DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 5. szombat

Ekkor mutatja meg 2026-os autóját a Mercedes és festését a Williams

Január 22-én teszi közzé az első képeket a 2026-os versenygépéről a Mercedes – jelentette be közösségi oldalán a csapat. Az előző évek sormintáját követve W17-esre keresztelt autó kapcsán sokan arra számítanak, hogy az etalont fogja jelenteni az új szabályrendszert hozó korszak kezdetén. A Mercedes első körben renderelt fotókat fog mutatni az új autójáról, alig néhány nappal a január 26-tól 30-ig esedékes barcelonai zárt kapus tesztet megelőzően, azt követően február 2-án viszont egy „rendes” szezonindító eseményt is tart az alakulat, amelyen a versenyzők, a csapat kulcsfigurái és természetesen maga a W17-es is jelen lesz immár teljes valójában.

Nem sokkal később aztán a Williams is bejelentést tett: ők február 3-án, azaz csak a barcelonai gyakorlás után leplezik le az FW48-as kódjelű versenygép dizájnját. Itt tehát csak festésbemutatóról van szó, de vélhetően magáról az autóról úgyis kerülnek majd ki fotók a tesztről, ahol pedig egyébként egy a rajongók által megszavazott fényezésben láthatjuk majd a grove-iak autóját.

Ezzel tovább bővült az eddig ismert bemutató-időpontok sora, már csak a konstruktőri világbajnok McLaren adós a maga terveivel. Jelenleg így fest ilyen szempontból a naptár:

Dátum Csapat Helyszín Jelleg
Jan. 15. Red Bull Detroit Festés
Jan. 15. Racing Bulls Detroit Festés
Jan. 20. Honda Tokió Motorbemutató
Jan. 20. Audi Berlin Festés
Jan. 22. Mercedes Online Képek az autóról
Jan. 23. Ferrari Fiorano Autó
Jan. 23. Alpine Barcelona Festés
Jan. 23. Haas Online Festés
Febr. 2. Mercedes ??? Autó/évindító
Febr. 3. Williams Online Festés
Febr. 8. Cadillac Super Bowl Festés
Febr. 9. Aston Martin Szaúd-Arábia Autó

mercedes-bemutato-f1

Ha lemaradtál róla, itt visszanézheted a Ferrari drámai leleplezését

A maranellói F1-es csapat nem aprózta el az idei autó bemutatását: kedden egy 19. században épült olasz színházban, komolyzenei felvezetéssel rántotta le a leplet az SF1000-ről.

A róla készült mémen nevet a Mercedes

A csapat hétfőn leleplezett festéséből szerkesztett valaki egy poénos képet, ami eljutott magához a Mercedeshez is. 

Csütörtökön nagy hírt kapnak a Kubica-rajongók

Lengyel sajtóértesülés szerint holnap hivatalosan is megerősítik, Robert Kubica a 2020-as szezonban a DTM tíz fordulóján fog versenyezni egy BMW M4-gyel az Alfa Romeo Racing F1-es tartalékpilóta posztja mellett.

A SportoweFakty beszámol a csapatstruktúráról is: mivel a BMW hat gyári ülése elkelt, a lengyel a gyár által felkészített privát autót kap. Szponzora a PKN Orlen lesz, amely az Alfa Romeóhoz is névadó támogatóként csatlakozott. A holnapi sajtótájékoztatón a cég vezérigazgatója is részt vesz. Arról egyelőre nincsen információ, milyen stábbal és csapatnév alatt fog Kubica versenyezni, korábban csak arról érkeztek hírek konkrétumok nélkül, hogy az Audihoz hasonlóan a BMW is indíthat privát istállót.

Néhány szerencsés fiatal idén is felállhat a Magyar Nagydíj rajtrácsára

A tavalyi alkalomhoz hasonlóan az MNASZ idén is várja azok jelentkezését, akik a saját, vagy a szüleik sporttevékenysége alapján kapcsolódnak a hazai autósport életéhez, és részt vennének a 2020-as Magyar Nagydíj rajtceremóniáján. Húsz szerencsés fiatalnak lehetősége lesz felsorakoznia az F1-es mezőny elé a vasárnapi rajtot megelőzően. Részletek.

rajtceremonia-2020hun

Fotó: Ollé Iván

Íme Bottas 3.0-s verziója

Még keményebb, még férfiasabb, még szőrösebb. A 2020-as téli szünet során (f)elkészült a finn legújabb változata.

Magyar páros is teljesítette a Monte-Carlo Ralit

László Zoltán navigátora, Begala Tamás járt az AFM stúdiójában, ahol a WRC-nyitányon szerzettt különleges élményeiről beszélgettünk.

Ilyen lenne, ha hypercart építene Le Mans-ba a Ferrari, az Alfa, a BMW, a Bugatti, a Porsche és még jó pár gyártó

Egyelőre három autógyár, a Toyota, az Aston Martin és a Peugeot jelezte, hogy a WEC 2020/21-es szezonban induló új csúcskategóriája, a Hypercar szabályai szerint építenek versenygépet. Az átjárhatóság az amerikai IMSA új elsőosztályával, az LMDh-val azonban újabb érdeklődőket mozgathat meg. A koncepciórajzairól ismert dizájner, Sean Bull fantáziáját is megmozgatta a Hypercar osztály: egy rakás márka lehetséges Le Mans-i versenygépét megálmodta. 

Egy Red Bull Rakétát vagy egy McLaren Mágiát gurítanál le szívesebben?

Cipruson, a páfoszi Pit Stop Pubban lehet belefutni ebbe az F1-es ihletésű koktéllapba, melynek szereplőit – Repülő Ferrari, Williams Varázsló, Red Bull Rakéta és így tovább – a királykategória csapatai és azok színei ihlettek. Ki melyiket próbálná ki?

M1RA-változat is készült az Az aszfalt királyai plakátjából

A magyar csapat is elkészítette a sajátját az Oscar-díjas filmhez:

 

Így élték meg a sivatagi show-t az Africa Race-en taroló magyar kamionosok

Az AFM Ralihíradó összefoglalója a szaharai viadalról, ahol fényes magyar siker született: a Qualisport hármasa, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László a kamion kategória első, az autó-kamion értékelés második; a Fazekas Motorsport egysége, Fazekas Károly, Csákány Péter és Horn Albert pedig a kamionosok második, az összetett dobogó harmadik helyezését érték el.

Legalább hét futamot tervez az Európa-bajnokságon Herczig Norbert

Sorozatban harmadik évét kezdi meg az Európa-bajnokságon Herczig Norbert és Ferencz Ramón és a MOL Racing Team továbbra is a Baumschlager Rally Racingtől bérli az autót - a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét egy Volkswagen Polót. Herczig Norbert az Autósport és Formula Magazinnak azt mondta, hogy annyi változás van, hogy ez már egy másik Polo lesz, amely megkapja az új fejlesztéseket és murván minden bizonnyal jobb lesz majd, mint az előző verzió.

Herczigék előzetesen hét futamon állnának rajthoz a nyolcból, jelen állás szerint erre biztosított a költségvetés, de dolgoznak azon, hogy ne maradjon ki verseny - ha mégis kimarad, akkor a tervek szerint az a Liepaja Rali lesz. Ami pedig a célkitűzéseket illeti, a pilóta óvatosan fogalmazott: szerinte két év tapasztalat már elég lehet ahhoz, hogy jó eredményt érjenek el az Európa-bajnoki mezőnyben...

mrth_1

fotó: MRTH

 

Itt nézd a Ferrari bemutatóját 18:30-tól!

Ma leplezi le 2020-as versenygépét – melyet a szóbeszéd szerint SF1000-re keresztelnek – a Ferrari, előzetesen pedig válaszolunk a legfontosabb kérdésekre.

Hol és mikor mutatják be?

A helyszín Reggio Emilia, a Romolo Valli színház, a bemutató időpontja közép-európai idő szerint 18:30.

Hol lesz nézhető?

A bemutatót streameli a Scuderia Ferrari hivatalos oldala, valamint Facebookja.

Visszatér régi autójához és kategóriájához a kétszeres Európa-bajnok magyar raliversenyző

Eladta a tavalyi R5-ös Skodát az Érdi Rally Team, azzal Csomós Miklósék mennek idén a hazai bajnokságban, a terv viszont az volt, hogy a csapat egy másik R5-ös Skodát vesz és azzal áll rajthoz 2020-ban az Európa-bajnokságon. Ez azonban nem jött össze, nem sikerült autót szerezni, úgyhogy egyelőre mégsem R5-össel indulnak: visszatérnek a jól bevált Mitshubishihez és ahhoz az ERC2-es kategóriához, ahol már két Európa-bajnoki címet is szereztek.

Ifj. Érdi Tibor elmondta, hogy bár a szezont a Mitsuval kezdik, de nem ez a hosszabb távú terv és már az idény második felére is szeretnék beszerezni azt a bizonyos R5-ös Skodát. A tervek szerint az Azori-szigeteken, a Kanári-szigeteken, a Liepaja Ralin és a Lengyel Ralin indulnak június végéig, majd terveznek még két futamot, köztük a Rally Hungaryt, de azt már R5-össel.

érdiék-rómában-2

F1-es képet is díjaztak a Magyar Sajtófotó Pályázaton

„Csodálkozó szem” – ez a címe annak a pályaműnek, mellyel az MTI/MTVA fotóriportere, Czeglédi Zsolt nevezett a 38. Magyar Sajtófotó Pályázatra. A kép az idei Magyar Nagydíj első szabadedzésén készült Daniel Ricciardóról.

A fotót az ítészek díjazták: a Sport (egyedi) kategória 3. helyezését kapta meg. A pályázat legjobb képeiből itt lehet szemezni.

Idén is emléket állít Laudának a Mercedes

2020-ban sem feledkezik meg tavaly elhunyt csapattagjáról a német istálló. A Niki Laudát szimbolizáló vörös csillag a W11-esen is helyet kapott, idén a motorborítás hátsó traktusán, a rajtszám mellett lesz látható. A hétfőn leleplezett festésről itt megtekinthető a galériánk.

Alex Albon bemutatta új sisakfestését

Mit szóltok a 2020-as dizájnhoz?

 

Videó: nézd vissza a Mercedes idei festésének leleplezését

Ha valakinek van egy felesleges órája, tudunk programot ajánlani:

A Ferrari letiltotta a teszten készült fotókat

Nem véletlenül nem láthattunk normális képeket Charles Leclerc Pirelli-tesztjéről: a gumigyártó is csak a 18 colos abroncsokról közölhetett fotókat, az autóról pedig kémvideókon kívül semmi sem került elő. Nos, ez a Ferrari miatt történt: az Auto Bild információi szerint a maranellóiak letiltottak minden felvételt, amelyen látszik az új autó. A Ferrarinak lesz még egy ilyen alkalma, március 5-én, Fioranóban még szintén a szezon előtt körözhetnek egyet a Pirelli abroncsaival.

pf7_16

fotó: Pirelli Motorsport

Ennyi minden történt a magyar és külföldi autósportban az elmúlt hónapban

Kettő az egyben: visszanézhető az Autósport és Formula Magazin, valamint a Ralihíradó februári adása is. Africa Race, Monte-Carlo, Michelisz Norbert, interjúk és érdekességek a két műsorban.

A legjobb F1-es jelmez díját kapja...

Nem lőjjük le a poént, a videó elárulja. Vasárnap Mini Oscar-díjátadót rendezett az F1 Twitter-csatornája, amelyen a legjobb hangvágásért és a legjobb koreográfiáért is elismerést járt.