DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 11. kedd

1003 nevezésből 998 nagydíjrajt eddig: hogyan jön ki, hogy Monaco lesz a McLaren 1000. F1-es futama?

A McLaren egyedi festéssel ünnepli meg a hétvégi Monacói Nagydíjon története 1000. F1-es versenyét – természetesen az ezt a mérföldkövet a 2020-as Toszkán GP-n ünneplő Ferrari után ők a második csapat, akik ezt elmondhatják magukról –, ám mint sok más Formula-1-es statisztika esetén, itt is van anomália a számolásban. A hivatalos statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy a wokingiak 1003 futamra neveztek be és 998 nagydíjon rajtoltak el azóta, hogy az alapító Bruce McLaren 60 éve, az 1966-os Monacói Nagydíjon rajthoz állt. Azaz van egy verseny, amelyet a McLaren beleszámol úgy is a saját listájába, hogy valójában nem startoltak el.

A megoldás – mint arra partneroldalunk, a RacingNews365 rámutatott – az emlékezetes 2005-ös indianapolisi „hatautós” futam. Azon a versenyen a Michelin-gumikkal felszerelt autók nem indultak el végül, miután biztonsági okokból bojkottálták. Csakhogy a McLaren úgy tekint a 21 évvel ezelőtti USA GP-re, hogy mivel a felvezető körre elindultak és csak annak végén álltak ki a bokszba – hat másik istálló autóival együtt –, ezért úgy számolják, hogy ezen a versenyen elindultak, részt vettek. Így jön ki az eltérés a hivatalos statisztikákkal szemben, amelyek ezt el nem rajtolásnak számítják.

A fentiekből az is látszik, hogy volt négy eset, amikor viszont tényleg nem jutott el a startig a McLaren az elmúlt 60 évben. Az 1966-os Belga és Holland Nagydíjakon Bruce McLaren autója nem tudott rajthoz állni; az 1983-as Monacói GP-n sem Niki Lauda, sem John Watson nem tudott kvalifikálni a futamra – ez az egyetlen alkalom, amikor a McLaren kettős DNQ-t könyvelt el az F1-ben –; a legfrissebb eset pedig az idei Kínai Nagydíjon történt, amikor Lando Norris és Oscar Piastri sem startolt el. A különbség a 2005-ös indianapolisi esethez képest, hogy itt a két pilóta a felvezető körnek sem tudott nekivágni: Norris eleve a garázsban ragadt, Piastrit pedig a rajtrácsról tolták le.

mclaren-1000-f1-1

Raikkönen miatt kell az Alfának Ericsson?

Nagy port kavart ma reggel az az információ, mely szerint Marcus Ericsson a hétvégi IndyCar-futama helyett Spába utazott az Alfa Romeo F1-es csapata miatt, mert versenyezni fog. Mértékadó F1-es forrás tagadta azt, hogy valóban szükség lenne Ericsson szolgálataira ezen a hétvégén, a csapat is a Raikkönen-Giovinazzi párossal számol a saját anyagaiban, ám az tagadhatatlan, hogy Ericsson ott van a helyszínen.

A spái paddockban az a pletyka terjed, hogy az Alfa Romeo F1-es csapata nem véletlenül rendelte magához Marcus Ericssont: Kimi Raikkönen ugyanis nincs 100%-os állapotban, egyes források szerint betegséggel bajlódik, ezért lehet szükség Ericsson esetleges beugrására. A svéd pilóta maga azt írta közösségi oldalán, hogy az Alfa kérésének tett eleget.

pf8_11

Albon megkapja az új Honda-motort, Verstappen nem

A Honda hivatalosan is bejelentette, hogy a spái F1-es hétvégén beveti a Spec 4 névre hallgató új motorját, de nem minden versenyző kapja majd meg. A hír szerint a Red Bullnál Alex Albon, a Toro Rossónál pedig Danyiil Kvjat autójába szerelik majd be, ez az jelenti, hogy ők ketten a rajtrács végéről rajtolnak majd, míg Max Verstappen és Pierre Gasly marad az eddigi verziónál és így nem kap büntetést.

v

fotó: dppi

Verstappen vezet végig minket Spa kanyarjain

Spa-Francorchamps nehézségeiről a Red Bull holland pilótája beszél. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva indul!

Alonso két óriási balesetben is benne volt már Spában

Úgy tűnik, hogy F1-es autóval több ilyenben már nem lesz része, mindenesetre a 2012-es és a 2018-as között elég sok volt a hasonlóság...

 

Schumacher, de Vries, Hubert: ez történt eddig az idei F2-es szezonban

Mick Schumachert sokan követik a Formula-2 idei szezonjában, de más is történt az idény során - nézzük, hogy mi! (A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!)

Esős pálya, slick gumi: Raikkönen nem bírt vele

Már több mint tíz éve, 2008-ban történt Spában: Kimi Raikkönen nem jutott el a bokszutcáig a Ferrarival.

 

Verstappen kifutón sétál, kaviárt reklámoz, mellszobrot és szárnyakat kap

A Red Bull-pilóta ruhakollekciója, a MAXRAW harmadik szezonjához érkezett (igen, nem csupán Lewis Hamiltonnak van ilyen!) – és egészen szórakoztató reklámvideót kapott. Kötelező darab!

Belépett a 30-asok klubjába Valtteri Bottas

A Mercedes finnje maga mögött hagyta 20-as éveit, és szerdán betöltötte a 30-at. Kimi Raikkönen, Robert Kubica, Lewis Hamilton, Romain Grosjean, Sebastian Vettel, Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo után ő már a mezőny nyolcadik tagja a harmadik X-ben.

A Mercedes rövid videót állított össze pilótájának, amely idei melbourne-i és bakui győzelmeire összpontosít. Vajon az igazi ajándékot – a 2020-as szerződést – holnapra tartogatják, megfelelően a sajtóhíreknek?

Felismeritek a Magyar Nagydíjra látogató világsztárt?

Bár már Spára készülünk, a Magyar Nagydíjjal kapcsolatban érdekes háttérinfóra bukkantunk: a hónap elején a Paloznaki Jazzpikniken koncertező Rick Astley átruccant a Hungaroringre is, mivel a két eseményt egy időben tartották. Ha így sem ugrik be, kiről van szó, megmutatjuk Astley 595 millió megtekintésnél járó slágerét a 80-as évekből:

Hogy mi? Hullámvasút egy F1-es pálya felett?

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Szaúd-Arábia egy vadonatúj, minden létezőnél modernebb Formula-1-es pályát tervez felhúzni Qiddiyában. Egyelőre az a város sem létezik, ahová a helyszínt tervezik, az arabok fantáziája azonban már szárnyal: elképzelésük szerint a pálya felett hullámvasút húzódhatna, így a bátrabbak egy eddig soha nem látott szemszögből is megtapasztalhatnának egy F1-es futamot.

Meghallgatása lesz egy F2-es pilótának a Williamsnél

A Belga Nagydíj első szabadedzésén a Williams autójába ülhet a csapat tesztpilótája, a jelenleg Formula-2-ben versenyző Nicholas Latifi. A 24 éves pilótának idén ez lesz harmadik beugrása, az istálló pedig nagyon kíváncsi arra, hogy Latifinek mik a benyomásai az utóbbi hetek fejlesztéseiről. 

Hogy Robert Kubica vagy George Russell helyére ül-e a tesztpilóta, arról egyelőre nincs információnk.

latifi-f2-2

Melyik McLaren-tortába harapnál egy nagyot?

A csapat Twitter-oldalán posztolt egy ínycsiklandozó válogatást McLaren-témájú cukrászművekből. Aryton Senna és Lewis Hamilton ikonikus autói mellett még az idei MCL34-et is megformálták marcipánból.

Vettel és a Ferrari lenyomta Hamiltont: ez történt tavaly Spában

Esős körülmények között a brit mercedeses legyőzte az erőfölénnyel rendelkező Ferrarikat az időmérőn, a futamon aztán fordult a kocka. A tavalyi Belga Nagydíj összefoglalója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Felkerült a 23-as szám a Red Bull RB15-re

Átmatricázta a Red Bull versenygépét: Pierre Gasly 10-es rajtszáma helyett már Alexander Albon 23-asa szerepel az orron és motorborításon. A hétvégi Belga Nagydíjon az is kiderül, a számmal együtt az eredmény is változik-e...

Eb-debütáns és Michelisz új pilótája az AFM tévéműsorban

Az Autósport és Formula Magazin szeptemberi műsorának két stúdióvendégével friss élményeikről beszélgettünk: Csomós Miklós a Barum Ralin túlesett Európa-bajnoki bemutatkozásán, míg Szabó Zsolt Oscherslebenben pattant a M1RA autójába a TCR Europe-ban – a fiatal túraautós felelevenítette, hogyan pörögtek fel az események, amikor napokkal a futam előtt, késő este csörgött telefonja, és Michelisz Norbert volt a vonal végén.

Az AFM Ralihíradó Csomós Miklóssal szeptember 1-jén, 13 órakor lesz megtekinthető a FIX TV-n, az AFM Motorsporthíradó premieradása Szabó Zsolttal szeptember 8-án, ugyancsak 13 órakor a FIX TV-n.

Hogy mire számíthatnak a riválisok Hamiltontól? Ezek alapján nem sok jóra

Lewis Hamilton nyílegyenesen halad hatodik Formula-1-es világbajnoki címe felé, már most is jelentős a pontelőnye a tabellán. Ha viszont megnézzük, hogy a nyári szünetek után milyen formában szokott lenni, végképp elkönyvelhetjük, hogy csak idő kérdése az újabb vb-címe. Az elmúlt két évben így szerepelt a nyári szünetek utáni első öt versenyen:

2017: P1, P1, P1, P2, P1

2018: P2, P1, P1, P1, P1

ham_1

Verstappen külön utakon jár a többiekhez képest Monzában

A Pirelli közzétette az Olasz Nagydíj gumiválasztásait, vagyis hogy melyik pilóta melyik keverékből hány szettet rendelt. Ami rögtön szemet szúr, az az, hogy Max Verstappen a C4-es, jelen esetben leglágyabb keverékből tízet kért, míg a Mercedes és a Ferrari pilótái egyformán csak nyolcat-nyolcat.

unnamed_18

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

A klasszikus pillanatok egyike Spából, amikor a két Force India közrefogta Vetteléket

Kiemelkedő hétvége volt a Force India számára a 2018-as belgiumi, amelyen az időmérő edzésen Esteban Oconnak és Sergio Pereznek sikerült megszereznie a harmadik és negyedik rajtkockát. A páros a rajtot követően nem hezitált, amikor lehetősége támadt megkörnyékezni Sebastian Vettelt és Lewis Hamiltont. Az esetről egy emlékezetes fotó, valamint az alábbi onboard videó is fennmaradt. Perez szemszögéből követhetjük végig az izgalmas pillanatokat.

spa-2018-4wide

Elképesztően jól néz ki a 2021-es autó retro festéssel

A Sean Bull Designnak köszönhetően a Lotus 1977-es festését kapta meg a múlt héten bemutatott 2021-es F1-es koncepcióautó. Szerintünk brutálisan jól mutat.

jps-2021-livery

Összehasonlításképp íme az eredeti verzió a Lotus 79-esen. A volánnál Mario Andretti.

jps-1977-lotus