DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 10. hétfő

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Csattanós választ adott a Haas főszponzorával perlekedő bicikligyártó

Beszámoltunk a hírről, miszerint a Haas névadó (és színadó) szponzora nem használhatja agancsos logóját, miután a bíróság megállapította, hogy egy kerékpárgyártó cég, a Whyte Bikes emblémáját másolták le.

A Rich Energy tulajdonosa, William Storey úgy fogalmazott, erről a cégről még senki sem hallott: csattanós válaszként a Whyte Bikes posztolt egy 2014-es fotót, amelyen a Haas pilótája, Romain Grosjean ül egy biciklijükön…

Ez meg mi? Fo(ci)rmula-E?

Láttatok már versenyautókkal futballozó versenyzőket? Nem tudjuk, mi ez az agymenés a Formula-E Twitter-oldalának szerkesztőitől, de arra pont jó lesz, hogy vidáman kezdődjön a vasárnapotok! "Massa sarokkal továbbít Wehrleinnak, aki Vergne-t ugratja ki, szép testcsel, lövés és góóóól!"

 

Hinchcliffe nagyot bukott az Indy500 időmérőjén

Az Arrow Schmidt Peterson Motorsports versenyzőjét a hatalmas baleset után megvizsgálták, és miután mindent rendben találtak, röviddel az ütközés után már ki is engedték a pályakórházból.

Verstappen Budapest után Zandvoortban is parádézott

A május 1-i Nagy Futam után Max Verstappen ezúttal Zandvoortban tartott egy kisebb bemutatót a közönségnek, ahol egyébként éppen most hétvégén tartják a WTCR-t is. A rajongók így egy kis ízelítőt kaptak a Red Bulltól és Verstappentől, abból, mi vár rájuk jövőre, amikor a Holland Nagydíj végre visszatér a versenynaptárba.

 

Visser a W Series második győztese

Egy balesettel, safety carral és megannyi izgalommal tarkított futamon végül a második helyről induló Beitske Visser diadalmaskodott. A második helyet Jamie Chadwick, a harmadik pozíciót pedig Alice Powell szerezte meg. Keszthelyi Vivien sajnos nem ért célba.

Így reklámoz sört Raikkönen

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Singha thaiföldi sörgyár nem maradt a Ferrarinál, s a finn pilótával együtt távozott az Alfa Romeóhoz, akik több fantáziát látnak abban, ha Raikkönent szponzorálják a Ferrari helyett. Egy dolog biztos, Raikkönen arcán most sem látszik, hogy éppen esetleg horgászik, versenyez, vagy sört reklámoz. A mottó viszont egyértelművé teszi: "Igyunk a kihívásra!"

Marquez akkorát mentett, hogy nem hisszük el

Még az első szabadedzésen mutatta be - alighanem - a szezon legnagyobb mentését Marc Marquez, aki már szinte vízszintes helyzetben volt, miután ráhajtott a rázókövekre Le Mans-ban, mégsem esett el.

 

Vinales vizes pályán is az élen

A Yamaha versenyzője, Maverick Vinales végzett az élen a MotoGP Francia Nagydíjának harmadik szabadedzésén is, megelőzve Marc Marquezt és a másik Yamahával induló Fabio Quartararót. Lorenzo a negyedik, Dovizioso az ötödik helyen zárt, Rossi csak a 14. pozícióban végzett.

Ismét Chadwické a W Series pole-ja

Jamie Chadwick egy tizeddel előzte meg Beitske Vissert a zolderi időmérőn, így ismételten ő indulhat a pole-pozícióból. A hétvégén bemutatkozó Keszthelyi Vivien a 16. helyet szerezte meg a második versenyhétvége kvalifikációján.

A W Series sajátossága, hogy a versenyzők minden futamhétvégére autót, mérnököt és szerelőket cserélnek egymással, amiről egy sorsolás dönt. A technika mindenki számára teljesen egyforma, de ezzel próbálnak gondoskodni róla a szervezők, hogy a lehető legnagyobb legyen az egyenlőség. Ez a csere azzal a szokatlan fejlemményel is jár, hogy a versenyzők mindig más-más színű autóba kerülhetnek az ötféle dizájn közül, szóval ez alapján nem is lehetséges beazonosítani őket a szezon során. A felismerhetőségen nagyobb rajtszámok, az orrkúpra írt név és a hátsó szárny oldalára került zászlók segítenek. Alább az is látható, mely versenyzőt milyen színű autóban érdemes keresni a zolderi hétvégén.  

Dióhéjban Jean Todt útja az autósportban

- 1966-ban navigátorként kezdte a ralizást

- már csapatvezetőként a Peugeot-val 4 ralivilágbajnoki címet, 5 Dakart nyert és 2 Le Mans-i 24 órást nyert

- 1993-tól a Ferrari csapatfőnökeként 14 világbajoki címből és több mint 100 futamgyőzelemből vette ki a részét

- 2009-ben választották a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökének, majd kétszer újraválasztották

Thed Björk a pole-ban a zandvoorti időmérő után

Thed Björk szerezte meg a pole-pozíciót - mindössze négy ezrednek köszönhetően - a WTCR holland futamának első időmérő edzésén, a második és a harmadik helyről is két Lynk & Co-pilóta indulhat, Yvan Muller, Andy Priaulx sorrendben, de a negyedik helyet is a Lyn & Co-val versenyző Yann Ehrlacher csípte el. Michelisz Norbert a 13., Tassi Attila pedig a 19. helyről várhatja a 14:35-kor rajtoló első versenyt. Az időmérő edzésnek két perccel a tervezett leintés előtt vége lett, mivel Tiago Monteiro kicsúszott, és nem tudott kiszabadulni a kavicságy fogságából, ezzel többeket megfosztva a javítás lehetőségétől.

Most hagyj abba mindent: Kimi Raikkönen 10 legjobb rádióüzenete

Néhány gyöngyszem magyarul:

„Tudom, mit csinálok, maradj csendben.”

„Micsoda idióta! Megütöm, ha meglátom.”

„Kormányt! Kesztyűket és kormányt! Mondjátok meg neki, hogy adja oda!”

És persze az örök kedvenc:

„Csak hagyjatok békén, tudom, mit csinálok!”

Jön a női bajnokság újabb futama, de WTCR, DTM és MotoGP is szerepel a szombati programban

Szombat

8:05-8:35 WTCR, első időmérő

9:50-10:15 W Series, időmérő

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)

10:35-10:55 DTM, első időmérő

13:30-14:30 DTM, első futam

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)

14:35-15:05 WTCR, első futam (Eurosport 2)

16:10-16:45 W Series, futam

A hétvége teljes programja ezen a linken megtekinthető!

w_2

Hamiltonnal reklámozzák David Letterman műsorát

A Formula-1-es világbajnok többször feltűnik a közismert showman netflixes műsorának reklámjában a második évad egyik vendégeként. Hamilton nem szerepel annyit az előzetesben, mint más vendégek, de röviden beszél arról, hogy gyerekkorában kis termete miatt terrorizálták társai, továbbá meg is autóztatja Lettermant.

Vettelnek nem megy a Rubik-kocka kirakása

Bakuban Sebastian Vettel egy Rubik-kocka kirakásához hasonlította a Ferrari nehézségeit, aminek nyomán Barcelonában a német RTL-nél dolgozó Timo Glock a kezébe is nyomott egyet a magyar találmányból.

A W Series történetében először nem Chadwick zárt az élen valamit

A zolderi második szabadedzés az a szóban forgó esemény, ott ugyanis a holland Beitske Visser volt a leggyorsabb, több mint három tizedet adva a második Chadwicknek (azért dominanciáról még a brit hölgy esetében sem beszélhetünk, hiszen a női sorozat eddigi rövid története Hockenheimben két edzésre, egy időmérőre és egy versenyre, valamint most Zolderben a két pénteki edzésre terjed ki. Egyébként az előzőhöz hasonlóan a mostani hétvégét sem kerüli el az eső, a második szabadedzés közepén megérkezett a csapadék a pályára, így ennek is hatása volt a végeredményre, hiszen innentől már senki sem tudott javítani. Többen is gyakoroltak viszont esőgumival, hiszen az előrejelzés szerint szombaton is szükség lehet rá. A tartalékpilóta Keszthelyi Vivien még ezen az edzésen is pályára gördülhetett volna, de nem tette.

A W Series sajátossága, hogy a versenyzők minden futamhétvégére autót, mérnököt és szerelőket cserélnek egymással, amiről egy sorsolás dönt. A technika mindenki számára teljesen egyforma, de ezzel próbálnak gondoskodni róla a szervezők, hogy a lehető legnagyobb legyen az egyenlőség. Ez a csere azzal a szokatlan fejlemményel is jár, hogy a versenyzők mindig más-más színű autóba kerülhetnek az ötféle dizájn közül, szóval ez alapján nem is lehetséges beazonosítani őket a szezon során. A felismerhetőségen nagyobb rajtszámok, az orrkúpra írt név és a hátsó szárny oldalára került zászlók segítenek. Alább az is látható, mely versenyzőt milyen színű autóban érdemes keresni a zolderi hétvégén.  

D6xEm0fWkAAdeok

D6wKIDlX4AAVdbM

D6wKKS8XkAMZGS5

A legkeményebb gumikat viszi Silverstone-ba a Pirelli

Az olasz gumigyártó bejelentette, hogy a Brit Nagydíjra a C1-es, a C2-es és a C3-as keverékek közül választhatnak a Formula-1-es csapatok, vagyis a három legkeményebb keverék áll majd rendelkezésre - az időmérőn valószínűleg a C3-as, a futamon viszont a C1-es és a C2-es lesz majd az optimálisabb. Az eddigi gumikiosztás:

pirelli_4

Keszthelyi a TOP10-ben a W Seriesben

Véget ért a női pilótákból álló W Series első szabadedzése Zolderben és itt még a tartalékpilótának számító versenyzők is lehetőséget kaptak - a magyar Keszthelyi Vivien a tizedik helyet szerezte meg, bő kétmásodperces hátránnyal. A mezőny élén az első futamot megnyerő Jamie Chadwick jelentős előnyben van.

wseries_1

A Mercedes is benevezett a legendás olasz hosszú távú versenyre

A németek hét darab gyönyörű, veterán Mercedes 300 SL-lel képviseltetik magukat Olaszországban, a Mille Miglia (1000 mérföld) nevű, tradicionális olasz versenyen.

 

Romain Grosjeant rendesen meggyötrik az edzéseken

Te hány fekvőtámaszt tudnál úgy megcsinálni, hogy közben négy medicinlabdán egyensúlyozol? A Haas franciájának láthatóan nem okoz ez megoldhatatlan feladatot, bár megküzd vele.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

So, how many? . #Repost x @grosjeanromain . Challenge of the day: how many can you do? . #F1 #Formula1 #Gainz #Gym #RomainGrosjean

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,