DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 16. péntek

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Saját bronztéglája van az indianapolisi téglasoron az egyik legnagyobb amerikai legendának

AJ Foyt annak idején négyszer nyert Indy 500-at, ezzel holtversenyben a futam történetének legsikeresebb versenyzője, most pedig ő kapta meg először a lehetőséget, hogy egy saját bronztéglát helyeztessen el a legendás pálya egyik legismertebb helyére, a téglasorba. A reakció nem is lehetett volna 'foytosabb', a mindig csípős nyilatkozatokat megeresztő legenda most is humoránál volt: „Jó, hogy én lehetek az első, aki ilyen téglát helyez itt el. Az ember úgyis mindig első akar lenni...”

A legkisebb hibákat is bünteti Baku - ahogy mindig is büntette

Hogy mennyire nincs helye a hibának, azt még maga Lewis Hamilton is megtapasztalta a 2016-os hétvége során. Alig észrevehető a kocc a fallal, és máris keresztbe áll a kerék a törött felfüggesztésnek köszönhetően.

 

Gokartozással melegítettek be a versenyzők a Miskolc Rali előtt

A miskolctapolcai Avalon Parkban található Hell Kart&Event Centerben melegítettek be a versenyzők a hétvégi Miskolc Rallye előtt. A pénzdíjazásos rendezvényen Tábori Ákos futotta meg a leggyorsabb köridőt, akitől mindössze nyolc ezreddel maradt el ifj. Kiss László, a dobogó harmadik fokára pedig ifj. Fogarasi Attila állhatott fel.

IMG_20190425_173545

IMG_20190425_175337

IMG_20190425_171908

IMG_20190425_171920

Természetfilmnek is beillene a Dakar Rali új útvonaláról készült videó

Vagy országimázsfilmnek, esetleg a zene alapján mozifilmnek is. A Szaúd-Arábia csodáiban való öt perc gyönyörködés után kirajzolódik a 2020-as verseny útvonala, amelyet január 5-17. között kell majd teljesítenie a mezőnynek ezen a verseny számára új kontinensen, Ázsiában.

Egy versenyautónak az a legnagyobb hibája, hogy nincs benne hely a baguette-nek

Minden bizonnyal ezzel a konzekvenciával zárta az alábbi videó forgatását Jean-Eric Vergne, aki azt próbálja szemléltetni, milyen egy autóversenyző átlagos napja Párizsban. Legalábbis milyen lenne, ha egy ideális világban élnénk.

Végre bepillanthatunk a Michelin-figura mindennapjaiba!

"Amit ő nem tud a versenyzésről, azt nem is érdemes tudni." 
"Mindig felnéztem rá: itt volt, amikor elkezdtem, és akkor is itt lesz, amikor én már nem leszek."
"El kell ismernünk, nagyon jól tartja magát 100 éves kora ellenére."

Ilyen súlyos mondatokkal hízelgett a Formula-E mezőnye a sorozat gumiszállítója, a Michelin előtt, miközben azt nézhetjük, ahogy a gumicég legendás figurája tusol, pacsizik, alszik vagy éppen felveszi a telefont - ja nem, erre az utóbbira nem képes!

A videó végére bakiparádé is került, bizonyítva, hogy mennyire nehéz is volt a pilóták számára komoly arccal elmondani mindezt. 

A vontató vitte el Alonso autóját az indianapolisi teszten

Megkezdődött a tesztelés az idei Indy 500-ra, az önálló csapattal induló McLaren pilótája, Fernando Alonso számára nem úgy, ahogyan szerette volna: a 66-os rajtszámú, ezúttal Honda helyett Chevrolet-motorral hajtott versenygép megállt elektronikai probléma miatt.

Alonso csupán 29 kört teljesített, 218,690 mérföld/órás átlagsebességével ő volt a leglassabb az újoncok közül – ugyanis a spanyol is részt vett a kezdők és visszatérők edzésén, habár 2017-ben már indult az 500 mérföldesen.

140 km/h-val kocsikáztak, mikor feltűnt mellettük egy helikopter

A Fazekas Motorsport videója Marokkóból:

A belváros helyett egy stadion lenne a Miami Nagydíj helyszíne

Továbbra is döcögősen halad a Liberty Media dédelgetett terve, a Miamiban rendezendő második amerikai nagydíj előkészítése. A versenyt az első elképzelés szerint 2019-ben tartották volna meg, ehhez képest többszöri halasztás után a fejlemények most ott tartanak, hogy az eredetileg kijelölt helyszín helyett új terepet keresnek a pályának.

Az utcai futamot a belvárosban, a Port Miami területen bonyolították volna le, a városvezetés azonban visszakozott: a rendezésről készített részletes tanulmányok szerint az építkezés hetekre megbénította volna a környék forgalmát, ami tiltakozást váltott ki a lakókból és helyi vállalkozásokból.

A miami versenyt támogató üzletember, Stephen Ross egyben a Miami Dolphins tulajdonosa is, ebből adódik az új helyszín ötlete: a vonalvezetést az amerikaifutball-csapat pályája, a Hard Rock Stadium környezetében alakítanák ki. A Miami Dolphins vezérigazgatója, Tom Garfinkel „világszínvonalú versenypályát” ígér, amely a már létező infrastruktúrát is használni tudná.

Tavaly igazi káoszfutam volt Bakuban, mutatjuk, hogy mi történt

Hasonló izgalmakkal és drámai fordulatokkal most is kiegyeznénk. A videó ide, vagy alul átkattintva indul:

A Toro Rosso szupertehetsége beszél nekünk a bakui pályáról

2018-ban pole-pozíciót és futamgyőzelmet jegyzett Bakuban az F2-es mezőnyben Alexander Albon, most már F1-es pilótaként tér ide vissza - ő mutatja be nekünk a pályát. A videó átkattintás után megtekinthető:

Ha nem tudsz mit kezdeni magaddal hétvégén, próbáld ki ezt a... valamit

Driftelésre tökéletes!

 

Svájci pilótát igazolt a Haas

Az amerikai istálló új szerzeménye a 22 éves Louis Deletraz, aki szimulátorpilótaként segíti a hivatalos tartalékot, Pietro Fittipaldit.

Deletraz a Formula Renault 2.0 NEC korábbi bajnoka, aki jelenleg a Formula-2-ben versenyez a Carlinnal: legjobb eredménye a szériából két második hely. A versenyző korábban is kötődött a Haashoz, 2018-ban Abu Dhabiban a csapat autóját tesztelte. Néhány éve arról szóltak a hírek, hogy Romain Grosjean kezdte mentorálni a versenyzőt.

Leclerc visszatér oda, ahol karrierje talán legérzelemdúsabb hétvégéjét töltötte

Két évvel ezelőtt úgy érkezett meg Bakuba Charles Leclerc, hogy néhány nappal korábban hunyt el az édesapja - a tragédia azonban nem viselte meg annyira a 19 éves szupertehetséget, hogy ne szerezzen pole-pozíciót és ne nyerje meg a balesetekkel tarkított F2-es futamot. Itt figyelt fel rá igazán a világ, Maurizio Arrivabene, a Ferrari akkori csapatfőnöke is gratulált neki, Leclerc pedig édesapjának ajánlotta sikerét. Minderről az F1 hivatalos Youtube-csatornáján tekinthető meg egy videó:

Ez a videó mindennél jobban összefoglalja, miért gyenge a Renault

A múltkor papírgalacsint hajigáltak, most meg lövöldözőset játszanak az irodában - úgy tűnik, Daniel Ricciardo érkezése nemcsak előnyökkel, de a bolondozásra való hajlama miatt hátrányokkal is jár a Renault-nak!

László Attila elmeséli lába elvesztésének megrázó történetét

Az RTL Klub Fókusz című műsora készített riportot a DTM tavalyi hungaroringi hétvégéjén súlyos balesetet szenvedett sportbíróról, László Attiláról, aki mesélt arról, hogyan tért vissza a munkába a gyorsasági-ob idei szezonnyitóján, de arra a nemes gesztusra is kitért, amit Lucas Auer tett felé, amikor a balesete után pár nappal meglátogatta őt a kórházban. Attila történetét a Formula.hu olvasói is jól ismerhetik, hiszen megsegítésére a télen árverést szerveztünk, emellett a TOP50 magyar autóversenyző gálán különdíjjal is jutalmaztuk - ezek szintén említést kapnak az alábbi videóban.

Amikor utcanévtáblákat kap az egész mezőny

Az Indy 500 körüli fennforgás egyik velejárója, hogy a versenyzők nemcsak a pályára és az emberek tévékészülékeibe költöznek be egy hónapra, hanem Indianapolis utcáira is. Az első kollektív teszre érkezett meg a mezőny az Indianapolis Motor Speedway-re, ezzel egyidőben pedig a városban elkezdték kihelyezni a speciális utcanévtáblákat is - aki akarta, fel is szerelhette a sajátját.

D42zIYwWsAI2o5K

D42FQD3XoAAPhxJ

D4yArivW4AAENIz

D4wfOOGXoAApZkF

D42eZeNXoAEnaW2

Sainz a nyaka mellett a hangszálait is erősíti az edzésen

Hogyan lehet élvezetessé tenni a végtelenül monoton és hosszadalmas versenyzői tréningeket? Carlos Sainz erre tett egy kísérletet, amikor edzőjével dalra fakadtak, és angol gyerekdalokat húztak elő...

Ez a lengyel reklámfilm kellett ahhoz, hogy Kubicát végre mosolyogni lássuk

Ami elég baj, mert személyes szponzora, a PKN Orlen csak megjátszott mosolyt tudott kicsalni belőle - persze ez még mindig több annál, mint amire a Williams képes. 

És a Le Mans-i 24 órás görkorcsolyaversenyről már hallottatok-e?

Nem csak autók és motorok, sőt, nem is kizárólag technikai sportok számára rendeznek egynapos versenyt Le Mans-ban. A pálya tulajdonosai a hírnevet kihasználva már görkorcsolyázók számára is meghirdetik a legkimerítőbb kihívást - megtartva néhány klasszikus elemet, mint például amikor a rajtnál a pálya egyik feléről kell a másikra átfutniuk a versenyzőknek a korcsolyájukért. Nincsenek szigorú nevezési feltételek, a profik mellett rengeteg amatőr is elindul a versenyen, így a pályán (a rövidebb, Bugatti-vonalvezetést használják) szó szerint hemzsegnek a korisok. A csapatlétszám is nagyobb lehet, mint az autóversenyen megszokott három fő, a nyerő taktika viszont itt a rövid etapokban rejlik - egy-két kör után váltogatják egymást a csapattagok, így védekezhetnek legjobban a kimerülés ellen.