DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

Először állhatott dobogóra Hamilton öccse

Karrierje fénypontját élte át a hétvégén Nicolas Hamilton: Lewis Hamilton öccse karrierje során először állhatott fel a BTCC, azaz a Brit Túraautó Bajnokság dobogójára a snettertoni fordulón. Az ifjabb Hamilton a Jack Sears Trophy kategória értékelését nyerte meg: ebben azok a versenyzők szerepelhetnek, akik még nem szereztek egynél több abszolút dobogót a sorozatban. A vele született agyi bénulása miatt speciálisan átalakított autóval versenyző Hamilton elmondta, hogy mindig is erről álmodott: „Ahogy felsétáltam a dobogóhoz vezető lépcsőn, ami önmagában is kihívást jelent, és aztán magasba emelhettem a trófeát, az még jobb érzés volt, mint valaha elképzeltem!” – írta közösségi oldalán a pilóta.

Testvére sikerére pedig az ugyanazon a napon az F1-es Kanadai Nagydíjon pódiumra álló Lewis Hamilton is reagált Instagramon: „Nem is lehetnék büszkébb a testvéremre. Csodálatos pillanat volt látni a szenvedélyt és az érzelmeket az arcán, amikor először állt a dobogón. Hatalmas dolog volt, hogy mindketten ugyanazon a napon állhattunk a dobogóra. A verseny végeztével azonnal felhívtam.”

„Az autósportot nem úgy hozták létre, hogy befogadó legyen. A fogyatékkal élők számára alig vagy egyáltalán nincs hozzáférés, és nincsenek támogató rendszerek, amelyek kiegyenlítenék az esélyeket. Ezt sokan természetesnek veszik. Ennek ellenére, az akadályok és mindazok ellenére, akik azt mondták neki, hogy ez lehetetlen, ő soha nem adta fel. Harcolt. Alkalmazkodott. Bebizonyította, hogy tévedtek. Bár ő mindig az öcsém marad, elképesztően büszke vagyok arra a vezetőre, sportolóra és férfira, akivé vált. Engem is ugyanúgy inspirál, mint mindenkit, aki követi az útját. Bármennyire is nehéz volt, soha nem adta fel. Amit elért, az hatalmas eredmény, és nagyon örülök neki. Szeretlek, öcsém, csak így tovább!”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nicolas Hamilton (@nicolashamilton) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Máris benevezett újabb raliversenyére Valtteri Bottas

Két hete a Rallycircuit Cote d’Azur elnevezésű futamon Marko Salminen navigálásával, Citroen DS3 WRC-vel első ralis győzelmét szerezte Valtteri Bottas. A finn Moottoriurheilu.tv beszámolója szerint a Formula-1 második helyezettje már le is adta nevezését következő versenyére: másodszor is rajthoz áll az Arctic Lapland Rallyn 2020. január 17-19-én.

Bottas tavaly Forddal ötödik lett a viadalon, idén Finnországban is a Citroennel áll rajthoz. Navigátora a kétszeres világbajnok Timo Rautiainen (Marcus Grönholm társa 2000-ben és 2002-ben) lesz, akárcsak egy évvel ezelőtt.

Videó: Így lett Sainz a „Formula 1,5” bajnoka

Újabb érdekes infografika, ezúttal a Formula-1-es középmezőny 2019-es küzdelmének alakulásáról versenyről versenyre:

 

Ők voltak a világ legjobb versenyzői idén?

Az éves tradíciónak megfelelően az Autosport szaklap idén is összeállította a legjobb ötven nemzetközi autóversenyző listáját: ebben a névsorban végzett a 44. helyen Michelisz Norbert, a WTCR bajnoka, a 48.-on pedig riválisa, Esteban Guerrieri.

Alább mutatjuk az élmezőny, a legjobb tíz versenyző alakulását: két Formula-1-es nagymenő és a ralivilágbajnok kapott helyet a dobogón. Saját tapasztalatunkból – hiszen szerkesztőségünk különböző kiadványaiban mi is összeállítunk listákat a legjobb nemzetközi és magyar autóversenyzőkről – tudjuk, hogy egy ilyen felsorolást lehetetlen úgy összerakni, hogy mindenkinek megfeleljen, néhány helyen viszont még mi is ráncoljuk a homlokunkat.

Az IndyCar harmadik helyezettje, Alexander Rossi a 6. pozícióban, a bajnoka, Josef Newgarden csak a 13. helyen van. Még furcsább a WEC második helyén záró Mike Conway 9. helyezése, miközben a bajnok egység két tagja, Sebastien Buemi és Fernando Alonso a 16. és 19. helyen áll. A világbajnok trió harmadik résztvevője, Kazuki Nakajima, valamint Conway két társa, Jose Maria Lopez és Kamui Kobayashi valamilyen okból még az ötven név közé sem fértek fel.

Az Autosport ötvenes listája itt böngészhető, alább a top 10:

10. Jean-Eric Vergne (Formula-E-bajnok)
9. Mike Conway (WEC 2. helyezett)
8. René Rast (DTM-bajnok)
7. Sebastien Ogier (WRC 3. helyezett)
6. Alexander Rossi (IndyCar 3. helyezett)
5. Carlos Sainz (F1 6. helyezett)
4. Charles Leclerc (F1 4. helyezett)
3. Ott Tanak (WRC-bajnok)
2. Max Verstappen (F1 3. helyezett)
1. Lewis Hamilton (F1-bajnok)

Szétesett négyszeres – hova tűnt a régi Vettel?

Az utóbbi egy-másfél évben folyamatosan a kritikák kereszttüzébe kerül Sebastian Vettel, és nem is ok nélkül, hiszen több, egy négyszeres vb-győztestől meglepő hibát is elkövetett. Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában ezeket jártuk körül – de persze sok más érdekességet is tartogat minap megjelent lapszámunk.

vettel-afm-1

Hogy miért is szeretik az F1-es pilóták a téli szünetet és a karácsonyi időszakot?

Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo szavai alapján ugyanazért, mint sok más halandó: mert annyit ehet, amennyit csak akar anélkül, hogy a súlyával kellene foglalkoznia!

Hamilton hat világbajnok autója társaságában idézte fel legszebb emlékeit

Különleges videót osztott meg a Mercedes Formula-1-es csapatának YouTube-csatornája, amelyben Lewis Hamilton újra „találkozott” hat vb-címet nyert autójával (azaz egy McLarennel és öt Mercedesszel), a brit pedig megosztotta legkedvesebb emlékeit róluk:

 

Lehet, hogy Marquez idén is dominált, de így is volt egy rakás utolsó körös csata a MotoGP-ben

Marc Marquez eddigi legmeggyőzőbb szezonját futva gyűjtötte be hatodik királykategóriás, összességében pedig már nyolcadik vb-címét, ugyanakkor a versenyek izgalmaira így sem lehetett panaszunk 2019-ben, hiszen többször is az utolsó métereken dőlt el a győzelem sorsa. Ezekből készített egy válogatást a MotoGP hivatalos csatornája (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

21. rajthelyről az élre: parádés felzárkózás a WTCR bajnoki döntőjén

Miközben természetesen főként Michelisz Norbert drámai világkupagyőzelmével voltunk elfoglalva a WTCR múlt vasárnapi utolsó futamán, Johann Kristoffersson kisebbfajta varázslatot hajtott végre. Míg Esteban Guerrieri a második sepangi versenyen tört az élre a kilencedik kockából startolva, a korábbi kétszeres ralikrossz-világbajnok a vizes pályán a 21. helyről indulva tudott nyerni – különösen az első köre volt döbbenetes, hiszen már akkor feljött a harmadik pozícióba, többek között Norbit is megelőzve! A svéd parádés mutatványáról a Volkswagen tette közzé a fedélzeti kamerás felvételt:

 

Látványos infografikán a 2019-es F1-es konstruktőri vb-csata alakulása

Nagy divatja van manapság az ehhez hasonló, adatokat az idő függvényében feldolgozó videóknak, és természetesen a Formula-1-et is utolérte ez. Íme, a csapatok közti harc idei alakulása:

 

„Lengyel, magyar – két jó barát” – írja a Száguldás és cirkuszban is szereplő varsói kommentátor

F1-es évösszefoglaló kötetünk, a Száguldás és cirkusz 2019-2020 újításként idén nemzetközi vizekre evezett, és a Formula-1-es paddockban ténykedő újságírók véleményét is kikérte a mögöttünk hagyott és az előttünk álló szezonnal kapcsolatban. A lengyel F1-es kommentátor és újságíró, Mikolaj Sokol a jól ismert lengyel-magyar mondóka magyar verziójával köszönte meg a lehetőséget és ajánlotta a Twitter népének figyelmébe szerkesztőségünk könyvét.

Grosjeané az idei szezon legcsúnyább statisztikája

A Haas idei házi csatáját Kevin Magnussen határozottan megnyerte, Romain Grosjean egyetlen mutatóban tudot többet produkálni csapattársánál, ez pedig a kiesések száma...  A mezőnyben egyébként övé a legmagasabb érték ebben a statisztikában, egyedül Lando Norris közelítette meg, ő hat alkalommal nem jutott el a kockás zászlóig.

A Mercedes szerelőgárdája karácsonykor sem nyugszik

Furcsa videóval állt elő a csapat.

Videó: Zandvoortban decemberben is zajlik a munka

Drónfelvételen látható a Holland Nagydíj helyszínének év végi állapota. A pálya döntő többségét már friss aszfalt borítja, és sok helyen már a rázóköveket is lefektették, a két döntött kanyarral azonban még van munka, és a célegyenes végén is egy óriási szakadék tátong a paddockba vezető alagút miatt. A zandvoorti a 2020-as F1-es versenynaptár harmadik, május eleji futama lesz.

Idén mindent vittek a WRX-ben Hansenék

Timmy Hansen lett a ralikrossz 2019-es világbajnoka, a Team Hansen – ahol Timmy csapattársa testvére, Kevin Hansen, főnöke pedig apja, Kenneth Hansen volt – a csapatbajnoki címet söpörte be. Összefoglaló Hansenék szezonjáról:

Hamilton vs. Verstappen és a többiek: ezek voltak 2019 legnagyobb F1-es csatái

Az év top10 pályán zajló csatáját gyűjtötte egy videóba a Formula-1 - mindez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kétperces videón a Mercedes bajnoki ünneplése

A bajnokcsapat két bázisa, Brackley és Brixworth is megkapta a maga ünneplését - íme a Mercedes összefoglalója:

Raikkönennek főzőedényt hozott az F1-es Mikulás

Közel tízperces videót tett közzé a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája - minden pilóta kapott valamit a Mikulástól...

A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Onboard felvételen, ahogy Hamilton meghajtja Rossi motorját, Rossi pedig Hamilton Mercedesét

A két gigász szerepcseréjéről jelent meg már összefoglaló, most viszont előkerült egy olyan, amely Rossi autózását és egy olyan is, amely Hamilton motorozását mutatja be fedélzeti kamerán:

Egy kép, amely összefoglalja Leclerc első ferraris szezonját

Elért egy-két dolgot idén a monacói.

 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

It was a hugely impressive debut year at @scuderiaferrari for @charles_leclerc - and 2020 promises to be even more successful . #Formula1 #F1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Balesete után kézi irányítású gokarttal kezdett újra versenyezni Bessenyey

Nem olyan rég még az Európa-bajnokság pályáin követtük Bessenyey Zoltánt, de három éve a veszprémi teszten történt súlyos baleset derékba törte raliversenyző pályafutását. Bessenyey azonban nem veszítette el küzdőszellemét. Miközben a lassú felépülésért harcol, újra versenyezni kezdett egy kézi irányítású gokarttal.