DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 24. péntek

Elhárult az akadály Verstappen nürburgringi 24 óráson való részvétele elől

Elmozdította egyik versenye időpontját a Nürburgring Langestrecken-Serie annak érdekében, hogy Max Verstappen is rajthoz tudjon állni rajta, ezzel teljesítve a 24 órás versenyen való részvétel feltételét. Verstappen tavaly a Nordschleifén megejtett GT-s debütálása és licenszszerzése után megerősítette, hogy egyik célja rajthoz állni a legendás egynapos viadalon, amelynek azonban feltétele, hogy előtte vagy az NLS egyik fordulóján, vagy konkrétan a 24 órás kvalifikációs versenyein el kell indulnia. Ám míg maga a nürburgringi 24 órás május közepi időpontja nem ütközött F1-es nagydíjhétvégével, eredetileg az NLS naptára teljes egészében ütközött a Formula-1-es menetrenddel.

A Verstappenék GT-projektjében érdekelt Mercedes azonban felsővezetői szinten mozgatott meg minden követ annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a négyszeres világbajnok indulását. És úgy fest, sikerrel is jártak, az NLS ugyanis bejelentette, hogy az eredetileg március 28-ra – azaz a Japán Nagydíj hétvégéjére – tervezett második fordulót előrébb hozzák egy héttel, amely így a sanghaji és suzukai F1-es futamok közé esik, s a Red Bull hollandja is részt tud venni rajta, ha valóban szándékában már idén indulni a 24 óráson.

„A már bejelentett dátum módosítása számos érdekelt féllel történt intenzív megbeszélés eredményeként született, minden érdek figyelembe vételével – beleértve az autósport érdekét is. Szeretnénk tovább építkezni az NLS tavaly elért világszintű ismertségére, amelyet Max Verstappen részvételével ért el, hogy az minden csapat és résztvevő javára váljon” – fogalmazott Mike Jager, az NLS igazgatója egy közleményben.

verstappen-mercedes-nordschleife-1

Több mint 30 klasszikus F1-es autót vittek táncba Imolában

A Historic Minardi Day keretein belül harmincnál is több klasszikus F1-es autó gördült pályára a hétvégén Imolában - erről hoztunk egy hangulatos videót.

„Kinyitotta a garázsajtót” egy versenyző Belgiumban

Persze nem szándékosan: a pálya mellett lévő ház tulajdonosai valószínűleg nem voltak túl boldogok az eset után.

A Ferrari több lágy keveréket kért Barcelonába

A Spanyol Nagydíj három gumikeveréke a C3 (lágy), C2 (közepes) és C1 (kemény) lesz: utóbbit Bahreinbe vitte el eddig a Pirelli, de nem örvendett nagy népszerűségnek. A Ferrari két pilótájának 13 szettből 9 lágyat kért (hasonlóan a Renault-hoz és Alfa Romeóhoz), míg a Red Bull 7-et, a Mercedes 8-at. A Ferrarinál és Mercedesnél házon belül különbség van a közepes és kemény keverékek megoszlásában is. A C2-ből Bottas néggyel is gazdálkodhat, Leclerc csak kettővel.

Soha nem látott, de elég komoly problémával szembesült Felipe Massa

Furcsa gondot kellett leküzdenie a párizsi Formula-E-futamon Felipe Massának, ugyanis az eleredő eső konkrétan belefolyt a sisakjába, ami miatt alig látott valamit. "Sajnos amikor nekieredt az eső, egy olyan problémával szembesültem, amivel pályafutásom során még soha. Valamilyen okból egy csomó víz úgy döntött, hogy bemegy a sisakrostélyomon, emiatt nem láttam semmit sem. Az egész futamot nyitott rostéllyal kellett megoldanom az esőben, kinyitottam, kicsit becsuktam, megint kinyitottam... emiatt nyilván lassabban tudtam menni, ezért voltak a hibák és a pozícióvesztések" - magyarázta a brazil az Autosportnak.

"Azonnal jelentkezett ez, amint elkezdett esni az eső, nagyon rossz volt. Sosem történt még velem ilyen, úgyhogy erősen ki kell vizsgálni ezt a beszállítóval" - tette hozzá, kérdőre vonva a Schuberth céget is.

mas

fotó: dppi

Megjöttek az Azerbajdzsáni Nagydíj legjobb rádiüzenetei

Raikkönen, Vettel, Bottas, Hülkenberg - átkattintás után az F1 hivatalos Youtube-csatornáján megtekinthető a videó:

Michelisz, Kiss és a magyar Bosszúállók

A MotorsTroll Hungária képe a magyar autósport és a Bosszúállók: Végjáték "összevetésében":

 

Ismét jól szerepelt Amerikában a fiatal magyar kamionversenyző

"Ismét egy remek hétvége. A Myrtle Beach Speedwayen rendezték a szezon második versenyét. Sajnos nem volt egyszerű dolgunk, mivel nehezen tudtuk levinni a tapadást a csúszós aszfalt miatt. Ennek ellenére az időmérőn sikerült megfutni a leggyorsabb kört, kopott hátsó gumikon. Sokat küzdöttünk, de végül úgy döntöttünk, hogy csak jobb oldalra rakunk fel új gumikat a fő futamra. A 9. helyről vártuk a rajtot, mivel a fő futam rajtsorrendjét sorsolás alapján határozzák meg. Izgultunk, hiszen akik számítanak a bajnokságban, mind előlünk rajtoltak. Szerencsére az új gumi meghozta a tapadást és egészen a 3. helyig tudtunk menetelni! Nagyon örülök ennek az eredménynek, hiszen egy nehéz hétvégén vagyunk túl és szerintem megint nagy show-t csináltunk! Köszönöm a szurkolást és köszönöm a csapatomnak, valamint a támogatóimnak a lehetőséget

Külön köszönöm Misinek a remek munkát, megint kitett magáért és egy megbízható erős technikával tudtunk versenyezni!" - posztolta közösségi oldalán Molnár Bendegúz, a fiatal kamionversenyző, aki az Egyesült Államokban, a Bandit Big Rig Seriesben versenyez.

molnár

„Ezt így szoktuk fordulni... nem akarattal volt, bocs...” – óriásit mentett a magyar ralis

Szauer Gergőt egyébként is azért szeretik a raliversenyekre járók, mert nem megy a szomszédba "bátor" és látványos kanyarvételekért - ezúttal a Peugeot Kupa második helyét szerezte meg a hétvégi Miskolc Ralin. Kalandja azért akadt, íme egy rövid videó...

Verstappen és a tökéletesen időzített előzés

A Red Bull hollandja Sergio Perezt vadászta le Bakuban úgy, hogy a lehető legjobban időzítve bújt ki a Racing Point mögül, majd úgy előzte meg, hogy a mexikóinak nem is volt esélye visszatámadni - pont akkor került elé Verstappen, amikor már semmit sem tudott tenni ellenfele, pedig ebben az egyenesben az erős szélárnyék és a hatékony DRS miatt könnyű volt úgy utolérni a másikat, hogy azonnal ellentámadási lehetőség is nyíljon.

 

Óriási mázlijuk volt ezenek a nézőknek a Miskolc Ralin

Kevésen múlt annak a néhány nézőnek az élete, akik a tiltás ellenére a lezárt területről nézték hétvégén a Miskolc Rallye-t. Az egyikük által készített felvételen jól látszik, hogy a különösen veszélyes külső ívről, a fák közül nézték az autókat, amikor az egyik versenyző óriási sebességgel megérkezett az erdőbe. 

Lassítás nélkül, hatalmas tempóval szállt el Bodolai László autója a hétvégi Miskolc Rallye-n, a mályinkai szakaszon. Az életveszélyes bukótérben álló nézők egyike készítette a felvételt, amit a Rallye Dream Blog tett közzé Facebook-oldalán.

Leclerc megfutotta a Ferrari 250. leggyorsabb körét

Jubilálhatott a Ferrari az Azerbajdzsáni Nagydíjat követően, hiszen azzal, hogy Charles Leclerc-é lett a versenyben futott leggyorsabb kör, 250. alkalommal könyvelhette ezt el egy Ferrari-pilóta. A második Williams és a harmadik Lotus összesen nem ért el ennyit.

Ricciardo és az azeri pályabírók ünneplik a Tánc Világnapját

Az azerbajdzsáni pályabírók - vagy legalábbis a pályabírónak öltözött táncosok, ki tudja - rendkívül előrelátóak voltak, és egy kis táncos előadással fűszerezték meg a vasárnapi versenyzői parádét, hiszen a mai napon tartják a Tánc Világnapját. Ki más szállt volna be ebbe a mókába, ha nem Daniel Ricciardo? Mi mondjuk azért megnéztük volna azt is, ahogyan Raikkönen táncra perdül...

 

Két testvér uralja a ralikrossz-világbajnokságot

A világbajnokok és gyári csapatok távozásával nagy kérdés volt, kik lesznek a ralikrossz-világbajnokság 2019-es szezonjának élmenői. Az első két versenyt egy testvérpár tagjai nyerték: Abu Dhabiban a 20 éves Kevin Hansen szerezte meg első győzelmét, Barcelonában bátyja, a 26 éves Timmy győzött, aki már bizonyított vb-menő, a 2015-ös ezüstérmes.

A hétvégi versenyen Kevin lett mögötte a második, ő vezeti az összetettet is, bátyja a harmadik helyen áll. A családi vonalat tovább erősíti, hogy mindketten 14-szeres Európa-bajnok apjuk csapata, a Hansen MJP Peugeot versenyzői…

A spanyol futam döntője:

Óriásit bukott Kyle Larson a hétvégi NASCAR-futamon

A 26 éves versenyzőt William Byron forgó autója találta el a kettes kanyar kijáratánál, ami után Jeffrey Earnhardttal ütközött, majd felemelkedett a levegőbe és végeláthatatlan pörgésbe kezdett.

 

Így szerezte meg idei első pole-ját és dobogós helyét Michelisz Norbi

Stílusosan a Hungaroringen, a hétvége legfontosabb, harmadik számú futamán indult az első rajtkockából, melyet második helyre váltott. Íme a vasárnapi időmérő és verseny összefoglalója:

Egészen jól sikerült Leclerc utolsó bokszkiállása

A Ferrarinál úgy döntöttek, hogy az utolsó körökre kihozzák Leclerc-t friss lágy abroncsokért, annak érdekében, hogy megszerezzék a versenyben futott leggyorsabb körért járó pluszpontot. Hogy mi lett ennek a hozománya? A leggyorsabb kerékcsere, új körrekord és az ezzel együtt járó egy pont, illetve a rajongók Leclerc-t választották meg a nap versenyzőjének is. Nem rossz...

 

Az Azerbajdzsáni Nagydíj összefoglalója - videó

Éld át újból a bakui verseny legizgalmasabb pillanatait, Charles Leclerc felemelkedésétől a Mercedes újabb kettős sikeréig.

Egy év után újra kettős pontszerzés a McLarentől

Legutóbb tavaly, pont az Azerbajdzsáni Nagydíjon fordult elő az a McLarennel, ami most. A csapat mindkét autója pontot szerzett azzal, hogy Carlos Sainz a 7., Lando Norris pedig a 8. helyen ért célba.

Fotó: Twitter

Ricciardót megbüntették a tolatós incidens után

Meglepően nyugodt futamot teljesített az F1-es mezőny Bakuban, az egyetlen komolyabb csörte Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat között. Az ausztrál elmérte a hármas kanyar féktávját az orosz mellett, majd amíg az orosz megpróbált irányba állni, egyszerűen nekitolatott a Toro Rossónak. A versenybíróság nem nézte tétlenül a megmozdulást, és három rajthelyes büntetéssel sújtotta Ricciardót a Spanyol Nagydíjra, és két büntetőpontot írt a pilóta szuperlicencére.

Így tolatott neki Ricciardo Kvjatnak Bakuban

Ez volt az Azerbajdzsáni Nagydíj egyetlen komoly incidense, a két korábbi Red Bull-csapattárs között: