Hamilton most árulta el: megsérült tavaly a barcelonai tesztbalesetben
https://formula.hu/parc-ferme/40641
Érdekes dolgot ejtett el egy félmondatban Lewis Hamilton a győzelme utáni FIA-sajtótájékoztatón a Barcelona–Katalónia Nagydíjon: saját bevallása szerint tavaly télen megsérült egy ottani tesztbalesetben, amely aztán hónapokig hátráltatta. Emlékezhetünk rá, hogy miután a hétszeres világbajnok megérkezett 2025 elején a Ferrarihoz, a vörösök több privát tesztet is szerveztek neki korábbi F1-es autókkal, hogy megismerkedjen a csapattal és néhány rendszerrel. Ennek egyik állomása volt a fioranói első körök után egy barcelonai gyakorlás, ahonnan csak annyi információ szivárgott ki, hogy Hamilton nagy tempójú balesetet szenvedett.
Most maga a 41 éves brit árulta el, hogy ez némi komplikációval járt számára, bár részletekbe nem bonyolódott – mindezt arra a kérdésre adott válaszában ejtette el, amikor arról érdeklődtek nála, hogyan viselte a tavalyi kritikákat a közösségi médiában, mennyire volt közel a feladáshoz és mennyire nehéz volt felállnia az előző évi küszködés után:
„Én is csak ember vagyok. Vannak pillanatok, amikor látom ezeket a dolgokat és biztosan vannak olyanok is, amikor hagyom, hogy ezek mélyen belém ivódjanak. De aztán átmentem egy sor dolgon, ami kihúzott ebből a mátrixból. Tavaly említettem, hogy sok időt töltöttem a családommal, a barátaimmal, igazi emberekkel, akik ismernek engem, akik sosem kételkedtek bennem és akik egész életemben kitartottak mellettem.”
„Aztán karácsony napjától kezdve nekivágtam a küldetésnek. Keményebb edzésmunkát tettem bele, mint amit valaha megtapasztaltam, hogy jó formában tartsam magam, mert azt hiszem, tavaly év elején megsérültem itt, és azt még hónapokig magammal cipeltem. És igen, tudom, hogy sosem szabad kételkedned magadban, továbbra is hinned kell magadban ott mélyen. És ezeket sikerült átültetnem a mentalitásomba: újra felépítettem magam, hogy visszajussak oda, ahol voltam. És nagyszerű érzés itt ülni most, illetve a dobogón állni. Mint korábban mondtam, talán ebben a vörös felsőben fogok ma aludni. Jó érzés, hogy az ágaskodó ló ott van a tetején.”

Fotó: Ferrari
Tavaly a tetőfokára hágtak az indulatok Brazíliában ezután az eset után
https://formula.hu/parc-ferme/23695
Jól emlékszünk, kik voltak a főszereplők, igaz? Ha nem, a videó segít.
*THAT* moment from last year's #BrazilGP pic.twitter.com/SyknY9QngE
— Formula 1 (@F1) November 12, 2019
Mintha évtizedek teltek volna el Hülkenberg interlagosi pole-ja óta
https://formula.hu/parc-ferme/23694
Hülkenberg talán az egyik legérdekesebb téma a „Mi lett volna, ha?” kategóriájában, amikor belegondolunk, hogy így indított első szezonjában, és ezt követően mit ért el...
Nico Pole-kenberg! @HulkHulkenberg's first visit to Interlagos was a memorable one, snatching pole for @WilliamsRacing in changeable conditions #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/7UqyBLLTUW
— Formula 1 (@F1) November 12, 2019
Már csak egyetlen kiadó hely van a rajtrácson
https://formula.hu/parc-ferme/23693
És az sem épp a legkelendőbb ülés, hiszen Robert Kubica megüresedő pozíciójáról van szó, melyre a legnagyobb esélyes Nicholas Latifi. Nico Hülkenberg számára így 2019-ben alighanem véget ér az F1-es pályafutása, hiszen kedden a Red Bull, majd a Toro Rosso (jövőre Alpha Tauri) is bejelentette - változatlan - pilótapárosát.

Apja előtt tisztelgett Gina Schumacher
https://formula.hu/parc-ferme/23692
Azt tudjuk, hogy Michael Schumacher fia, Mick a Formula-2-ben vitézkedik, de azt valószínűleg kevesebben tudják, hogy lánya, Gina is sportol. Ő ugyanis a díjlovaglásban találta meg a maga szórakozását, és a hétvégén Olaszországban induló Schumacher kisasszony édesapja előtt tisztelgett az alábbi öltözékkel, melyhez e szavakat írta az Instagramon: "Micsoda fantasztikus este, mely kiváló búcsúztatása volt az európai turnénknak. Hálás vagyok a családomnak és a barátaimnak, akik rengeteget támogatnak engem. Nélkületek ez az egész nem lenne lehetséges, óriási köszönet nektek! A lovam rendkívül jól viselkedett, sem a hatalmas ováció, sem az óriási hátsó szárny nem zavarta meg."
Michael Schumacher utolsó Brazil Nagydíja pirosban
https://formula.hu/parc-ferme/23691
A hétvégén rendezik a Brazil Nagydíjat, amely előtt a szokásos nosztalgiabombákat dobja le az F1 YouTube-csatornája. A legutóbbi videó azonban nem egy átlagos darab, hanem Michael Schumacher utolsó ferraris versenye, a 2006-os Brazil Nagydíj. A videó a YouTube-on tekinthető meg.
Élethűbb volt a Hamilton-hangasszisztens, mint azt képzelték
https://formula.hu/parc-ferme/23690
A gyanútlan tesztelőket azzal a feladattal bízta meg a Mercedest támogató hangtechnikai cég, hogy kérdésekkel próbálják ki az asszisztenst, amely Lewis Hamilton hangján válaszol. Élethűnek bizonyult – hát még akkor, amikor a színfal mögül egyszer csak maga a hatszoros világbajnok sétált elő!
Két éve búcsúzott hazai közönségétől Felipe Massa
https://formula.hu/parc-ferme/23686
Hazai nagydíján 2017. október 12-én állt utoljára rajthoz a brazilok eddigi utolsó F1-es versenyzője, Felipe Massa, aki az ezt megelőző évet pontosan ugyanígy tervezte. 2016-ban bejelentette visszavonulását, ám a Williamsnek Valtteri Bottas távozása miatt nagy szüksége volt a tapasztalatára, így a csapat visszacsábította őt még egy évre. 2017-ben tehát jött a ráadás, aminek néhány perces összefoglalója itt látható.
Megbüntették, hátránnyal indul a Brazil Nagydíjon Leclerc
https://formula.hu/parc-ferme/23687
Motorcsere miatt tízhelyes rajtbüntetéssel súlytják Charles Leclerc-t a Brazil Nagydíjon - erősítette meg a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto. A monacói pilóta erőforrása az USA Nagydíj harmadik szabadedzésén füstölt el, amit a Ferrari Maranellóba szállítva megpróbált megmenteni, ám ez a hírek szerint nem volt lehetséges.
A hátrasorolás kétségkívül akadályt gördít Leclerc elé, ám öröm az ürömében, hogy mindössze két versenyhétvégét kell teljesítenie az új erőforrással, amit így jelentősen nagyobb terhelésen használhat.

Tavaly ilyen kör kellett a brazil pole-pozícióhoz
https://formula.hu/parc-ferme/23685
A tavalyi Brazil Nagydíjon Lewis Hamilton az alábbi körrel szerezte meg a Mercedes századik rajtelsőségét, egyben kijavította az egy évvel ezelőtti bakiját, amikor a Q1 első körében a falnak csapódott.
Ilyen „egyszerű” megépíteni LEGO-ból egy Ferrarit
https://formula.hu/parc-ferme/23679
A videón a LEGO 2008-ban kiadott, 997 darabból álló F1-es Ferrarija áll össze. A klip 9 perces, az építés ténylegesen 3 és fél órát vett igénybe.
Eltörölték az utolsó futamot, így ért véget a WRC-szezon
https://formula.hu/parc-ferme/23680
A hatalmas erdőtüzek miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy nem lehet megrendezni a hétvégi Ausztrál Ralit, a WRC-szezon utolsó futamát. Arról már korábban is volt szó, hogy lerövidülhet a program, most azonban bejelentették, hogy egyáltalán nem kerül sor a versenyre – a résztvevők kedden már elégedetlenkedtek, hogy semmi értelme itt lenni, így végül elmarad a rendezvény.
Ez azt jelenti, hogy a konstruktőri világbajnoki címet megnyerte a Hyundai, a Toyotának nincs esélye válaszolni, egyéniben pedig Thierry Neuville maradt a második, míg Sebastien Ogier a harmadik.

Történelem: Hazai nőversenyző a nemzetközi mezőnyben Szaúd-Arábiában
https://formula.hu/parc-ferme/23678
A Formula-E rijádi szezonnyitóján a kísérőszéria, a Jaguar I-Pace eTrophy mezőnye vonultat fel egy különleges szereplőt: a VIP-autót Reema Juffali kapja. A szereplés történelmi, ugyanis először indul szaúd-arábiai nő nemzetközi versenyen Szaúd-Arábiában, az országban, ahol egészen tavalyig csak férfiak kaphattak jogosítványt. Reema Juffali 2019-ben a brit Formula-4-es bajnokságban versenyzett.
Welcome @reemajuffali Let's make some history in Diriyah next week https://t.co/If0bWUwhAU
— ABB Formula E (@FIAFormulaE) November 11, 2019
Öt drámai pillanat a Brazil Nagydíj történetéből
https://formula.hu/parc-ferme/23677
Lewis Hamilton az utolsó kanyarkombinációban kerül világbajnoki címet érő pozícióba, Sebastian Vettel futama katasztrofikusan indul, Mark Webber és Fernando Alonso borzasztóan nagyot ütközik a célegyenesben - a Brazil Nagydíj legdrámaibb pillanatai egy videóban.
A 2019-es szezon leglátványosabb megpördülései
https://formula.hu/parc-ferme/23674
Egy videóban az idei szezon eddigi leglátványosabb megforgásai, melyekből nem lett autótörés. Az onboard-kameráknak köszönhetően nagyszerű szögből élvezhetjük a videót.
Hamilton világbajnok - a MiniDrivers nézőpontjából
https://formula.hu/parc-ferme/23675
Megérkezett a MiniDrivers által megszokott összefoglaló az USA Nagydíjról is, melyen Lewis Hamilton hatodik világbajnoki címét biztosította be.
Enyhít néhány szigorú szabályán az FIA
https://formula.hu/parc-ferme/23676
2020-tól a rajtnál való kiugrásért és a mérlegelés elszalasztásáért is enyhébb büntetéseket kaphatnak a Formula-1-es pilóták - írta a Racefans. Túl korai rajtért jelenleg áthajtásos vagy tíz másodperces stop&go büntetése szabható ki, jövőre azonban öt- és tízmásodperces időbüntetéseket is adhatnak a versenybírák.
Olcsóbban megúszhatóvá válnak az elszalasztott mérlegelések is. Idén Sergio Pereznek és Pierre Gasly-nak is bokszutcai rajtot írtak elő, miután szabadedzéseken nem vették észre, hogy az FIA az ő autójukat választotta ki vizsgálatra. A döntéshozóknak ilyen esetekben nincs túl nagy mozgásterük, a szabálykönyvben meghatározott retorziók közül választhatják ki a szerintük legmegfelelőbbet. Jövőre azonban ezt a kihágást is büntethetik enyhébben, ám az egyelőre nem tisztázott, pontosan mivel.
Az egyik gumiszabályon is módosítottak. Jelenleg az összes, Q3-ba jutó pilótának azon a szetten kell elrajtolnia, amivel a Q2-ben a legjobb körét futotta, még abban az esetben is, ha ez bokszutcai indulást jelent. Ezt jövőre eltörlik, így a mezőny után rajtoló pilóták friss abroncsokat kaphatnak.

Emlékeztek még arra a valamire Vettel lábai között?
https://formula.hu/parc-ferme/23673
A hétvégén már a 2019-es Brazil Nagydíjat rendezik meg, így eljött az ideje, hogy visszaemlékezzünk a héten néhány emlékeztesebb korábbi momentumra. Az megvan még, mikor Vettel lábai között ott volt "valami" a pilótafülkében?
1 It's Monday
— Formula 1 (@F1) November 11, 2019
2 So here's a little something from Seb in Brazil last year to cheer you all up
3 It's race week!#BrazilGP #F1 pic.twitter.com/3n6DZdZWSA
Most ajándék jár az Autósport és Formula Magazin előfizetése mellé
https://formula.hu/parc-ferme/23672
Aki webshopunkon keresztül most vásárol éves Autósport és Formula Magazin előfizetést, megajándékozzuk egy poszterrel, melyen a Formula-1 világbajnokai láthatóak 1950-től egészen 2019-ig. Most igazán megéri! Ide, vagy a képre kattintva lehet megvásárolni az előfizetést és az ajándék posztert, a magazin legfrissebb száma szerdán jelenik meg.

Ricciardo hollywoodi filmet csinált
https://formula.hu/parc-ferme/23671
Az USA Nagydíjat megelőző hollywoodi parádéról töltött fel egy rövidke videót Daniel Ricciardo az Instagaramra, melyen jól látható, mennyire élvezte az ausztrál a felhajtást. "Eljutottam Hollywoodba, mama" - írta bejegyzéséhez a mindig jókedvű Ricciardo.
A magyar ralikrosszbajnok új családtagja
https://formula.hu/parc-ferme/23669
„... és íme a legújabb családtagunk! WOW!!!! Gyönyörű autót építettek a srácok!” – posztolta a Facebookra a Kárai Motorsport az Euro-Ringről az alábbi fotók kíséretében. A 2019-es magyar ralikrosszbajnok, aki az Európa-bajnokságon dobogós helyet is szerzett idén, már most teljes erőbedobással készül 2020-ra…


