-2, szabadedzés

15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

16:00-16:50 Superbike, második szabadedzés

16:55-17:25 Formula-2, időmérő

17:50-18:20 Formula-3, időmérő

monza_1

fotó: dppi

Rossitól kért engedélyt különleges sisakjához Norris

Az újonc Lando Norris példaképe nem valamelyik Formula-1-es versenyző, hanem a MotoGP-legenda Valentino Rossi. Bemutatkozása előtt felmerült benne, hogy a kilencszeres világbajnok ikonikus 46-osát választja saját állandó rajtszámának, de végül elvetette az ötletet, mert nem akarja „majmolni” kedvencét – így került McLarenjére a 4-es.

A hétvégi Olasz Nagydíj erejéig azonban Norris Rossi előtt fog tisztelegni: sisakja és lábbelije dizájnját is a Doktortól veszi kölcsön. A fejvédő esetében a megszokott színek maradnak, de a nap és hold motívuma – Rossi védjegye – kerül fel rá.

„Már beszéltem Valentinóval valamivel korábban ezzel kapcsolatban, a közösségi médiában, mivel természetes, hogy megkérdeztem őt, szabad-e” – mondta el a motorsport.com-nak. Norris. „Ez egy lehetőség, hogy különlegesebbé, emlékezetesebbé tegyem ezt a versenyt. Ezáltal jobban fogok kapcsolódni Valentinóhoz, akire mindig is felnéztem, a hősömhöz. Ez tiszteletadás az irányába, nem más.”

Hakkinen eldobja a győzelmet, Vettel megszerzi első sikerét, Hamilton furcsa hibát vét

Öt jelenetet emelt ki a Formula-1 az Olasz Nagydíjak újkori történetéből - íme a videó:

 

Nemzeti színekbe öltözött az Alfa Romeo

Nemcsak a Ferrari, az Alfa Romeó is hazai versenyére készül a hétvégi Olasz Nagydíjon, így a kisebb itáliai istálló is különlegességgel készült a nézőknek: az autókon megszokott fehér-vörös színkombinációt a zöld-fehér-piros hármas váltja fel.  A képek tanúsága szerint a szárnyak véglapjai és a motorborítás kapja a meg a különleges festést.

Az orvosi autó kapott defektet Monzában

Ilyen sincs gyakran! Az F1-es versenyhétvégék csütörtöki napjának délutánján a pálya a biztonsági és az orvosi autóké, amelyek pilótái ilyenkor tréningezik le az aktuális aszfaltcsíkot. Monzában ez most nem ment simán, ugyanis az orvosi autó - mint a formula.hu helyszíni fotóin is látható - a tréning közben jobb hátsó defektet kapott – jelentette az Autodromo Nazinonaléról lapunk tudósítója, Mészáros Sándor.

Örömmel üdvözlik a csapatok Monzát

Idei tizenharmadik állomásához, Olaszországba érkezett a Formula-1 mezőnye. Ehhez a helyszínhez sokaknak különleges kapcsolata fűződik, ahogy az a különböző csapatok tweetjeiből is látszik.

Az F1 történetének leggyorsabb köre: egy éve Raikkönenről szólt a monzai időmérő

2018-ban Kimi Raikkönen húzta be az Olasz Nagydíj pole-pozícióját, hosszú évek után tudott újra az első rajtkockába állni, méghozzá az F1 történetének leggyorsabb körével.

 

A spanyoloknak nem tetszik a friss Ferrari-anyag: Alonso háttérben van

Amint arról mi is beszámoltunk, szerdán a milánói Dóm-téren ünnepelte 90. születésnapját a Ferrari, az eseményre pedig készült egy plakát is, amelyen ott vannak a Ferrari korábbi pilótái. A spanyol Marca arról posztolt, hogy ezen nagyon tiszteletlenül bántak a maranellóiak Fernando Alonsóval, aki sisakban, hátul, kicsiben látszik csak, pedig jó pár futamot nyert a Scuderiának és nagyon sikeres volt velük, míg több, nála jóval sikertelenebb versenyzőt nagyobbként ábrázoltak. A cikk azt is hozzáteszi, hogy nemcsak a spanyolok, de világszerte sokan felháborodtak a Ferrari-drukkerek közül.

A kép ezen a linken megtekinthető!

aller

fotó: dppi

Vettelnek nem megy, Raikkönen küzd, de Hamilton nyer: ez történt tavaly Monzában

Egy évvel ezelőtt már tartott Sebastian Vettel vesszőfutása és ebben Monza is szerepet kapott: a németet előbb csapattársa, Kimi Raikkönen megverte az időmérőn, majd hibázott a futamon és további jelentős hátrányt szedett össze Lewis Hamiltonnal szemben. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Schumacher, Raikkönen, Alonso, Vettel, Leclerc: első pillanatok a Ferrarival

Charles Leclerc spái sikerének apropóján az F1 készített egy rövid videót az első ferraris győzelmekről - feltűnik Barrichello, Irvine és Massa is...

A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!