DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 10. hétfő

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Három DRS-zóna is lesz a hétvégi Bahreini Nagydíjon

Egy harmadik DRS-zónát is elhelyeztek idénre a bahreini pályán, ezúttal már a négyes kanyar előtt is nyitott hátsó szárnnyal támadhat az, aki egy másodpercen belülre tud kerülni az előtte autózóhoz képest. Ennek az érzékelési pontja a célegyenesben, ötven méterrel az első kanyar előtt lesz és a hármasból kifelé már lehet nyitni a szárnyat. Ez így már elég nagy előnyt jelent, hiszen van már egy DRS-zóna a hátsó egyenesben, illetve van egy a célegyenesben is, vagyis aki hátulról jön, rengeteg előnyt kap ahhoz, hogy "ráessen" az előtte lévőre.

drs_1

fotó: dppi

Hamar megtalálta új szériáját Sophia Flörsch

A Makaói Nagydíjon óriási balesetet elszenvedő, de 2019-es szezonban máris visszatérő Sophia Flörsch az F3-as Európa-bajnokság helyét átvevő Formula European Masters szériában állt volna rajthoz, amely még indulása előtt összeomlott érdeklődés hiánya miatt.

A 18 éves német lány nem sokáig maradt ülés nélkül: csapatával, a Van Amersfoort Racinggel a német központú széria helyett az olasz irányítású Formula Regional European Chamionship névre hallgató bajnokságban – egy másik új kezdeményezésben – indulnak.

A szezon ismertebb nevezői között szerepel David Schumacher és a Ferrari-növendék Enzo Fittipaldi, nyolc versenyhétvégéje közé tartozik a Hungaroring is július 7-én.

Ennek a 2000-ben tartott gokartversenynek a résztvevői sokra vitték

A Formula-E korábbi bajnoka, Lucas di Grassi talált rá a 2000-es gokartvilágbajnokság Bragában rendezett döntőjének eredménylistájára. Ahogy ő, mi is csak ámulunk, mennyi kiváló versenyző jutott el a motorsport legmagasabb régióiba abból a mezőnyből: di Grassi mellett a listán van Robert Kubica, Lewis Hamilton, Nico Rosberg, az F1-et szintén megjárt Giedo van der Garde és Pastor Maldonado (elírt névvel), a WEC-menő Loic Duval és Mike Conway, a DTM-ász Jamie Green, de még Susie Stoddart (Susie Wolff is). Éppen csak a világbajnok, Colin Brown nem vitte sokra, aki a formulaautózásban már nem tudott kiemelkedőt alkotni.

Majdnem negyedszázad után lép apja nyomdokaiba Mick Schumacher

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick hamarosan először vezethet F1-es gépet, ráadásul a bahreini teszten rögtön beülhet a Ferrariba is. A közeledő jeles esemény kapcsán az F1 Instragram-bejegyzésében felidézte, hogy néztek ki az első kilométerek vörösben az ekkor még csak kétszeres világbajnok apukánál.

 

Egészen zseniális képeket kerítettek az F1 sztárjainak 20. évéből

Mick Schumacher 20 évesen F1-es autót tesztelhet hamarosan, ennek apropóján pedig az F1 Instagram-oldalán megidézte a mezőny legnagyobb sztárjait, hogy ők hogy néztek ki (és hol tartottak) a második ikszbe lépve. Romain Grosjean például valami egészen zseniális.

 

Két évvel ezelőtt szépen oldalba kapták Lance Strollt

Elkövetett az akkor újonc kanadai elég sok hibát abban az évben, itt azonban elszenvedője volt egy ütközésnek Carlos Sainz ellen védekezve.

Igencsak eseménydús első kört produkált az IndyCar-mezőny Austinban

Lehet kapkodni a fejünket az IndyCar Twitter-bejegyzését nézve, mennyi minden történik.

 

24 évesen még nem volt F1-es pilóta, 27 évesen már nem az

Kissé igazságtalanok vagyunk, hogy ezt emeltük ki a címben, de tökéletesen összefoglalja Stoffel Vandoorne zátonyra futott F1-es karrierjét. A kiemelkedő tehetségnek tartott GP2-es bajnok belga pár nappal 24. születésnapja után, a 2016-os Bahreini Nagydíjon mutatkozott be a királykategóriában, de akkor is csak beugróként: első teljes szezonjáig 2017-ig kellett várnia, amikor az első versenyt éppen 25. születésnapján tartották.

Ma ünnepli a 27.-et, már kikerülve a száguldó cirkuszból, a Formula-E szereplőjeként, ahol továbbra sem mosolygott rá a szerencse.

Vettel a csúcson, Ferrari-szerelő a földön, a Red Bull a porban - ez történt tavaly Bahreinben

Hangolódjunk a hétvégi Bahreini Nagydíjra azzal, hogy megnézzük, mi történt az eseménydús tavalyi futamon. A videó megtekinthető a Youtube-on!

Mika Hakkinen beújított egy közel 300 milliós McLaren Sennát

Korábbi csapattársa, Ayrton Senna előtt is tiszteleg új autójával a kétszeres F1-es világbajnok Mika Hakkinen: a McLaren korábbi versenyzője egy McLaren Sennával gyarapította járműparkját. Az autó alapára nagyjából 275 millió forint.

"A saját McLaren Sennám. 1993-as csapattársam, Ayrton Senna öröksége" - írta posztjában Hakkinen. A lapozható Instagram-poszt:

 

Sebastien Loeb tanítgatta Petter Solberg fiát

Petter Solberg és Sebastian Loeb sok csatát vívott egymással nagyjából másfél évtizeddel ezelőtt a rali-világbajnokságon, a norvég volt az utolsó olyan pilóta, aki egy teljes szezont tekintve le tudta győzni az utána zsinórban kilenc vb-címet nyerő franciát még 2003-ban. Azóta mindketten visszavonultak és az idő múlását az is jelzi, hogy felnőtt egy újabb generáció, ugyanis most már Solberg fia, Oliver az aktív versenyző. A fiatalnak természetesen van mit tanulni és bár murván, illetve havon édesapjától mindent elleshet, amire csak szüksége lehet, aszfalton Loeb az, aki a szakma nagymestere - úgyhogy a helikopterével el is utazott Oliver tesztjére, ahol vitte is egy kört, elemezte vele a telemetriát, illetve vezetéstechnikai, autóbeállítási tanácsokkal is ellátta.

F1-es turnéval csinál kedvet a Renault a Francia Nagydíjhoz

Másodjára is "végigsöpör" Franciaországon egy roadshow keretein belül a Renault Formula-1-es csapata, mégpedig az idei Francia Nagydíj felvezetéseként. A júniusi futam előtt tizenöt városban fog bemutatózni az istálló egy régebbi F1-es Renault-val, vezet majd Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg, Szergej Szirotkin, Jack Aitken és a Renault Sport Academy pilótái is, az érdeklődők találkozhatnak velük, élőben nézhetnek kerékcsere-gyakorlatokat és egyéb érdekességeket is megtapasztalhatnak. Az első állpmás április 6-7-én, Párizsban lesz majd.

pf3_14

fotó: Renault F1 Team

Elesett, vetélytársa motorjára kapaszkodott, majd megverte

Az őrült képsorok Costa Ricában játszódtak le egy Superbike-futamon: az agresszor Mario Calvo volt, de Jorge Martinez sem hagyta magát, miután előbbi ökölre ment. Mindketten kétéves eltiltást kaptak.

Mondjuk azt, hogy Sebastian Vettel egyeduralkodó a főbb bahreini statisztikákban

Övé a legtöbb győzelem, a legtöbb pole-pozíció és ő töltötte az élen a legtöbb kört is a szahíri pályán.

 

Fél óra belső felvétel az Ausztrál Nagydíjról

Érdemes ilyen szemszögből is újranézni az eseményeket.

Formula-E: Di Grassi kiakadt, Frijns beszólt

Lucas di Grassi, akit Robin Frijns ütött ki a hétvégi Sanya ePrix-n, bosszúságában a közösségi médiához folyamodott: „Csak hogy világos legyen, mennyire nem korrektek a büntetések a Formula-E-ben jelenleg: Buemi 8. volt, ütközik Frinjsszel, aki aztán engem is kiüt a versenyből. Buemi 6. lesz, 10 másodperces büntetést kap és 8. helyen végez, 4 pontot kap. Frijs nem kap semmit, amiért fékezés közben mozgott. Bueminek is sokkal szigorúbb büntetést kellett volna adni, hogy ne szerezhessen pontokat.”

A Twitter-posztra Frijns is reagált, mondhatni, hogy szőrszálhasogató módba kapcsolva: „Hogyan mondhatod, hogy fékezés közben mozogtam, amikor a nevem sem tudod jól leírni?”

A vitás eset videón:

Bújtatott gyári csapatok lennének a WTCR-ben?

A TCR-kategória az eredeti elképzelések szerint a gyártóktól teljesen független csapatok színtere lett volna, ezt a látszatot pedig a túraautó-világbajnokságból átvedlő túraautó-világkupa (WTCR) tavaly még igyekezett is minden egyes szereplő fenntartani. Idén viszont már úgy néz ki, a paddockban sokkal nyíltabban beszélnek a problémakörről, ennek járt utána az Eurosport kommentátora, Lantos András is, versenyzőket és csapatfőnököket is megszólaltatva.

A teljes cikk ITT olvasható!

03718011_181 (1)

 

Így néz ki közvetlen közelről a NASCAR-futamgyőztes gumiégetése

Szinte szagolni is tudjuk a Brad Keselowski alatt égő abroncsokat, annyira közel merészkedett az operatőr.

 

Halálos balesetet szenvedett egy 14 éves motoros Jerezben

Tragédia történt az Andalúz Supersport 300-as bajnokság hétvégi jerezi fordulóján: a vasárnapi versenyen életét vesztette Marcos Garrido Beltrán - írja a p1race.hu. A 14 éves motoros, aki a Cardoso Racing színeit képviselte a sorozatban, a második és a harmadik kanyar közötti balesetben volt érintett, amely során bukott, s a hírek szerint egy másik versenyző már nem tudta őt kikerülni.

Az incidens után a futamot azonnal félbeszakították, hogy az orvosi csapat beavatkozhasson, ám hiába szállították kórházba a fiatal versenyzőt, életét már nem tudták megmenteni. Az Andalúz Motoros Szövetség közleményben fejezte ki részvétét Garrido családja és barátai felé.

pf_2

Ha Texas, akkor kalapok - az IndyCar dobogósainak is

Az F1-es futamokon már láthattuk ezt a stílust, most a szintén Austinban, a Circuit of the Americason megrendezett IndyCar-hétvége első három helyezettje (Colton Herta, Josef Newgarden és Ryan Hunter-Reay) is kaptak a fejfedőkből.