DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 24. csütörtök

MotoGP: Di Giannantonio ott folytatta Mugellóban, ahol Barcelonában abbahagyta

Két piros zászlós megszakítás tarkította a MotoGP Olasz Nagydíjának péntekjét: a délutáni edzésen előbb Fabio Quartararo esése után kellett a felhordott kavicsokat takarítani, majd Brad Binder leálló és leparkolt motorja akasztotta meg a munkát. A nap leggyorsabbja a legutóbbi futamot megnyerő Fabio di Giannantonio volt, aki mindkét tréningen az élen zárt a VR46 színeiben. Ráadásul Valentino Rossi csapatának másik versenyzője, Franco Morbidelli is ott volt a negyedik helyen: a gyári ducatis Francesco Bagnaia és a péntek egyik meglepetését szállító Enea Bastianini fért be közéjük a Tech3 KTM-mel.

Fermin Aldeguer lett az ötödik, a sérüléséből visszatérő Marc Marquez a hatodik – azaz az első hatban öt ducatis végzett, a kivételt az Alex Marqeuzt helyettesítő Michele Pirro jelentette –, majd jött a gyári Aprilia vb-esélyes párosa, Marco Bezzecchi és Jorge Martin. A top 10-et és ezzel az automatikusan Q2-be jutók mezőnyét egy-egy yamahás és hondás, Alex Rins és Diogo Moreira tette teljessé, Q1-re kényszerül viszont a Trackhouse Aprilia duója, valamint a KTM-es Pedro Acosta is.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'44.808  
2. Francesco Bagnaia Ducati 1'44.899 0.091
3. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'44.911 0.103
4. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'44.959 0.151
5. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'45.004 0.196
6. Marc Márquez Ducati 1'45.010 0.202
7. Marco Bezzecchi Aprilia 1'44.961 0.153
8. Jorge Martín Aprilia 1'45.132 0.324
9. Alex Rins Yamaha 1'45.149 0.341
10. Diogo Moreira LCR Honda 1'45.162 0.354
11. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'45.241 0.433
12. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'45.270 0.462
13. Pedro Acosta KTM 1'45.294 0.486
14. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'45.469 0.661
15. Joan Mir Honda 1'45.595 0.787
16. Jack Miller Pramac Yamaha 1'45.617 0.809
17. Fabio Quartararo Yamaha 1'45.670 0.862
18. Brad Binder KTM 1'45.804 0.996
19. Luca Marini Honda 1'45.954 1.146
20. Toprak Razgatlıoğlu Pramac Yamaha 1'46.299 1.491
21. Michele Pirro Gresini Ducati 1'46.842 2.034
22. Cal Crutchlow LCR Honda 1'48.088 3.280

digiannantonio-motogp-mugello-day1-vr46

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A Racing Point várhatóan nem cseréli le pilótáit

Előreláthatólag a 2020-as Formula-1-es szezonban is Sergio Perez és Lance Stroll alkotja majd a Racing Point pilótapárosát, ezt nyilatkozta Otmar Szafnauer csapatfőnök a Reuters lapjának. Az idei nem a legkönnyebb szezonja az istállónak, mindössze a nyolcadik helyet foglalja el a konstruktőri tabellán, de a vezetés abban bízik, hogy a formajavulásukban a két aktuális pilóta jövőre is közreműködik.

perez-stroll-portre-2019

"Lance fiatal még, sok benne a potenciál. Teljesen új csapatba került, ahol időbe telik, amíg mindenkit megismer és megveti a lábát, de ebben jól halad. Sokat tanítjuk őt, amiben Sergio is segít nekünk. Ő már régóta velünk van, és szerintem jó párost alkotnak ketten" - nyilatkozta Szafnauer.

Egy képen az F1 mind a 100 pole-pozíciósa

Az alábbi grafikán Max Verstappennel bezárólag minden versenyző neve szerepel, aki valaha Formula-1-es rajtelsőséget szerzett.

Chandhok kirúgná Bottast és Vettelt, visszahozná Alonsót

A korábbi F1-es pilóta, a jelenleg a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Karun Chandhok írt egy rövid "álomfelállást" a 2020-as Formula-1-es szezonra - mondhatnánk, hogy vegyük komolyan a szavait, hiszen a Ferrari egyszer még valós érvként is megpróbálta felhasználni Kanada után...

De félre a tréfával, Chandhok ötlete szerint a következő felállás pezsdítené fel igazán az élen állók csatáját az F1-ben:

Mercedes: Lewis Hamilton, Esteban Ocon
Ferrari: Charles Leclerc és Fernando Alonso
Red Bull: Max Verstappen és Sebastian Vettel

Mit szólnátok hozzá?

chandhok

fotó: dppi

Ez fájhatott: ritkán látható ütközés a pódiumon

Nyck De Vries kapott egy "pofont" egy pezsgősüvegtől a Formula-2 hungaroringi hétvégéjén. Fiatalság, bolondság...

 

Különleges napot zárt az Indy 500 győztese a Hungaroringen

Simon Pagenaud személyében az IndyCar is képviseltette magát a nagy kavalkáddal járó Formula-1-es Magyar Nagydíjon. A francia pilóta a Renault vendége volt, de a videó tanúsága szerint mindenhol szívélyesen fogadták őt. Még száguldó riporterünknek, Mészáros Sándornak is szerencséje volt hozzá. Pagenaud stílusosan köszönt el a helyszíntől, ugyanis a 70. kör végén ő maga intette le a futamot.

A rajtot megelőzően szerkesztőségünknek is lehetősége volt leülni vele egy beszélgetésre, amely során elárulta, szívesen beugrana egy F1-es versenyre.

Évfordulójukat ünneplik Raikkönenék

"Minden nap szeretve és tisztelve érzem magam. Ma visszatérünk a tetthelyre a gyönyörű Toszkánába, hogy megünnepeljük a szerelmünket és a harmadik évfordulónkat" - írta közösségi oldalán Kimi Raikkönen felesége, Minttu.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Every day I feel loved and respected Today we are back at the crime scene in beautiful Tuscany celebrating our love and the third anniversary#allofmelovesallofyou

Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés,

Zalaegerszegen tesztelik a Roborace autóját

A zalaegerszegi tesztpályáról posztolt a sofőr nélküli autót tesztelő Roborace csapata - ez a Season Alpha egyik állomása:

 

12 milliárd forintba került a Magyar Nagydíj

Egy érdekes adat az idei Magyar Nagydíjjal kapcsolatban: idén 12,1 milliárd forintnak megfelelő dollárt kellett átutalni a Formula-1 jogtulajdonosának. Ez a tavalyinál 1,2 milliárddal több, a hat évvel ezelőttinek a duplája, a válság előtti szintnek pedig nagyjából a négyszerese. A növekedés részben a forint gyengülésével magyarázható - írja a g7.hu. A portál részletesebb cikke ezen a linken olvasható!

olléiván

fotó: Ollé Iván

Így tomboltak a ghánai rajongók, mikor Hamilton megelőzte Verstappent

Samuel Moses Opoku-Agyemang videóját a Formula-1 hivatalos közösségi csatornáin is megosztották: a reakció mindent elmond arról, milyen nagy a Hamilton iránti rajongás Ghánában, egy országban, amelyről az F1 kapcsán általában keveset beszélünk.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This is what it means

Három lányt és két versenyautót fotóztunk

Az Autósport és Formula Magazin népszerű Egy lány, egy autó rovatának kulisszái mögé pillantunk be. A kamerák kereszttüzébe a Mogul Racing Team Formula BMW-je és Suzuki Swiftje, valamint három csinos modell, Anikó, Krisztina és Szilvia kerültek.

Az AFM Motorsporthíradó teljes augusztusi adása itt nézhető vissza.

65 méteres repüléssel zárta le a futamot a WRC világbajnoka

Sebastien Ogier stílusosan fejezte be a hétvégi Finn Ralit: az utolsó szakasz utolsó méterein lévő ugratón padlógázzal ment át és a mérések szerint hatvanöt métert repült, amellyel megnyerte ezt a különszámot a verseny során.

A ferrarisok a Hungaroring paddockjában is összecsaptak egymással

Finommotoros mozgásukat és szem-kéz koordinációjukat is próbára tették a Ferrari Formula-1-es pilótái a Magyar Nagydíj hétvégéjén. Sebastian Vettel és Charles Leclerc távirányítós autókkal álltak ki egymás ellen a paddockban. A szűk téren nem volt egyszerű dolguk, de a versenyzői beállítottságuk felszínre tört, így hamar az lett az egyetlen céljuk, hogy a másikat legyőzzék.

Közel az F1 a 22 futamos versenynaptárhoz

Szinte borítékolható, hogy a 2020-as Formula-1-es szezon 22 futamot foglal majd magában, állítja Toto Wolff. A Mercedes csapatfőnöke elárulta, a bővítés elsősorban az erőforrások miatt volt kérdéses, ugyanis egy pilóta már idén is mindössze három belső égésű motort használhat el. Többet viszont jövőre sem kaphat büntetés nélkül, a motorgyártóknak alkalmazkodniuk kell az egyre növekvő megbízhatósági elvárásoknak.

f1-start-france-2019

"Dióhéjban elmondható, hogy gyakorlatilag megegyeztünk a 22 futamban. Hagynunk kell, hogy a Liberty tegye a dolgát, ami az F1 gyarapítása. Ha támogatókat tudnak idecsábítani, akkor mögéjük kell állnunk. A vita tárgya az volt, hogy megváltoztassuk-e a technikai szabályzatot, de ez a bővítés nem adhat okot arra, hogy növeljük a megengedett komponensek számát" - nyilatkozta Wolff.

A naptár meghosszabbodása egyben azt is jelent, hogy a Spanyol Nagydíjtól nem válik meg az F1. Mivel 2020-ban Vietnám és Hollandia is csatlakozik a száguldó cirkusz körforgásába, így a katalán és a német hétvége került volna ki, ám előbbit a helyi vezetés támogatja, míg utóbbit már maga a névadó Mercedes sem, így csak Hockenheimtől kell búcsúznunk.

Ha nem indul a kedvenc pilóta, nem villannak a cicik sem

Mads Ostberg kapott "ajándékot" a 2017-es Finn Ralin, amikor egy hölgykoszorú sok mindent megmutatott neki a gyorsasági szakaszon - idén viszont nincs már helye a WRC-ben, úgyhogy a "Bocsi, de nincs több cici" felirat jutott a pálya mellé...

boobs

Videó: ilyen volt a magyar sportbírók előadása a Hungaroringen

A közönség jutalma sem maradt el... A "ForzaScudeia - A Magyar Autósport Rajongói Közösség" videója:

Tévedésből Nagy-Magyarország térképét tette ki Instagramra az F1

A Magyar Nagydíj versenynapján az F1 Instagram-fiókjának felelőse helyszíni hangulatképeket posztolt a 24 óra alatt törlődő Insta Story felületre, ez viszont bőven elegendő idő volt ahhoz, hogy figyelmes rajongóknak szembetűnjön egy komoly hiba. Alighanem Magyarország térképét akarták kis ikonként rátűzni az alábbi fotóra, ám (remélhetőleg) tévedésből egy olyan országét sikerült, ami már 99 éve nem létezik... 

67711007_2969087913117731_3003619459299540992_n

Hamiltonék örülnek, hogy nem kell takarítani, Sainz szerint söröznek a sportbírók - íme a Magyar Nagydíj legjobb rádióüzenetei

A Magyar Nagydíjon összegyűjtött csapatrádiózások válogatása ezen a linken, vagy alább, a Youtube-ra átkattintva elérhető!

Raikkönen ismét a kormányát kérte, de nem tetszett neki

A Magyar Nagydíj rajtja előtt kint maradt az Alfa Romeo kormánya az autón, ahol borzasztóan átforrósodott, Kimi Raikkönen pedig a maga nyugodt stílusában közölte a csapattal, hogy ezt talán nem így kellett volna csinálni. "A jövőben... nem tudom, hogy lesz-e ettől különbség, de talán jobb? Talán jobb nem a napon hagyni a kormányt. Tűzforró volt, amikor a kezembe vettem" - mondta a rádióban.

 

 

Miért váltott túraautóról hegyiversenyzésre Nagy Norbert?

Az AFM Motorsporthíradó augusztusi stúdióvendége a túraautózásban Eb-ezüstérmet, a WTCR-ben pedig dobogót is szerző Nagy Norbert lett, aki idén meglepetésre a hegyi Európa-bajnokságon szerepel. Norbi elmesélte, honnan ered szenvedélye a speciális szakág iránt, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Sainz ismét dalra fakadt az autóban

Carlos Sainz és a McLaren is abszolút elégedett volt a Magyar Nagydíj végén, hiszen az ötödik helyen ért célba a spanyol pilóta - miután azonban kölcsönösen megköszönték egymásnak a remek munkát, történt még valami. Idén már nem először és lehet, hogy nem is utoljára, Sainz dalra fakadt... mérnöke is beszállt, majd szólt Sainznak, hogy ellenőrizze a rádiót, mert úgy tűnik, hogy megint befogtak valami érdekes csatornát...