DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 22. kedd

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Felismerik-e saját idézeteiket Ricciardóék?

Kvízjátékot játszott egymással a McLaren két pilótája Austinban, amelyben azt kellett kitalálniuk, hogy melyik versenyző vagy éppen csapatvezető szájából hangzottak el bizonyos mondatok a Netflix dokumentumfilm-sorozatának, a Drive to Survive-nak az előző évadában. És persze egy-két alkalommal saját megszólalások is bekerültek a válogatásba – de vajon Daniel Ricciardo vagy Lando Norris teljesített-e jobban?

Alonso az Alfákkal, Sainz a McLarenekkel vívott – a legjobb austini onboard videók

Az USA Nagydíj után is elkészült a szokásos top 10-es összeállítás a legjobb fedélzeti kamerás felvételekből, a válogatás két főszereplőjének pedig talán a mezőny két spanyolját nevezhetjük, de persze feltűnik benne példának okáért az első kanyarban történt rajtbaleset is – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető meg:

alonso-onboard-austin-video

Hamilton: Van még idő

Lewis Hamilton váratlan ütést kapott Austinban, hiszen egy neki fekvő pályán kapott ki Max Verstappentől és a Red Bull egyszerűen gyorsabbnak tűnt a Mercedesnél. A futam után posztolt is erről a vb-címvédő - azt írta, hogy kiemelezték a dolgokat és próbálnak még jobban teljesíteni.

"Az értékelés napja. Mindent beleadtunk, de a bölcsek tudják, hogy mindig tehetünk még többet. Szóval értékelünk, újratervezünk, feltöltődünk és harcolunk! Még mindig van idő, vannak akadályok, de együtt, közösen mindent elérhetünk, amit akarunk. Szóval nyomjuk és ezt mindenkire értem! Maradjunk formában, maradjunk erősek, maradjunk koncentráltak" - írta közösségi oldalán Hamilton.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Hatalmas balesete és csigolyatörése után ismét F1-es autóba ülhet a Williams pilótája

Jack Aitken a spái 24 órás versenyen szenvedett szörnyű balesetet, de óriási szerencsével megúszta az ütközést - csigolyatörést szenvedett ugyan, de azóta már sikerült ebből felépülnie. Ennek legújabb jele az, hogy a Williams bejelentette: a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon beülhet az egyik F1-es autóba az első szabadedzésen. Aitkenre több ilyen lehetőség várt volna a szezon során, ha nincs ez a baleset...

 

Hamilton apja szerint fia Verstappen nyakába borul majd a végén

Óriási, kiélezett küzdelem zajlik még öt versennyel a szezon vége előtt is Max Verstappen és Lewis Hamilton között. A páros viszonya sokszor tűnhet rivalizálás helyett ellenségeskedésnek, de mindketten kijelentették már, a tisztelet megvan közöttük, és mindent csak a sajtó fúj fel.

Így gondolja ezt a címvédő édesapja, Anthony Hamilton is, aki szerint amint eldőlt, hogy kié a világbajnoki trófea 2021-ben, könnyes összeborulás várható fia és a holland között. „Ők ketten ádáz ellenfelek. Lewis ott van, ahol Max akar lenni, Max ott, ahol Lewis. Olyanok, mint két bokszoló a ringben, de garantálom, hogy amikor vége van, hatalmas ölelés, nevetés és puszik várhatóak közöttük” ­– mondta a Verstappen-sikerrel záruló USA Nagydíj után.

Emlékeztetett annak fontosságára is, hogy elkülönítsük a pályán és az azon kívül zajló dolgokat. „Ezt úgy hívják, versenyzés. Ha túl barátságos vagy, túlságosan elemeled a lábad a gázról. Nézzük csak meg a mezőny hátsóbb régióit, a két McLarent és a Ferrarikat – azok a srácok barátok. A versenyzés ilyen. A pályán kívül nagyon barátságos vagy. Csata közben viszont mindent szabad” – vélekedett.

Így látja egymást Schumacher és Mazepin

Nem csak a Ferrari szereti különböző kihívások elé állítani pilótáit. Többek között a Haas is szívesen ad ilyen-olyan feladatokat Mick Schumachernek és Nyikita Mazepinnek, amelyeket természetesen videón meg is örökítenek. A legutóbbi ilyen egymás lerajzolása volt. Schumacher német precizitással egy kifinomult portréra törekedett, míg orosz csapattársa gyakorlatilag egy hirdetőoszlopot vetett papírra…

A Heineken dicséri Perez példamutatását

Sokan panaszkodtak fizikailag küzdelmes versenyre, de közülük is talán Sergio Perez vitte a prímet, aki az első körtől kezdve technikai probléma miatt egy korty vizet sem tudott inni. Ennek fényében elég irritáló lehetett számára minden egyes körben az alatt a Heineken-reklám alatt elszáguldani, ami arra buzdít: „Ne igyál, ha vezetsz!” A sörgyár mindenesetre humoránál volt, és megköszönte a mexikóinak, hogy ilyen pontosan betartotta az ajánlásukat.

Brundle kiakadt a celebekre: Tiszteletet a riportereknek!

Az egy év szünet után visszatérő F1-et hatalmas örömmel és lelkesedéssel fogadta az USA, igazi showt varázsoltak az austini pályára. Néhány csúnya jelenet azonban beárnyékolta a csillogást.

Hosszú idő után a riporterek és a sztárvendégek is újra sétálgathattak a rajtrácson a verseny előtt, utóbbiakat pedig a tévések meg is kísérelték megszólaltatni. Martin Brundle próbálkozásában azonban nem volt köszönet: amikor a rapper Megan Thee Stalliont szerette volna mikrofonvégre kapni, a hölgy testőre egyszerűen arrébb tessékelte az újságírót, a kíséret többi tagja pedig meg is tudakolta tőle, mit képzel magáról.

Brundle az eset után nem tudta hova tenni ezt az udvariatlanságot, és közösségi oldalán ki is fakadt a hírességekre. „Korábban már éreztem, hogy nyomás alatt vagyok, amikor a rajtrácson voltam, de olyan emberek miatt, mint Senna, Prost, Schumacher, Mansell, Piquet és a többiek. A testőrök, akik először vannak itt, nem zavarnak, mindenkinek megvan a maga munkája, de talán tanulhatnának némi jómodort és tiszteletet tőlünk” – fogalmazott.

Verstappen szemüveget venne, a két öreg összeakad – így szólt a rádió Austinban

Az F1 meghozta a hétvége legjobb hanganyagait, köztük Max Verstappen rengeteg elégedetlenkedésével és örömével, csalódott Mercedesszel és néhány versenyzővel, akik a pilótafülke rejtélyeivel küzdenek. A videó a képre kattintva indul.

A Red Bull-Mercedes párosítás lehetséges lenne?

A jelenlegi erőviszonyokat figyelembe véve nehéz elképzelni azt, hogy az energiaitalosoknak motort szállítson a Mercedes, de még azt is, hogy Max Verstappen náluk versenyezzen. Ennek ellenére a német márka egyik autóját az osztrák istálló színeire festették és a holland pilóta rajtszáma is felkerült rá, ami elég jó okot adott arra, hogy a blackley-i gárda viccelődjön ezzel egy kicsit a közösségi médiában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Dale Earnhardt Jr. üdvözölte Ricciardo produkcióját

Különleges ajándékot kapott a McLaren csapatától Daniel Ricciardo. A hétszeres NASCAR bajnok Dale Earnhardt 1984-es versenygépét vezethette Austinban cserébe az Olasz Nagydíjon aratott győzelméért. A legendás versenyző fia szintén a népszerű pilóták közé tartozott a Cup Seriesben, ezúttal pedig üzenetet hagyott az ausztrál számára.  „Örülök Danielnek. Azért is hálás vagyok, ahogyan az édesapámat ünnepli. Ez sok apuka családtagját és rajongóját mosolyra fakasztja” ─ írta a Twitteren.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NASCAR (@nascar) által megosztott bejegyzés

Folytatódott Carlos Sainz kiváló sorozata

Stabil teljesítményt nyújt a Ferrari spanyol pilótája már Stájer Nagydíjtól kezdve. Az Red Bull Ringen rendezett dupla fordulón a 27 esztendős pilóta mindkétszer pontot szerzett, ezt a jó szokását pedig azóta is megtartotta. Az USA Nagydíj ugyan nem pont úgy alakult ahogyan eltervezte, ám az Austinban elért hetedik pozíciója már zsinórban a 10. pontszerző helye volt.

Austinban már nem Vettel szedte a szemetet, hanem rajongói

Emlékezetes pillanat a Formula-1-es szezonból, amikor a környezettudatosság egyik harcosa, Sebastian Vettel a Brit Nagydíj után elkezdett szemetet szedni a lelátókon – volt munkája bőven… Kedvencük akcióján felbátorodva a telt házas USA Nagydíj után az Aston Martin-rajongókon volt a sor, ők gyűjtötték össze az eldobált hulladékot Austinban.

Megadta a módját az ünneplésnek a friss MotoGP-világbajnok

Fabio Quartararo már a vasárnapi misanói futamon bebiztosította vb-címét a MotoGP-ben, miután egyedüli kihívója, Francesco Bagnaia az élről bukott. A leintést követően nagy banzáj vette kezdetét, az ünneplés igazán fiatalosra és lazára sikeredett a Yamaha 22 éves franciájától – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

quartararo-vb-video

Természetesen a MotoGP is készült Quartararo bajnokavatására, szinte azonnal megérkezett a szokásos világbajnoki klip, amely IDE kattintva tekinthető meg.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Porig égett egy autó a Rally Hungaryn, az erdőt is meggyújtotta – videó

A magyar Eb-futamon egy Renault Clio esett be a fák közé és gyulladt ki - szerencsére senki sem sérült meg, a versenyzőknek nem esett bajuk, az autó viszont elégett, sőt, az erdőt is meggyújtotta maga körül, a tűzoltók kezelték a helyzetet. (Márk WRC videója)

Shaq valószínűleg az egyetlen ember, akit Lewis Hamilton soha az életben nem fog tudni lehagyni

Lewis Hamilton valószínűleg nem azzal volt elfoglalva a pódiumon állva, hogy a 2,16 méteres Shaquille O’Neal még úgy is magasabb nála, hogy ő a dobogón, a kosárlabdázó pedig a földön, mellette áll. Az internet népe azonban természetesen kiszúrta a jelenséget, és valljuk be: viccesen fest egymás mellett a két zseniális sportoló.

Egy biztos: Lewis Hamilton ezt a rekordot soha nem fogja tudni beállítani a maga 174 centijével.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ESPN F1 (@espnf1) által megosztott bejegyzés

Nagy felzárkózások, Marquez-győzelem és drámai bajnokavatás – Misano 2 legjobb pillanatai

Megérkezett a szokásos top 5-ös válogatás a MotoGP legutóbbi versenyéről, benne többek között Enea Bastianini újabb parádés előretörésével, Marc Marquez talán legfontosabb sikerével és persze Francesco Bagnaia élről való bukásával, amellyel Fabio Quartararo lett a 2021-es világbajnok – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

motogp-misano-video-1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hatalmas borulás és újabb Rosberg-győzelem az Extreme-E-ben – videó

A hétvégén Olaszországban, Szardínián folytatódott az elektromos tereprali-bajnokság első szezonja az Island XPrix-vel. A szombati kvalifikációk után – ahogy az előző három hétvégén is – Lewis Hamilton csapata, az X44 volt a leggyorsabb, a vasárnapi döntőben azonban egykori nagy riválisa, Nico Rosberg alakulata nyert: Johan Kristoffersson és Molly Taylor már a harmadik sikerüket könyvelhették el, s ezzel a bajnokságban 16 pontra növelték az előnyüket a fináléban megálló Sebastien Loeb, Cristina Gutierrez duóval szemben a decemberi idényzáró előtt. A dobogóra az egy ideig vezető Chip Ganassi balesete után az Abt és a JBXE, azaz Jenson Button csapata fért még fel.

A döntőbe jutásért folyó futamok során volt egyébként egy hatalmas baleset is: Stephane Sarrazin borult nagyot – íme, videón az incidens, alatta pedig a verseny összefoglalója:

Nem állt meg Herczig baleseténél, elvették a győzelmét a Rally Hungaryn

Utólag változott a győztes személye a Rali-Európa-bajnokság magyarországi idényzáróján. Eredetileg Nyikolaj Grazin bizonyult a leggyorsabbnak, ám mint kiderült, vasárnap délelőtt nem állt meg Herczig Norberték baleseténél, emiatt pedig igen súlyos, 15 perces időbüntetéssel sújtották. Ezzel a győzelmet Mads Ostberg örökölte meg végül, míg a magyar bajnoki címét megvédő Hadik András feljött az ERC-értékelésben is a dobogót érő harmadik pozícióba. Azon mindez nem változtatott, hogy Andreas Mikkelsen lett az Európa-bajnok.

400 ezer néző volt kint a hétvégén Austinban

Először volt teltházas az USA Nagydíj a Circuit of the Americas pályán: a szervezők rekordszámú nézőt ígértek, és a hivatalos számláló végül 400 ezer főnél állt meg, a három nap látogatottságát összeadva. Ez az FIA elnöke, Jean Todt Twitter-posztjából derül ki, aki az atmoszférát dicsérte, valamint az első háromnak név szerint gratulált a közösségi médiában.