DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 17. szombat

Érdekességek a 2025-ös F1-es világbajnokról

Persze a cím becsapós, hiszen még pár órán át nem tudjuk, ki lesz a világbajnok, így hát statisztikai összegzésünkben mindhárom lehetséges forgatókönyvet számba vesszük.

Ha Lando Norris vagy Oscar Piastri lesz a világbajnok…

Az F1 történetének 35. világbajnokát koronázzák meg, 2021 és Max Verstappen óta az első új bajnokot köszönthetjük.

A McLaren 13. egyéni világbajnoki címét szerzi, 1999 óta mindössze a másodikat – ezzel a wokingiak kettőre megközelítik a Ferrarit, akik a „Schumacher-korszakban” előzték meg őket.

norris-piastri-monaco 

Ha Lando Norris lesz a világbajnok…

Nagy-Britannia 11. világbajnoka lesz, összesen pedig a 21. bajnoki címet szerzi az országnak – mindkét téren magasan vezetnek, egyetlen másik országnak sincs háromnál több bajnoka, s Németország az egyetlen, akinek nyolcnál több címük van (szám szerint 12).

Mansell, Button és Rosberg után a negyedik versenyző lesz, aki 150 futamnál is többet teljesített első vb-címe megszerzése előtt.

Ha Norris úgy lesz bajnok, hogy Piastri vagy Verstappen nyeri a futamot, 2016 óta először lesz valaki világbajnok annak ellenére, hogy nem ő nyerte a legtöbb versenyt a szezonban.

norris-interlagos-6

Ha Max Verstappen lesz a világbajnok…

Beállítja Michael Schumacher rekordját, aki jelenleg az egyetlen versenyző, aki zsinórban öt világbajnoki címet szerzett.

Fangio, Schumacher és Hamilton után negyedikként szerez legalább öt világbajnoki címet.

Minden idők legfiatalabb ötszörös világbajnoka lesz.

Az első pilóta lesz, aki legalább 100 pontos hátrányt ledolgozva lesz világbajnok.

A Red Bull 9. egyéni világbajnoki címét szerzi, amivel utolérik a Mercedest az örökranglista 3. helyén.

Hollandia feljön holtversenyben a 4. helyre a legtöbb vb-címmel rendelkező országok listájában.

verstappen-katar-win

Ha Oscar Piastri lesz a világbajnok…

A nyolcadik világbajnok lesz, aki első három szezonjának valamelyikében győzni tud – 1972 óta pedig mindössze a harmadik Villeneuve és Hamilton után.

Az ötödik legfiatalabb világbajnok lesz Vettel, Hamilton, Alonso és Verstappen után.

Az első világbajnok lesz, aki a 2000-es években született.

A negyedik versenyző lesz, aki a szezonzárót a harmadik helyről kezdve ér fel a csúcsra.

A harmadik ausztrál világbajnok lesz, és Ausztrália feljön holtversenyben a 4. helyre a legtöbb vb-címmel rendelkező országok listájában.

piastri-spa-8

65 méteres repüléssel zárta le a futamot a WRC világbajnoka

Sebastien Ogier stílusosan fejezte be a hétvégi Finn Ralit: az utolsó szakasz utolsó méterein lévő ugratón padlógázzal ment át és a mérések szerint hatvanöt métert repült, amellyel megnyerte ezt a különszámot a verseny során.

A ferrarisok a Hungaroring paddockjában is összecsaptak egymással

Finommotoros mozgásukat és szem-kéz koordinációjukat is próbára tették a Ferrari Formula-1-es pilótái a Magyar Nagydíj hétvégéjén. Sebastian Vettel és Charles Leclerc távirányítós autókkal álltak ki egymás ellen a paddockban. A szűk téren nem volt egyszerű dolguk, de a versenyzői beállítottságuk felszínre tört, így hamar az lett az egyetlen céljuk, hogy a másikat legyőzzék.

Közel az F1 a 22 futamos versenynaptárhoz

Szinte borítékolható, hogy a 2020-as Formula-1-es szezon 22 futamot foglal majd magában, állítja Toto Wolff. A Mercedes csapatfőnöke elárulta, a bővítés elsősorban az erőforrások miatt volt kérdéses, ugyanis egy pilóta már idén is mindössze három belső égésű motort használhat el. Többet viszont jövőre sem kaphat büntetés nélkül, a motorgyártóknak alkalmazkodniuk kell az egyre növekvő megbízhatósági elvárásoknak.

f1-start-france-2019

"Dióhéjban elmondható, hogy gyakorlatilag megegyeztünk a 22 futamban. Hagynunk kell, hogy a Liberty tegye a dolgát, ami az F1 gyarapítása. Ha támogatókat tudnak idecsábítani, akkor mögéjük kell állnunk. A vita tárgya az volt, hogy megváltoztassuk-e a technikai szabályzatot, de ez a bővítés nem adhat okot arra, hogy növeljük a megengedett komponensek számát" - nyilatkozta Wolff.

A naptár meghosszabbodása egyben azt is jelent, hogy a Spanyol Nagydíjtól nem válik meg az F1. Mivel 2020-ban Vietnám és Hollandia is csatlakozik a száguldó cirkusz körforgásába, így a katalán és a német hétvége került volna ki, ám előbbit a helyi vezetés támogatja, míg utóbbit már maga a névadó Mercedes sem, így csak Hockenheimtől kell búcsúznunk.

Ha nem indul a kedvenc pilóta, nem villannak a cicik sem

Mads Ostberg kapott "ajándékot" a 2017-es Finn Ralin, amikor egy hölgykoszorú sok mindent megmutatott neki a gyorsasági szakaszon - idén viszont nincs már helye a WRC-ben, úgyhogy a "Bocsi, de nincs több cici" felirat jutott a pálya mellé...

boobs

Videó: ilyen volt a magyar sportbírók előadása a Hungaroringen

A közönség jutalma sem maradt el... A "ForzaScudeia - A Magyar Autósport Rajongói Közösség" videója:

Tévedésből Nagy-Magyarország térképét tette ki Instagramra az F1

A Magyar Nagydíj versenynapján az F1 Instagram-fiókjának felelőse helyszíni hangulatképeket posztolt a 24 óra alatt törlődő Insta Story felületre, ez viszont bőven elegendő idő volt ahhoz, hogy figyelmes rajongóknak szembetűnjön egy komoly hiba. Alighanem Magyarország térképét akarták kis ikonként rátűzni az alábbi fotóra, ám (remélhetőleg) tévedésből egy olyan országét sikerült, ami már 99 éve nem létezik... 

67711007_2969087913117731_3003619459299540992_n

Hamiltonék örülnek, hogy nem kell takarítani, Sainz szerint söröznek a sportbírók - íme a Magyar Nagydíj legjobb rádióüzenetei

A Magyar Nagydíjon összegyűjtött csapatrádiózások válogatása ezen a linken, vagy alább, a Youtube-ra átkattintva elérhető!

Raikkönen ismét a kormányát kérte, de nem tetszett neki

A Magyar Nagydíj rajtja előtt kint maradt az Alfa Romeo kormánya az autón, ahol borzasztóan átforrósodott, Kimi Raikkönen pedig a maga nyugodt stílusában közölte a csapattal, hogy ezt talán nem így kellett volna csinálni. "A jövőben... nem tudom, hogy lesz-e ettől különbség, de talán jobb? Talán jobb nem a napon hagyni a kormányt. Tűzforró volt, amikor a kezembe vettem" - mondta a rádióban.

 

 

Miért váltott túraautóról hegyiversenyzésre Nagy Norbert?

Az AFM Motorsporthíradó augusztusi stúdióvendége a túraautózásban Eb-ezüstérmet, a WTCR-ben pedig dobogót is szerző Nagy Norbert lett, aki idén meglepetésre a hegyi Európa-bajnokságon szerepel. Norbi elmesélte, honnan ered szenvedélye a speciális szakág iránt, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Sainz ismét dalra fakadt az autóban

Carlos Sainz és a McLaren is abszolút elégedett volt a Magyar Nagydíj végén, hiszen az ötödik helyen ért célba a spanyol pilóta - miután azonban kölcsönösen megköszönték egymásnak a remek munkát, történt még valami. Idén már nem először és lehet, hogy nem is utoljára, Sainz dalra fakadt... mérnöke is beszállt, majd szólt Sainznak, hogy ellenőrizze a rádiót, mert úgy tűnik, hogy megint befogtak valami érdekes csatornát...

 

Raikkönen kisfia is itt volt a Hungaroringen

Kimi Raikkönen az alábbi, lapozható posztot osztotta meg a hétvégi Magyar Nagydíjról:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

My gang minus 1. Photos @calloalbanese

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Minden futamon ilyen csatát szeretnénk látni az első helyért

Amennyire egyoldalúan zajlott az idei F1-es szezon első harmada, annyira izgalmas futamokat láthattunk az utóbbi három-négy versenyhétvégén. Max Verstappen és Lewis Hamilton gigászi küzdelmének köszönhetően a magyar verseny is kellően eseménydús volt, olyannyira, hogy a küzdelmük egy összefoglalót is megér.

A Magyar Nagydíj legjobb pillanatai (videó)

Verstappen 67 körig vezeti a futamot, Bottas a mezőny végére esik vissza, a Ferrarik óriási lemaradásban vannak, Hamilton végül elcseni a győzelmet - íme a 34. Magyar Nagydíj legfontosabb eseményei 7 percben.

A Magyar Nagydíjon is helytállt László Attila

A korábban megsérült sportbíró nagy álma teljesült múlt hétvégén, ugyanis a Formula-1-es Magyar Nagydíjon teljesíthetett szolgálatot. Attila nagyon fárasztónak, ám annál lenyűgözőbbnek írta le a hungaroringi fordulót.

Most csincsillákért harcolt Kiss Norbert

Hazánk kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőjéről köztudott, hogy szívén viseli a háziállatok sorsát. Macskaárvaházzal már korábban is foglalkozott, legutóbb viszont egy csincsillatelepnél tüntetett az állatok jogaiért. A demonstráció résztvevői azt szeretnék, ha Magyarország csatlakozna ahhoz a tizennégy EU-s tagállamhoz, amelyek már betiltották a prémtenyésztést. Szerintük az állatokat is tisztelni kell, és nekik is kijár a kínzásoktól mentes, szabad élet. A tüntetésen Puskás Peti színész-énekes is részt vett.

boon-tuntetes-kiss

Fotó: Bánkúti Sándor

Már az F1-nek is van ivós játéka

Egy chicagói Reddit-felhasználótól származik az alábbi fotó, amely szerint feléjük így zajlik az F1. Ha valaki játékosan akar lerészegedni egy Formula-1-es futam alatt, akkor kövesse az alábbi szabályokat. Egy felest ér Charles Leclerc futamgyőzelme, Alex Albon pontszerzése, valamint az is, ha Pierre Gasly legyőzi Max Verstappent. Egy Williams pontszerzése, Romain Grosjean kiesése és eső esetén is "fenékig" a szabály, de a játék kitalálói a hidratálásra is gondoltak, a Mercedes győzelme egy pohár víz megivására utasít.

f1-drinking-game

Hamiltont a rajt előtt kapták gyorshajtáson

Sietős dolga lehetett a vasárnapi futamgyőztesnek, Lewis Hamiltonnak a Magyar Nagydíj rajta előtt bő fél órával, ugyanis az alábbi dokumentum szerint a bokszban a megengedett 80 km/h-s sebességet egészen pontosan 10,1 km/h-val lépte túl, így a Mercedesre egy 1000 eurós bírságot szabtak ki. Nagyon mélyen azért nem kell a zsebükbe nyúlniuk.

hamilton-hungp-ticket

Akármennyire is lassú volt a Ferrari a Hungaroringen, Vettel humora a helyén maradt

Igazi nyári, lezser hangulat uralkodott a Magyar Nagydíj vasárnapján az F1-es paddockban. A pilóták a szokásosnál is többet poénkodtak egymással, amelyek közül Sebastian Vettel egyik megjegyzése kiemelkedett. A német a leintés utáni sajtótájékoztatón Lewis Hamilton késésére csak annyit szúrt oda, "a haját csinálja!" Vettel a későbbiekben sem vette kisebb lángra a poénkodást, többször Verstappen nyilatkozatába szólt bele, mintha csak a haverjával csevegne.

 

Ezt látta Hamilton pezsgője a Magyar Nagydíj díjátadóján

A Formula-1-ben egy ideje már szokás, hogy a győztesnek járó óriási pezsgős üvegre akciókamerát tegyenek, így egyedi szögből filmezzék le az ünneplés legjobb pillanatait. A Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton volt az operatőr, íme a végeredmény: