DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 15. csütörtök

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Hiába a füvön előzés, 332 másodperces büntetés miatt bukta a Porsche a győzelmet a nürburgringi 24 óráson

A Pierre Kaffer, Frank Stippler, Dries Vanthoor és WTCR-es remeklései után autót váltó Frederic Vervisch által vezetett #4-es Team Phoenix Audi R8 LMS nyerte a hétvégi 24 órás versenyt a Nordschleifén, amely több mint 150 autó részvételével zajlott. Bár a verseny jelentős részében a #911-es Manthey Porsche állt az élen, köszönhetően többek között az alábbi videóban látható manővernek is, amellyel Kevin Estre két kerékkel a fűre hajtva vette át a vezetést, az egységre az utolsó órában szabtak ki egy komoly, bokszutcában letöltendő időbüntetést, így végül a második helyre csúsztak. Egész pontosan 5 perc 32 másodpercet kellett állniuk amiatt, mert Laurent Vanthoor (a győztes autóban ülő Dries testvére) gyorsan hajtott dupla sárga zászlós szakasz alatt, a megengedett 120 helyett 172 km/órát mértek nála.

Kategóriagyőztes lett napjaink legfelkapottabb versenyzőnője, a W Series összesítését vezető Jamie Chadwick is, aki Alex Brundle és Peter Cate oldalán egy Aston Martint vezetett - összesítésben ez nekik a 28. helyet jelentette.

Jackie Stewart kézrátétellel megállapította, hogy nem elég kimerítő a mai F1

Régen minden egyszerűbben, egyenesebben, észszerűbben működött, mint a mai túlbonyolított világban - mondják napjainkban is az idősebb generáció tagjai. Ennek mutatta meg remek példáját az F1 legidősebb élő világbajnoka, Jackie Stewart, akinek 80. születésnapját ünnepelte meg a mezőny a Francia Nagydíj rajtja előtt. Míg az F1 szakértői, versenyzői és döntéshozói évek óta polemizálnak azon, hogy kellően nagy kihívást, erőfeszítést jelent-e napjaink versenyautóinak vezetése, a skót a díjátadó előtti pihenőszobában rátette a kezét Charles Leclerc fejére, majd megállapította: "nem dolgozott eléggé, még a haja is száraz!"

Itt a négyfős csata, amiről mindenki lemaradt a Paul Ricardon

Mivel éppen közelgett Lewis Hamilton befutója, és Charles Leclerc is felkapaszkodott Valtteri Bottas mögé, így az alsó pontszerző helyekért zajló Ricciardo-Norris-Hülkenberg-Raikkönen mérkőzés nagy részéről lemaradt a közvetítés szerkesztője, aki talán maga is meglepődött azon, hogy végre lehet eseményeket mutatni. Íme a csata mind a négy pilóta belső kamerájából, amelyen látszik Ricciardo mindkét, pályán kívülről végrehajtott előzése, amelyekért aztán az egyenként 5-5 másodperces időbüntetés járt.

Nem sűrűn látni ekkora repülést autóversenyen

A történtekről csak egy fotó áll rendelkezésünkre, de a kiválóan elkapott pillanatképből átjön, milyen óriási baleset történt egy francia ralikrosszversenyen. Edgar Maloigne és Lucas Darmezin volt a két érintett, mind a ketten jól vannak.

Bottas kissé bealudt a Francia Nagydíjon főnöke szerint

Lewis Hamilton idei hatodik futamgyőzelme után a helyszínen sokan rámutattak arra, hogy csapattársát, Valtteri Bottast testbeszéde alapján letaglózta az újabb kudarc, és év eleji lendülete végleg megtörhet. Toto Wolff szerint nincs erről szó: helyette annyi történt, hogy a finn kissé álmos volt a hétvégi versenyen.

„Vajon érzi a nyomást Lewis részéről? Bízom benne, hogy nem erről van szó. Még a Leclerc-rel vívott csata során is bealudt kicsit” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

Fotó: Ollé Iván

Ezek voltak a Francia Nagydíj emlékezetes pillanatai a Ferrari számára

Rövid összefoglaló videó a Scuderiától az elmúlt hétvégéről: a hangulat kiváló volt, a catering ötcsillagos, a pályán mutatott tempóról inkább nem szólnak…

Így gokartozott a 12 éves Verstappen

Egy viszonylag régi videó bukkant fel a YouTube-on, melyen a 12 esztendő Max Verstappen látható gokartozás közben, Franciaországban. Mi tagadás, tehetséges volt, már akkor is az ifjú!

Ha van kedved, éld át újra a Francia Nagydíjat

Aki nem látta, azért nézze meg, aki meg látta... Nos, az úgy sem fogja még egyszer megnézni. Egy szó, mint száz, íme, a Francia Nagydíj összefoglalója:

Videó - Vizsgálják Ricciardo utolsó körös megmozdulását

A Renault ausztrál versenyzője az utolsó körben próbálta megelőzni a végén már mindennel küszködő Lando Norrist, de közben négy kerékkel elhagyta a pályát, majd ezután Raikkönen mellett is úgy ment el, hogy négy kerékkel a fehér vonalon kívül volt az egyenesben. Norris emiatt három pozíciót bukott a legvégén, Ricciardónak kinéz egy ötmásodperces büntetés, amivel a hetedik helyről a tizenegyedikre csúszna vissza.

FRISSÍTÉS: Daniel Ricciardót valóban ötmásodperces időbüntetéssel sújtották, rögtön kettővel is, így kiszorult a pontszerzők közül!

 

Raikkönen elárulta, milyen trükkel próbálja lerázni a médiát

A 2007-es világbajnok az Alfa Romeo által közzétett videóban zenefogyasztási szokásairól beszélt:

"Elég sok finn zenét hallgatok, igazából mindenféle stílusút, és legtöbbször a pilótaparádék alatt. De sokszor van olyan is, amikor csak fent hagyom a fejhallgatót, hogy az emberek azt higgyék, hallgatok valamit, és ne akarjanak velem beszélni." 

Walter Csaba hiába vezetett, nem ért célba

Nem tudta teljesíteni Walter Csaba az ADAC TOTAL 24h-Rennen Nürburgring 24 órás endurance versenyt a rent2Drive-racing csapatával. Ugyan a Porsche-t vezető csapat a kategóriája élén állt, a 49. körben baleset miatt kiestek a versenyből - áll az MNASZ közleményében.

Skót sapkában köszöntötte Jackie Stewartot az F1-es mezőny

Június 11-én ünnepelte 80. születésnapját az F1 háromszoros világbajnoka, Sir Jackie Stewart, akit a sportág meglepetéssel köszöntött a Francia Nagydíj rajtja előtt, a rajtrácson. A királykategória főszereplői is magukra öltötték a legendás pilóta-csapatvezető skótkockás sapkáját és összeültek néhány fotó erejéig. A versenyzők közül Kubica, Bottas, Hamilton és Verstappen ismeretlen okok miatt nem "sapkáztak", viszont ők is jelen voltak a köszöntésen - jelenti a Paul Ricardról kollégánk, Mészáros Sándor.

D9vrAhXXsAAb4yt

D9vrAfmWsAUi6HJ

 

65301982_680858989020581_3189143526587760640_n

Egy versenyen háromszor követte el ugyanazt a hibát, összegyűjtötte a 12 büntetőpontot az F2-es pilóta

A Formula-2 idei egyik újonca, az indiai Mahaveer Raghunathan a szezonban eddig elsősorban figyelmetlenségeivel hívta fel a figyelmet, aminek köszönhetően már az évad kilencedik futamán felhalmozta azt a 12 büntetőpontot, ami az F2-ben is alkalmazott rendszer szerint eltiltást von maga után. Az MP Motorsport pilótája a szombati Paul Ricard-i versenyen háromszor sem a kötelező procedúra szerint járt el a virtuális biztonsági autós időszak során, és mindegyikért kiróttak rá egyenként három büntetőpontot. De nem is lett volna mindegyikre szüksége a 12 eléréséhez, hiszen az előző hétvégékről is igen komoly bűnlajstrommal rendelkezett már: mulasztotta már el a mérlegelést, előzött biztonsági autó alatt, előzött pályalevágással, okozott balesetet, Bahreinben pedig a leintést követően kétszer hajtott el a kockás zászló előtt.

Raghunathant nemcsak a következő futamról, hanem a következő versenyhétvége mindkét futamáról eltiltották, így el sem kell utaznia a Red Bull Ringre.

Nem az indiaiak szabálytiszteletéről szól ez a francia hétvége az utánpótlás-sorozatokban, a Formula-3-ban Jehan Daruvala egy pillanatra a győzelmét kockáztatta, amikor a mérlegelés előtt beleivott egy vizespalackba.

ragunathan

Itt megnézhető a Ferrari „döntő” bizonyítéka, a híres Chandhok-elemzés

Mint arról beszámoltunk, a Ferrari a korábbi F1-es pilóta alábbi, tévés elemzését is érvei között sorolta fel a Kanadai Nagydí győzelméért folyó harcában. A melléklet azonban az FIA-t egyáltalán nem győzte meg, sőt, maga Karun Chandhok és az egész paddock is jót szórakozott rajta.

Nem az a baj, hogy rosszul beszélne az indiai, hiszen ő is a büntetés ellen foglalt állást, hanem az, hogy ha valaki komolyan akar felépíteni egy érvrendszert, akkor nem kívülálló harmadik személyek szubjektív véleményével próbálja bizonyítani a saját igazát. 

Kiss Norbert élete egyik legrosszabb versenynapját abszolválta a Hungaroringen

És a videó hangulatán az sem javít érdemben, hogy csajos fotót választottak hozzá nyitóképnek. A Hungaroringen zajlik ezen a hétvégén a kamion-Európa-bajnokság, ám a magyar versenyző a problémás kezdés után csak a 9. helyre kvalifikált - amire egyik legrosszabbjaként emlékszik -, onnan pedig már nem lehetett sokat menteni a futamokon sem.

Lotterert megkérték, hogy hagyja el a bokszutcát, aztán megbüntették érte

Majdnem éjfél is lett, mire kiosztogatták a menetrend szerinti büntetéseket a Formula-E Bern ePrix-je után. Közülük a legkomolyabbat - és legnagyobb felháborodást kiváltót - a remek hajrával a 4. helyre befutó André Lottererre szabták ki, aki egy bokszáthajtásnak megfelelő 22 másodperces időhozzáadást kapott, ezzel a pontszerzők közül is kicsúszott és még távolabb, 44 pontra került a bajnoki cím kapujában lévő csapattársától, Jean-Eric Vergne-től.

A DS Techeetah németje érelmezhetetlennek tartja a versenybírók ítéletét, amit azért róttak ki rá, mert a rajt utáni torlódást követő piros zászlós szakasz alatt úgy hajtott ki a bokszutcából, hogy annak a végén is piros lámpa világított: "Amikor egy versenyt piros zászlóval leállítanak, szokásosan mindenkinek a bokszba kell hajtani, így én ott is voltam, de aztán megjött az üzenet, hogy mégis a rajtrácson kell sorakoznunk. Megkérdeztem a csapatot, hogy mit tegyek, majd megerősítették számukra, hogy minden autónak a rajtrácson kialakult sorban kell állnia. Azért hajtottam keresztül a piroson, mert úgy gondoltuk, hogy ezt kérte tőlünk a versenyigazgató. Rendkívül súlyos ez a büntetés, hiszen csak egy valamit tettem: segítettem felgyorsítani az egész procedúrát, semmit nem ártottam. De úgy látszik, a versenyzés ma már ilyen: nem a sportról, hanem a szabályokról szól."

A büntetésnek köszönhetően Vergne előnye nem nőtt ugyan a tabella élén, hiszen Lotterer hátraküldésével Lucas di Grassi előrelépett egyet, így most ő van 32 ponttal a francia mögött. A New York-i duplafordulón összesen 58 pont lesz szerezhető, és bár emiatt matematikai bajnoki esélye még a jelenleg 8. helyen álló Daniel Abtnak is van, Vergne útja elég simának tűnik a címvédés felé.

lotterer

Jules Buemi kiakasztotta a cukiságmérőt egész júniusra

A Bern ePrix-re, hazai futamára családja is elkísérte Sebastien Buemit, aki miután harmadik helyről rajtolva ugyanezen pozícióban is ért célba a bolond módon induló futam végén, emlékezetessé tette az ünneplést is. A dobogóra ugyanis felvitte magával idősebbik, három és fél éves kisfiát, aki el is lopta a show-t a többiek elől, hiszen gyermeki izgatottsággal nézte végig - nem csoda, hiszen az! - a körülötte zajló sürgés-forgást.

D9ryrcVXoAATSHn

65017742_2225826604202555_3754650755076718592_n

D9sGOM9WwAA1r0e

D9sGOMvWkAE52-W

Köpésre szólították fel az F3-as győztest a díjátadó előtt

Nem lehet minden versenyhétvégén olyan jelenetet látni, mint ami a Formula-3 szombati futamát követően történt a Paul Ricardon. Az első három helyen végző pilóta már megérkezett a dobogó mögötti pihenőszobába, ahol a versenyt megnyerő Jehan Daruvala meglátott egy vizespalackot, és szomját oltani próbálva rögtön meg is húzta azt. Csapatának képviselője azonban tökéletesen tisztában volt a szabályokkal, és azonnal rászólt az indiaira: "Köpd ki! Köpd ki!" A mérlegelés ugyanis még ebben a szobában zajlott, és a versenyzőknek semmilyen súlyt nem szabad leadniuk vagy magukhoz venniük, amíg ez le nem bonyolódik, ezzel ugyanis befolyásolni lehetne a szabályok által szigorúan előírt kötelező minimális versenysúlyt.

A megilletődött Daruvala hirtelen nem is tudta, mihez kezdjen a szájában lévő vízzel, végül egy törölközőbe ürítette bele a folyadékot. A második helyen végző orosz Robert Svarcman viszont elmondhatja, hogy a szó legszorosabb értelmében egy köpésre került a futam megnyerésétől.

A Prema indiai pilótájának mindenesetre szerencsére volt, hogy ilyen könnyen és egy kis derülés kíséretében megúszta a szabálytalan vízivást. A közelmúlt leghíresebb esete, amikor extra súly felvételezése miatt valaki elveszítette a győzelmet, 2013-ban történt a DTM norisringi futamán, és szintén a vízzel volt kapcsolatos. Az elsőként célba érő Mattias Ekströmnek ünneplés közben apja egy palack vizet öntött a overallja zsebébe. A svédet kizárták, ám egy furcsa döntéssel Robert Wickenst nem léptették fel a második helyről az elsőre, így győztes nélkül került be a futam a nagykönyvekbe. 

 

Ez történt az időmérőn: A hivatalos összefoglaló

A Mercedes sorra megdöntött körrekordjai, a McLaren remeklése és Vettel szenvedése: az egyórás kvalifikáció 6 percbe sűrítve.

Óriáslépés: 3,5 másodpercet javult tavalyhoz képest a McLaren

2018-ban Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne a Q1-ben kiesett, 2019-ben Lando Norris és Carlos Sainz megszerezték a harmadik rajtsort a Francia GP időmérőjén. Az újraaszfaltozott Paul Ricard pályán a RaceFans adatai szerint a McLaren legjobb körideje 3,558 másodpercet javult előző évhez képest!

Ehhez képest a második legeredményesebb csapat, a Renault „csak” 2,098 másodpercet gyorsult, míg a Toro Rosso 1,986, a Mercedes 1,710 másodpercet talált. Még a hétvégén nem túl meggyőző Ferrari is fejlődött 1,435 szekundumot. Minden csapat gyorsult 2018-hoz képest, bár a Haas csak 0,306 másodpercet, kevesebbet, mint a Williams (0,847 s).