DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 15. csütörtök

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Tavaly Bottas volt a mérce az osztrák pályán

A Mercedes finn pilótájának fekszik a spielbergi aszfaltcsík, 2018-ban el is vitte a pole-pozíciót. Idézzük fel ezt a kört a hétvégére hangolódva:

A Magyar Nagydíjon is bevetik a 007-est

Az Osztrák Nagydíjtól kezdődően hat nagydíjon megtekinthető lesz a Bond In Motion (magyarul Bond mozgásban) kiállítás, amely állandó helyszínén, Londonban nagy sikert aratott. A gyűjteményben 12 James Bond-autó található hat évtizedből: a Goldfinger 1937-es Rolls-Royce Phantomjától a Spectre Aston Martin DB10 modelljéig.

A hat helyszín a Red Bull Ring, Silverstone, Hockenheim, a Hungaroring, Spa és Monza lesz. A Magyar Nagydíjon a 14-es kanyar mellett kap helyet a kiállítás, amelyet természetesen minden néző ingyen megtekinthet.

Egy korábbi videó a londoni kiállításról:

Az F2-eseknél találtak öt szép előzést a hétvégéről

Ezeket látták a legszebbnek a fiatalok franciaországi küzdelmeiből. A videó ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

A világbajnok csapat szerződtette a rali Verstappenjét?

A finn Kalle Rovanpera alig 18 éves, de már évek óta komoly névnek számít a rali világában. Édesapja, Harri Rovanpera is versenyzett a rali-vb-n, a fiatal pedig már egészen kis korától kezdve kivételes tehetségnek tűnik. Több hazai futamgyőzelem után immár a WRC2-ben versenyez a Skoda gyári pilótájaként, most azonban jöhet az újabb lépcsőfok: két mérvadó szakportál is arról ír saját forrásokra hivatkozva, hogy a "kis" Rovanpera aláírt 2020-ra a Toyota gyári csapatához.

A négyszeres világbajnok Tommi Makinen által irányított Toyota 2018-ban, mindössze második (visszatérése óta számolt) teljes szezonjában konstruktőri bajnoki címet nyert, idén eddig a második helyen áll, de egyéniben Ott Tanak vezet és az nem kérdés, hogy a Yaris WRC most is a mezőny legjobbjának számít. Az információt hivatalosan senki sem erősítette még meg, bár Makinen annyit elmondott, hogy lassan elgondolkodnak a 2020-as felállásukon - Ott Tanak helye biztos, Jari-Matti Latvala és Kris Meeke viszont rengeteget hibázik és messze elmaradnak csapattársuktól.

Rovanpera egyébként már tesztelhette is a Yaris WRC-t, tekintettel arra, hogy édesapja anno még éppen Makinen ellen (is) versenyzett és jól ismerik egymást, illetve hogy az autó Finnországban készül.

rova

fotó: dppi

A Williams segített megalkotni a világ leggyorsabb traktorát

A JCB logója pár éve már megtalálható a Williams szponzormatricái között is, együttműködésük pedig túlmutat az átalgos partneri szövetségen. Most például az Williams Advanced Engineering mérnökei segítettek könnyebbé és aerodinamikusabbá tenni ezt a Fastrac traktort, hogy a yorki repülőtéren Guy Martin vezetésével elérje a 166,7 km/órás sebességet, ezzel a világ leggyorsabb ilyen járművévé váljon. 

D9lFZS2XoAAiN36

42097

Máris beegerészte magát az F1 előszobájába az új Red Bull-növendék O'Ward

Idén vette fel a soraiba Patricio O'Wardot a Red Bull juniorprogramja, és bár a 20 éves pilóta versenyzői karrierje az utóbbi években már az amerikai kontinensen bontakozott ki, nem nagyon lehet mellélőni azzal a feltételezéssel, hogy az energiaitalosok saját vadászterületük, az F1 felé próbálják majd terelni a következő években az idén az IndyCarban részleges szezont futó mexikóit. Első lépésként máris találtak neki egy betöltendő ülést a Formula-2-ben a a spielbergi hétvégére, mégpedig azt, amely a Paul Ricardon hibákat halmozó Mahaveer Raghunathan eltitása miatt üresedett meg.

Elég váratlanul lett sörreklám Coulthard és Rosberg alakításából

Táncol, majd hindiül beszél, szóval jó messziről indítja ezt a reklámvideót David Coulthard, aki még a bálteremben is információkat kap a fülére, mint egy F1-es versenyző. Nico Rosberg beköszönése azonban egy óvatlan pillanatban a sörözés felé tereli a történet csapásirányát.

Videó: átrepült a korláton, egy fa állította meg

Méretes bukás egy hétvégi lengyel raliversenyről - a versenyzőknek elvileg nincs komoly bajuk: 

Ez a tíz legjobb belső felvétel a Francia Nagydíjról

A Formula-1 hivatalos Youtube-csatornájának válogatása ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

A három ifjú F1-es titán akkor és most

Felipe Massa osztotta meg az alábbi fotót, melyen Charles Leclerc, Alex Albon és George Russell látható kisgyerekként és most, aktív F1-es pilótaként. A brazil gratulált nekik és azt írta, hogy elképesztő látni ezt a képet, mindannyian nagy teheségek és sok mindent mutathatnak meg a sportban.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Amazing to see this picture! Great talented drivers! You all got still a-lot to show !! congratulations @georgerussell63 , @alex_albon and @charles_leclerc incrível em ver essa foto ! Esses merecem muito !!Parabéns

Felipe Massa (@massafelipe19) által megosztott bejegyzés,

Két éve történt Vettel és Hamilton emlékezetes bakui ütközése

A két többszörös világbajnok rivalizálásának egyik legtüzesebb pillanata volt a két évvel ezelőtti. 2017. június 25-én, Azerbajdzsánban a német pilóta előbb eltalálta a szerinte őt féktesztelő britet – a későbbi vizsgálat szerint nem történt szándékos lassítás –, majd felháborodva a Mercedes mellé hajtott, és nekikormányozta a Ferrarit. Vettel a leckéztetésért stop-and-go büntetést kapott, a futam után pedig meghurcolták, többek között az FIA is felülvizsgálta az esetet.

Vandoorne már a Mercedest teszteli

Bár hivatalosan még a HWA versenyzői és a Venturi technikáját vezetik a Formula-E idei szezonjában, valójában Mercedes-pilótának számít Stoffel Vandoorne és Gary Paffett, így dupla feladatot látnak el a szezon során, hiszen az elektromos sorozatba ősztől csatlakozó stuttgarti gyártó autójának tesztelését is ők végzik. Most az olaszországi Varano versenypályát róják ők ketten - ez a nemzetközi vérkeringésben kevésbé ismert helyszín is az ország északi részében, Maranello közelében található, és annak a Riccardo Palettinek a nevét viseli, aki az 1982-es Kanadai Nagydíjon szevedett halálos balesetet. 

D95IB53XYAAXt7_.

Teljesen kikeltek magukból Massáék, amikor hátraküldték őket a mezőnyben

Ennyi portugál ajkú ember korábban talán csak akkor esett neki bírónak a sporttörténelemben, amikor a portugál futballválogatott tagjai győzködték a játékvezetőt arról, hogy Cristiano Ronaldo esése nem színészkedés volt, hanem tizenegyest ér.

A Formula-E Bern ePrix-jének első köre után alakult ki az alábbi vita a pilóták és a versenyirányítás között, miután piros zászlóval megszakították a körözést a rajtot követő hatalmas torlódás miatt. Lucas di Grassi, Felipe Massa és Antonio Felix da Costa azok közé tartoztak, akik valahogy át tudták préselni magukat a káoszon és gyenge rajthelyük után hirtelen az élbolyban találták magukat. Ám a versenyigazgató úgy rendelkezett, hogy a biztonsági autó mögött az eredeti rajtsorrend szerint kell visszaállniuk a pilótáknak, amit hitetlenkedve fogadtak az előnyös helyzetbe kerülők.

"Bocsánat, de én még életemben nem láttam ilyet!" - méltatlankodott a döntés miatt az autósportban már kétségtelenül sokat megélt Massa.

Vettel megmagyarázza, hogyan lehet népszerűbb a közösségi médiában, mint Leclerc

"Engem úgy is 600 ezren követnek, hogy nincs is saját oldalam!" - érvel csapattársa előtt az a Sebastian Vettel, aki mára az egyetlen aktív F1-es pilóta maradt, akinek nincs hivatalos profilja sem, Facebookon, sem Twitteren, sem Instagramon, ám a különféle rajongói oldalai így is népszerűbbek, mint néhány versenyző saját profilja.

A Ferrari pilótái az alábbi játékban bizonyítják, mennyire ismerik egymást, miközben olyan kérdésekre kell egymásnak hátat fordítva válaszolniuk, mint hogy ki érkezik meg korábban a pályára, ki kel fel nehezebben reggelente, vagy hogy ki szeret jobban szerepelni.

Sainz maga is meglepődött azon, hogy milyen rést talált Verstappen mellett

A McLaren spanyolja élvezettel osztotta meg az alábbi videót, amelyen a Francia Nagydíjon kivitelezett rajtra látható. Carlos Sainz nemcsak legyorsulta Lando Norrist, de az első kanyarban még úgy tűnt, hogy Max Verstappent is elkaphatja, majd a kör során még egyszer próbálkozott korábbi csapattársával szemben. 

Hálás közönségnek sok-sok gumiégetés járt Kiss Norbitól a Hungaroringen

A kamion Európa-bajnokság magyar sztárja nem kímélte a gépén lévő abroncsokat.

Kép forrása: Kiss Norbi (Facebook)

 

Csapattársak vívtak ölre menő csatát a második helyért az IndyCarban

Az F1-hez szokott néző talán azon gondolkozhatott: vajon hogy viselik ezt a Team Penske garázsában? Mindenesetre az IndyCarban ez azért megszokottabb, ráadásul Josef Newgarden és Will Power vigyáztak is egymásra. Igaz, a győzelemre így sem volt esélyük, így a tét csak a második hely volt.

 

Nem volt meg fejben a Francia Nagydíj minden egyes pillanata Daniel Ricciardónak

Éppen ezért nem is értette a verseny leintése után az interjúzónában, amikor arról kérdezték, mit gondol arról, hogy Romain Grosjean fúj rá a futamon történtek miatt. Ricciardo teljesen őszintén visszakérdezett, kicsit talán magának is címezve ezt a kérdést: mi a f.szt csináltam?

 

A benne lévő Kimi Raikkönent idézte meg az F3 észt versenyzője

Jüri Vipset a francia F3-as hétvégén a gyors kör megkezdése előtt kellett békén hagyni.

Hiába a füvön előzés, 332 másodperces büntetés miatt bukta a Porsche a győzelmet a nürburgringi 24 óráson

A Pierre Kaffer, Frank Stippler, Dries Vanthoor és WTCR-es remeklései után autót váltó Frederic Vervisch által vezetett #4-es Team Phoenix Audi R8 LMS nyerte a hétvégi 24 órás versenyt a Nordschleifén, amely több mint 150 autó részvételével zajlott. Bár a verseny jelentős részében a #911-es Manthey Porsche állt az élen, köszönhetően többek között az alábbi videóban látható manővernek is, amellyel Kevin Estre két kerékkel a fűre hajtva vette át a vezetést, az egységre az utolsó órában szabtak ki egy komoly, bokszutcában letöltendő időbüntetést, így végül a második helyre csúsztak. Egész pontosan 5 perc 32 másodpercet kellett állniuk amiatt, mert Laurent Vanthoor (a győztes autóban ülő Dries testvére) gyorsan hajtott dupla sárga zászlós szakasz alatt, a megengedett 120 helyett 172 km/órát mértek nála.

Kategóriagyőztes lett napjaink legfelkapottabb versenyzőnője, a W Series összesítését vezető Jamie Chadwick is, aki Alex Brundle és Peter Cate oldalán egy Aston Martint vezetett - összesítésben ez nekik a 28. helyet jelentette.