DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 13. csütörtök

„Ha a győzelemért csatázhatok, akkor a többiek valamit rosszul csinálnak” – Marquez

Visszafogottan nyilatkozott a Balaton Park-i esélyeiről Marc Marquez: szerinte „elfelejtheti”, hogy akár csak a dobogóért csatázzon a hétvégén. Tavaly a ducatis tarolt a Magyar Nagydíjon (is), az volt zsinórban a hetedik kettős győzelmet hozó hétvégéje. Idén azonban más helyzetben érkezett Balatonfőkajárra a spanyol, hiszen egy hete Mugellóban tért vissza a dupla sérüléséből és műtétjéből – éppen ezért úgy érzi, esélye sincs hasonló eredmények elérésére:

„Nem, elfelejthetem. Ha a győzelemért vagy a dobogóért csatázok itt, az azt jelenti, hogy a többiek valamit rosszul csinálnak” – fogalmazott Marquez a csütörtöki sajtótájékoztatón a Formula.hu jelenlétében. „Összevetésképp Mugellóban is tavaly pole-t szereztem és mindkét versenyt megnyertem. Ugyanaz a mentalitásom: csak igyekszem magamon dolgozni. Különösen most, hogy Marco, Martin és még néhányan más szinten vannak, ahogy azt megmutatták nekem Mugellóban: sokkal gyorsabbak.”

Bár előtte Jorge Martin a saját sajtóbeszélgetésén úgy fogalmazott, hogy szerinte Marquez az, akit le kell győzni az előttünk álló hétvégén, a 33 éves versenyző gyorsan visszadobta a labdát, amikor ezt felvetették neki: „Tudom, hogy senki sem szereti a nyomást, de a srácok, akiket most meg kell verni, az a két Aprilia” – jelentette ki a vb-összetettet is vezető Marco Bezzecchi, Jorge Martin kettősről. Ami amúgy a műtött vállát illeti, Marquez elmondta, hogy néhány hétbe még beletelik, mire teljesen visszanyerheti a korábbi állapotát, abban bízik, hogy a balatoni és a brnói fordulók között javulhat a helyzete – de éppen az eddigi szituáció miatt úgy érzi, hogy a Ducati „motorja jól működik, de nem hozom ki belőle a maximumot”.

marquez-ducati-motogp

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta

A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.

A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.

Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.

Nyitókép: IndyCar Media

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni

Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu