Bognár Viktor
1851 napja2025-12-10 08:51:00
Kis híján az Extreme-E is ott ragadt a Szuezi-csatornában
https://formula.hu/parc-ferme/28546
A Vörös-tenger partján, a szaúd-arábiai Al-Ula közelében tartja szezonnyitóját ezen a hétvégén az Extreme-E. A környezettudatosság jegyében a sorozat egy hajón, a St. Helenán szállítja a felszerelést a versenyhelyszínekre, és ez a hajó szolgál a sorozat paddockjául és a csapatok szálláshelyéül is az esemény során. Nos, a legrövidebb utat a helyszínre Európa felől a Szuezi-csatornán való átkelés jelentette – az Egyiptom területén található átjáró azonban éppen az elmúlt hét során került be hírekbe azzal a kissé abszurd eseménnyel, hogy egy teherszállító hajó, az Ever Given megfeneklett és oldalra csúszva teljes szélességében elzárta a csatornát a hajóforgalom elől. A torlasz március 23. és 29. között, közel egy hétig fennállt, és az Extreme-E-t vezető Alejandro Agag elmondása szerint nem sokon múlt, hogy a több mit két éve készülő sorozat bemutatkozásának is keresztbe tegyen.
„A hajó, a St. Helena az Extreme-E szíve és lelke. Ismét nagyon szerencsések voltunk, hiszen a hajó csupán pár nappal azelőtt haladt át a Szuezi-csatornán, hogy azt eltorlaszolták volna. Ha beragadunk, akkor nagyon valószínű, hogy nem lett volna verseny” – mondta Agag az Extreme-E pénteki sajtótájékoztatóján, amin a Formula.hu is részt vett.
Az első shakedown már lezajlott a helyszínen, amely során a kilenc autóból kettővel merült fel technikai probléma – ez pedig üdvözítő azok után, hogy a korábbi európai közös felkészülés során még szinte az összes gép elromlott. A vezető szerint a technika kezdeti betegeskedése benne van a pakliban, ennek ellenére látványos nyitóhétvégére számít, amit a mezőny tagjainak sikerlajstroma is garantál.
„Az autók – amelyek teljesítménye nagyon eltér mindattól, amit korábban láthattunk ilyen terepeken – elképesztő látványosságot fognak nyújtani. Nem is beszélve a nevekről: összeadtuk az összes világbajnoki címet, amivel a versenyzőink és a csapattulajdonosaink rendelkeznek, és ha jól emlékszem, 44 jött ki!” – vágott fel Agag egy számmal, ami kissé nagynak tűnik, még ha Sebastien Loeb és csapatának tulajdonosa, Lewis Hamilton ketten ebből 16-ért felelősek is.

Az autósportban is pörög a suezi mémgyár - a Mercedes húzza az Ever Givent, de az Odyssey 21 neki is segít