DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap

Kísérőszériák: japán győztes az F3-ban, mexikói az F2-ben

Monacóba két kísérőszéria is az F1-es mezőnnyel tartott, a Formula-2 és a Formula-3. Szombaton mindkettő sprintversenyt futott, az F1-es események előtt, illetve között.

Az F3 új győztest avatott a hercegség utcáin. A fordított rajtrács pole-jából induló Hiyu Yamakoshi a rajt után végig megőrizte a vezetést, és első diadalát ünnepelte a szériában; ráadásként újoncként nyert Monacóban. A verseny rögtön piros zászlóval kezdődött, miután a hajtűben több autó egymásnak ütközött, a takarítás pedig olyan sokáig tartott, hogy végül a körszámláló helyett visszaszámláló órát indítottak el. Később volt még egy biztonsági autós fázis is, egy hasonló baleset miatt, viszont ezt követően viszonylag nyugodt mederben folyt le a maradék negyed óra. A második helyet Gerrard Xie szerezte meg, míg harmadikként Bruno del Pino futott be.

Az F2-ben idei második sikerét ünnepelte Noel Leon. A mexikói pilóta mondhatni dominálta a versenyt, rajt-cél győzelmet aratott, három másodpercet verve a második helyezett Roman Bilinskire. Ez a sprintfutam békésebb volt, mint az F3-é, a két kiesés is technikai hiba miatt történt.

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu